Drága egzotikus gyümölcs hódít a hazai boltokban: pedig itthon is termesztik
A kivi népszerű egzotikus gyümölcs itthon, viszont kevesen tudják, hogy van belőle hazai is, ráadásul olcsóbb, mint az import.
A kivi népszerű egzotikus gyümölcs itthon, viszont kevesen tudják, hogy van belőle hazai is, ráadásul olcsóbb, mint az import.
Magyarországon egyre többen ültetnek fügét, idén akár kétszer is beérhet a gyümölcs.
A gyümölcskonzervekkel kapcsolatban számos távhit kering, mutatjuk, miket érdemes tudni róluk.
Az előrejelzések szerint 2,2 százalékkal kevesebb körte van az európai raktárakban a tavalyinál.
A naspolya egyike a legfurcsább, Magyarországon is megtermő gyümölcsöknek, ráadásul szó szerint karácsonyra érik be.
Az Alma- és Körte Világszövetség szerint a korábban becsültnél kevesebb lesz az idei uniós alma- és körtetermés.
A szezon eleji árak kifejezetten magasak voltak, de a meleg időjárás miatt a nyári fajták átlagos mérete is csökkent.
Közepesen gyenge eredményt vár az ágazat egésze, csak a két barackfaj esetében 70 százalékos a kiesés.
Itt a körte szezonja Magyarországon, de nem kell mindenáron a piacon, illetve a boltokban megvenni a gyümölcsöt.
A tavalyi évhez képest idén visszaesés várható a kivitermés volumenében az Európai Unióban.
Közepes körüli körtetermésre számíthatunk idén Magyarországon, az árak is ennek megfelelőek lesznek.
A gyümölcslevek és gyümölcsitalok esetében mintegy 40 százalék körüli áremelésre számítanak, ami várhatóan ez a narancsléfogyasztás csökkenésében is meglátszik majd.
Olaszországban közepes, Spanyolországban valamivel jobb szilvatermés várható idén.
Már kapható a piacokon az ősz sztárgyümölcse, a friss, magyar termesztésű szilva.
Nem kedvez az extrém időjárás idén a pálinkának, vakarhatják a fejüket a pálinkafőzők.
Kedvezően alakul az idei dinnyeszezon, az ország valamennyi termesztőkörzetében kiváló minőségű magyar görögdinnye terem.
A DélKerTÉSZ szerint még több magyar zöldség, gyümölcs kerülhet az élelmiszerláncokba.
Megkezdődött az idei meggyszezon Magyarországon, a termés nagy része azonban külföldre kerül.
Jó szezonra számítanak a Olaszország egyik legfontosabb cseresznyetermesztő körzetében a gazdák.
Jól indult a csonthéjas gyümölcsök szezonja, pedig több országban is problémák voltak az időjárással.
Megtorpant a repce vetésterületének folyamatos zsugorodás, azt azonban még nem lehet tudni, milyen lesz az idei termés.
Jelentős átrendeződés történt 2023-ban a fogyasztási szerkezetben Magyarországon.
A kutatók rájöttek, hogyan lehetne szabályozni a borsó virágzásának és a termések kifejlődésének idejét.
Új módszerrel látnák el energiával a földekre kihelyezett szenzorokat az amerikai kutatók.
A legfrissebb jelentés szerint a bizonytalanság továbbra is állandó jellemzője az uniós mezőgazdaságnak.
Azoknak a termelőknek, akik nem tudnak pályázni vagy azonnal van szükségük a mezőgazdasági eszközökre, jó lehetőség a használt gépek vásárlása.
A Valley X-Tec hajtómű, az iparág első nagy sebességű központi motorja lehetővé teszi, hogy olyan dolgokat tegyen a központi körforgóval, amelyek korábban nem voltak lehetségesek.