Brókerbotrány után: feladja a kormány a biztonsági vésztartalékot

agrarszektor.hu
Január elsejétől megszünteti a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek stratégiai állami készletezését a kormány. A tartalékolás eddig arra szolgált, hogy súlyos piaci zavaroknál is garantálni lehessen a lakosság, illetve a fontos állami szervezetek ellátását. A kormány viszont úgy ítélte meg, hogy ma már nem fordulhat elő olyan piaci zavar, amelyben ne lehetne valahonnan beszerezni a hiányzó termékeket. Ezért a tulajdonosi jogokat gyakorló Földművelésügyi Minisztérium felszámoltatja a stratégiai készletezést eddig végző TIG Tartalékgazdálkodási Nonprofit Kft.-t. Piaci szakértők viszont a cég megszüntetését az év eleji brókerbotránnyal hozzák összefüggésbe, amelyben a TIG több százmillió forintot bukott.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Október 13-i határozatával a kormány úgy döntött, hogy nem indokolt fenntartani a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek állami gazdaságbiztonsági tartalékkészletezését (GT) Magyarországon. A készletek azt a célt szolgálták, hogy átmeneti vagy tartós piaci zavaroknál biztosítani lehessen a lakosság, illetve a létfontosságú állami szervezetek - például a rendvédelem és a fegyveres erők - élelmiszer-ellátását. Ezt a feladatot hosszú évtizedekig az állami tulajdonú TIG Tartalékgazdálkodási Nonprofit Kft. végezte, illetve jogelőd szervezetei látták el. A TIG felett a Földművelésügyi Minisztérium gyakorolja a tulajdonosi jogokat.

Válaszokat akar a hazai agrárszektor legégetőbb kérdéseire? Kivételes kapcsolatépítési lehetőségeket keres az agráriumban és az élelmiszeriparban?
Jelentkezzen most a Portfolio kétnapos agrárkonferenciájára!
Agrárszektor 2015: két nap, 60 előadó, 700 résztvevő, és a magyar agrárszektor legforróbb témái

A kormányhatározat után három nappal, október 16-án a TIG-nél végelszámolás kezdődött, amelyet az FM kezdeményezett. Ismert ugyanakkor, hogy a TIG volt az az állami agrárcég, amely károsultja volt az év eleji brókerbotránynak, mivel a csődbement Hungária Értékpapír Zrt.-nél 410 millió forintot fektetett be, majd bukott el. A végelszámolás végén a TIG jogutód nélkül megszűnik.

Ágazati vélemények a TIG felszámolását összefüggésbe hozzák a brókerbotrányban elszenvedett veszteségekkel, amelyek a cég ellehetetlenüléséhez vezethettek. A Földművelésügyi Minisztérium viszont a végelszámolás indokaként az agrárszektor.hu-t arról tájékoztatta, hogy az egyre nyitottabbá váló világpiaci körülmények között már nem várható olyan helyzet, amelyben teljesen megszűnik egy adott termék vagy áru kínálata. Az alapvető mezőgazdasági és élelmiszeripari termékekből az országon belül, vagy a környező országokban még nagyon súlyos piaci helyzetben is elegendő készletek állnak rendelkezésre - fogalmazott a tárca.

Az októberi kormányhatározat után november 10-én megjelent a Magyar Közlönyben az a kormányrendelet is, amely a gazdaságbiztonsági tartalékról szóló rendelkezéseket hatályon kívül helyezi. A rendelet 2016. január 1-jén lép hatályba, így a hazai GT készletezés a mezőgazdasági és élelmiszertermékeknél ekkortól szűnik meg.

Ez tehát azt jelenti, hogy a jövőben ilyen készletek nem lesznek az országban - erősítette meg az agrárszektor.hu-nak az FM. Az átmeneti vagy tartós piaci zavarokat más formában kívánják kezelni, de a tárca érdeklődésünkre nem közölte, milyen megoldások jöhetnek szóba.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. március 29. 06:03