2016. május 29. vasárnap Magdolna

Hírek - Agrár-vidék

Diplomahamisítási ügy: 166 feljelentést tettek

Összesen 166 esetben tett rendőrségi feljelentést a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH), mert a fiatal gazdák induló támogatására kiírt tavalyi miniszterelnökségi vidékfejlesztési pályázaton agrárvégzettségük igazolására többen hamis dokumentumokat nyújtottak be. A Miniszterelnökség az új Vidékfejlesztési Programban várhatóan az idén szeptemberben tesz közzé ismét pályázati felhívást a fiatal gazdák számára, de szigorítja a támogatási feltételeket.
 
 
Feliratkozom az agrárszektor.hu hírlevélre

170 oktatási intézménytől kért belföldi jogsegély keretében okirat-igazolásokat tavaly az MVH amiatt, mert többen hamis dokumentumokat – diplomákat – nyújtottak be a fiatal gazdák induló támogatására kiírt 2015-ös miniszterelnökségi vidékfejlesztési pályázaton – mondta Gyuricza Csaba, az MVH elnöke az Agrya – Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetségének pénteki konferenciáján. A gyanús esetek száma folyamatosan nőtt az elmúlt hónapokban, és az elnök tájékoztatása szerint a hivatal összesen 166 esetben tett rendőrségi feljelentést. A Miniszterelnökség korábban azt közölte, hogy a pályázatra 6943-an nyújtottak be kérelmet.

Sok jogcímnél 10 százalékos többlettámogatás jár
Plusz 10 százalékos többlettámogatást kaphatnak a fiatal gazdák a Vidékfejlesztési Program legtöbb beruházási támogatási jogcíménél a 40-50 százalékos általános támogatásintenzitáson felül. Ez a helyzet a már megjelent kertészeti és tárgyatároló-építési pályázatokon, és hasonlóan plusz 10 százalékos támogatás jár majd az állattartó telepek korszerűsítésére és a kisméretű terményszárítókra vonatkozó, ezután megjelenő felhívásoknál is. Kivételt képeznek ugyanakkor az élelmiszeripari (borászati) beruházások, mivel ezeknél uniós előírások miatt nem lehet a fiatal gazdáknak 10 százalékos többlettámogatást nyújtani. Több más jogcímhez – így például az agrár-innovációs projektekhez vagy a vízgazdálkodási fejlesztésekhez – viszont szintén adható a 10 százalékos plusz, míg például az állatjóléti tejtámogatásoknál és a minőségbiztosítási rendszerek támogatásánál többletpontokat kaphatnak a fiatal termelők.


A kormány határozata szerint a Miniszterelnökség az új Vidékfejlesztési Programban (VP) várhatóan idén szeptemberben ír ki új felhívást 18-40 év közötti, mezőgazdasági szakismerettel bíró fiatal gazdák számára, akik összesen 37,73 milliárd forintra pályázhatnak. Egy-egy igénylő továbbra is 40 ezer eurós – több mint 12 millió forintos – támogatást nyerhet, de a tárca szigorítja az igénybe vételi feltételeket. Eddig például a pályázat benyújtásakor a mezőgazdasági tevékenységet nem kellett igazolni, az idei felhívásnál viszont – például egy haszonbérleti szerződéssel – a fiatal gazdáknak bizonyítaniuk kell majd, hogy már elindították agrárvállalkozásukat. Ezzel összefüggésben dokumentálniuk kell, hogy a támogatási kérelem benyújtása előtti hat hónapban mezőgazdasági egyéni vállalkozói regisztrációt kezdeményeztek. Ezen túlmenően pedig azt is vállalniuk kell, hogy negyedik év elejére főállású agrárvállalkozóvá válnak.

E változtatások azt célozzák, hogy a fiatal gazdák induló támogatását azok igényeljék, akik valóban élethivatásszerű mezőgazdasági tevékenységet akarnak folytatni – hangsúlyozta Gyuricza Csaba. Pályázatot egyébként az egyéni vállalkozóként először induló, 18-40 éves természetes személyek mellett olyan jogi személyek is benyújthatnak majd, amelyek kizárólagos tulajdonosa és ügyvezetője 18-40 év közötti, agrárszakismerettel bíró természetes személy. A támogatás elnyerésének feltétele lesz, hogy a vállalkozások úgynevezett standard termelési értéke 6000-25000 euró között legyen.


 

Címlapon, most

Ki gondolta volna? - Ezzel a szakmával könnyű elhelyezkedni

Őrület, hogyan gyógyít a walesi herceg

Antibiotikumok helyett homeopátiát alkalmaz haszonállatainál.

Bekeményítenek az oroszok - Meghosszabbítják az embargót

2017 végéig tolnák ki az importkorlátozásokat.

A nyár nagy meglepetése: erre készül a Heineken és a Soproni

A fogyasztókra bízzák, milyen lesz az új termék.

Jó hír! - Eltörölték a tagdíjbevallást

600 ezer forint alatt nem kötelezi erre az őstermelőket az agrárkamara.

Adja fel hirdetését gyorsan, ingyenesen!

A szakértő szemével

Fórián Zoltán
vezető agrárszakértő
Takarékbank Agrár Központ