Lecsaptak a lengyel gyümölcscsempészekre: így buktatták le őket
Hamis papírokkal moldovai exportcégnek adták ki magukat az illegálisan lengyel almát szállító csempészek.
Hamis papírokkal moldovai exportcégnek adták ki magukat az illegálisan lengyel almát szállító csempészek.
Magyarországon, az egy évvel korábbihoz képest 21 százalékkal alacsonyabb termelői áron kereskedtek az étkezési búzával április harmadik hetében.
Akár kereskedelmi céllal történik, akár nem, a kutyák, illetve egyéb kisállatok külföldre szállítására szigorú szabályok vonatkoznak.
A szakemberek szerint még át kell gondolni az élőállatok szállítására vonatkozó uniós szabályok reformját.
A banánszektor számtalan nehézséggel néz szembe, mint például a szállítás, energia és a termelési tényezők magas költsége.
Volumenben 50%-kal, értékben pedig 40%-kal csökkent egy év alatt a lengyel fagyasztott zöldborsó importja.
A héten váratlanul csökken a hagyma ára Kelet-Európa több országában, főleg Ukrajnában, ahol mintegy 10%-os áresés következett be a jó minőségű hagymák esetében.
Közelebb léptek a britek az állatok szükségtelen utaztatásának megszüntetéséhez, célba érhet a javaslat.
Átlagosan 65,9 ezer forint/tonna termelői áron kereskedtek az étkezési búzával január utolsó hetében Magyarországon.
Nem tilos, de a hazai erdőkben komoly szabályokhoz kötött még a gallyak és aprófák összegyűjtése.
Megjelent az állatok szállításáról és a kapcsolódó műveletek közbeni védelméről szóló tervezet.
Törökország egyre nagyobb teret nyer az EU paradicsompiacán és egyre több árut szállít a tagállamokba.
Új szabályokat javasolt az Európai Bizottság az állatok szállítását és a kapcsolódó műveleteket illetően.
A klímaváltozás miatt veszélybe került a világ egyik legforgalmasabb kereskedelmi útvonala.
A naspolya egyike a legfurcsább, Magyarországon is megtermő gyümölcsöknek, ráadásul szó szerint karácsonyra érik be.
Októberben a kivitel volumene 3,0 százalékkal nőtt, míg a behozatalé 2,5 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz viszonyítva.
Több száz mázsa halat szállítanak decemberben naponta az üzletekbe a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. telelőtavaiból.
Pezsgő forgalom jellemzi a moldáv dióexportot: az idei évben Törökország és Olaszország felé élénkültek meg a szállítások.
Szűkült az utóbbi időszakban az európai és a hazai takarmánypiac, mivel az állatállomány gazdasági és piaci okokból jelentősen csökkent.
Jövőre elindulhat a német alma Indiába, ami azt jelenti, hogy hatalmas piacra szállíthatnak majd 2024-től.
Az államtitkár szerint nem ledolgozhatatlan a lengyelekkel szembeni hátrányunk, a pályázatok erre most lehetőséget is adnak.
Európában is úttörő kezdeményezés valósulhat meg 2030-ra Észak-Franciaországban.
A szakember szerint az agrár- és az élelmiszerban a kapacitásnövelő beruházások a második félévben, vagy inkább jövőre indulhatnak be.
Közel háromszáz esetet azonosítottak az állategészségügyi hatóságok Kína nyugati részén.
Az út melletti szántóföldeken legelésző vadak látványa mindaddig szemet gyönyörködtető, ameddig nem tévednek a kocsi elé.
A szálastakarmány-betakarítás gépeinek szerves részét alkotják cégünk kínálatában a szlovén SIP gépei.
Töprengéssel teli és nagyon elhúzódó kezdet jellemezte az idei fajtaválasztási szezont