Mit venne tőlünk Kína? Sertést, baromfit és tejterméket

agrarszektor.hu
Lehet, hogy újabb megrendeléseket ad Kína magyar agrárcégeknek.

A magyar baromfi-, sertés- és tejtermékek exportlehetőségeiről is tárgyalt Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) államtitkára Kínában. A felek tudományos együttműködési lehetőségekről is egyeztettek.

Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár kínai partnerével, Niu Dun miniszter-helyettessel tárgyalt az 5. Kínai - Magyar Mezőgazdasági Munkacsoport ülésen. A VM tájékoztatása szerint a két fél megbeszélést folytatott többek között a magyar-kínai agrárkereskedelem növeléséről, illetve a mezőgazdasági beruházások, a tudományos együttműködés és a kétoldalú kapcsolatok fejlesztései lehetőségeiről.

A magyar delegáció felkereste a kínai Állami Minőségellenőrzési, Vizsgálati és Karantén Hivatalt, ahol tárgyaltak a magyar baromfi- és sertéshús, valamint a tejtermékek exportlehetőségeiről. A Kínai Mezőgazdasági Akadémián a magyar küldöttség a tudományos együttműködési lehetőségek bővítéséről és a már zajló konkrét projektekről is egyeztetett.

A kínai fél felkérte Czerván Györgyöt, hogy tartson megnyitó beszédet a 8. Kínai - Közép Kelet Európai Agrárkereskedelmi és Gazdasági Együttműködési Fórumon, Hefeiben. A fórumon hazánk mellett miniszteri és államtitkári szinten képviselteti magát Bulgária, Montenegró, Románia, Lettország és Moldova.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

KWS – tíz éve első a repcetáblákon*, első az innovációban! (x)

Az utóbbi évek különös kihívások elé állították a repce termesztőket. Míg 10 évvel ezelőtt a termésszint növelése állt a középpontban, mára a termésbiztonság, a kockázatok minél jobb kezelése és ezek által a gazdaságos termesztés fenntartása a célkitűzés.

EZT OLVASTAD MÁR?