2016. december 10. szombat Judit

Hírek - Gépek

Gőzerővel fejleszt a nagy magyar gépgyártó

Megduplázza az idén Tamásiban foglalkoztatott munkavállalóinak számát a mezőgépgyártással foglalkozó Hantech. A cég az idén is több százmillió forintos fejlesztéssel bővíti tevékenységét.
 
 
Feliratkozom az agrárszektor.hu hírlevélre

Az idén is több százmillió forintos fejlesztéssel bővíti tevékenységét a Hantech. A teljes egészében magyar tulajdonban lévő, mezőgazdasági részegységeket gyártó vállalkozás a csornai központi üzem mellett egyre nagyobb szerepet szán a Tamásiban levő gyárnak is – áll a cég közleményében. Zelenka Pál fő tulajdonos szerint az idén megduplázzák az ott foglalkoztatottak számát, ami azt jelenti, hogy a Tolna megyei üzemben az év végére már százan dolgoznak majd.

A Hantech 2015-ben másfélmillió eurós beruházással korszerűsítette és bővítette tevékenységét. Zömében saját erő felhasználásával a csornai gyárban és a Tamásiban működő egységben állítottak üzembe új gépeket – így például a legkorszerűbb lézervágó berendezéseket. A Hantech, az elmúlt években is több milliárd forint értékben valósított meg fejlesztéseket saját és állami fejlesztési forrásokból, és az idén is több százmillió forintos fejlesztést tervez.

MTI-fotó: Krizsán Csaba

A cég a világ legjelentősebb mezőgazdaságigép-gyártó cégeinek szállít részegységeket. Partnerei között megtalálható többek közt a cseh Zetor, a lengyel Crystal és a japán Kubota, de hosszú távú, stratégiai együttműködési szerződést kötöttek a német-amerikai Welger cégcsoporttal, majd tavaly az amerikai John Deere-rel is. Ez utóbbi keretében a magyar cég bálázógépeket, illetve –részegységeket szállít partnerének. A Hantech cégcsoport gyártmánypalettája a korszerű digitális műszerfaltól a betakarítógép-részegységekig ível és folyamatosan bővül. A termelés 90 százalékát exportálják.

A közlemény szerint a Hantech nem csak a berendezésekbe, hanem a szakoktatásba is komoly összegeket fektet. A duális szakképzés keretében 80 diák tanul a cég saját szakmunkásképző intézetében. A csornai cégcsoport tavalyi árbevétele a nem végleges adatok szerint meghaladta a 4 milliárd forintot.


 

Címlapon, most

Ez már nem piszkos és olajos szakma - Jönnek az agrárrobotok

Ismerje meg a hazai agrárium nagyágyúit!

Újra itt a lista: tudjon meg mindent a magyar agrobiznisz csúcsvezetőiről, topmenedzsereiről és nagyvállalkozóiról.

Európai Bíróságra megy a magyar földvita - A tárca nem érti

Továbbra is áll a bál Kishantos miatt.

Jövőre is öntözne? - Fizetni kell a felhasznált víz után

Meghatározott kontingenshatárok felett.

Ez tényleg rekordév: szenzációs eredményekről számolt be a KSH

A növénytermelés jobban, az állattenyésztés kevésbé járult hozzá a növekedéshez.

Adja fel hirdetését gyorsan, ingyenesen!

A szakértő szemével

Fórián Zoltán
vezető agrárszakértő
Takarékbank Agrár Központ