Kilőttek az árak: durván megdrágult ez a húsféle egy év alatt itthon
Az év első 18 hetében a vágócsirke élősúlyos termelői ára 514 forint volt, ami 41,8 százalékos emelkedést jelent az előző év hasonló időszakához képest.
Az év első 18 hetében a vágócsirke élősúlyos termelői ára 514 forint volt, ami 41,8 százalékos emelkedést jelent az előző év hasonló időszakához képest.
Nem kegyelmezett a NAV.
Ilyen Olaszország egyik legnagyobb cégénél dolgozni.
Komoly gondokat okozhat az antibiotikum-használat.
Közel négyszer több az export, mint az import a baromfihús esetében.
A baromfiágazat lehet a járványhelyzet nagy nyertese Ázsiában.
Az EP hozzájárult az uniós-ukrán kereskedelmi megállapodás módosításához.
A piacokon és a boltokban 2000 és 5000 forint között is árulják a szamócát, de, ha valaki magának leszedi, ennél jelentősen kedvezőbb áron juthat hozzá.
Elképesztő mennyiségű élelmiszert importált az Európai Unió ebből az országból 2023-ban.
Az árak kisebb emelkedése esetén a gazdák már pénzüknél lennének, erre van is esély a következő hónapokban.
Wojciechowski szerint a támogatásnak az ösztönzőkre kellene alapulnia, nem az akadályokra.
Volumenében nem túl jelentős a szlovák mezőgazdaság kibocsátása, de így is fejlett az élelmiszerfeldolgozás az északi szomszédnál.
Egyre több energiát kell fordítanunk az időjárási szélsőségek szoros követésén alapuló védekezésekre.
Azoknak a termelőknek, akik nem tudnak pályázni vagy azonnal van szükségük a mezőgazdasági eszközökre, jó lehetőség a használt gépek vásárlása.