Veres Virág Cintia • 2026. november 3. 06:03
A mezőgazdaság jövője a talaj állapotának megőrzésén, a korszerű technológiák alkalmazásán és a megfelelő szakmai tudás átadásán egyaránt múlik.
A mezőgazdaság jövője a talaj állapotának megőrzésén, a korszerű technológiák alkalmazásán és a megfelelő szakmai tudás átadásán egyaránt múlik. A Bio-Nat Kft. cégvezetőjeként és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány (MATEA) kuratóriumi elnökeként Umenhoffer Péter mind az agrárium gyakorlati kihívásaira, mind az agrár-felsőoktatás jövőjére rálát. Úgy véli, nincs minden termőhelyen alkalmazható, egyetlen üdvözítő talajművelési technológia: a gazdálkodás módszereit a helyi adottságokhoz kell igazítani. A talaj vízmegtartó képességének javításában, a szerves anyagok visszapótlásában és a talajélet támogatásában a komposztálásnak, a szerves trágyázásnak és a mikrobiológiai megoldásoknak is fontos szerepük lehet. Mindehhez azonban szemléletváltásra, hosszú távú gondolkodásra és a gazdálkodók hiteles szakmai tájékoztatására van szükség. Az agrároktatás feladata eközben, hogy a fiatalokat ne csak elméleti ismeretekkel, hanem korszerű technológiákra épülő, valódi gyakorlati tudással is felvértezze. A szakember a magyar termőtalajok megőrzéséről, az aszályhoz való alkalmazkodás lehetőségeiről, az oktatás fejlesztéséről, valamint a MATE előtt álló feladatokról és az egyetemi autonómia jövőjéről is beszélt az Agrárszektornak.
A Bio-Nat Kft. vezetőjeként és a MATEA kuratóriumi elnökeként ma az agrárium különböző területein vállal meghatározó szerepet. Honnan indult, és hogyan került kapcsolatba az agráriummal?
Én nem is kezdeném messzebbről, mint harminc évvel ezelőttről. A nagyszüleim Érsekhalmán éltek, sváb családból származtak, és mezőgazdasággal foglalkoztak. Hatalmas kertjük volt, tele krumplival, paprikával, paradicsommal, gyümölcsfákkal, emellett majoránnát is termesztettek. Gyerekkoromban rengeteget voltam náluk, sokat jártunk ki a földekre, és tulajdonképpen ott kerültem először igazán közel a mezőgazdasághoz. Életemben először például nem autót, hanem traktort vezettem. A nagyapám régi, fülke nélküli John Deere-jét. A szüleimmel is sokat jártunk a földekre, volt szőlőnk Nemesnádudvaron. Édesapám gépészmérnökként végzett Gödöllőn, később a bajai Bereczki Máté szakközépiskolában dolgozott igazgatóhelyettesként, én pedig szintén ebben az iskolában tanultam. Soha nem erőltette rám, hogy mezőgazdasági pályára menjek, de a családi háttér és a gyerekkori élmények nyilvánvalóan hatottak rám.
A meghatározó fordulat tizennégy éves koromban jött el. Édesapám éppen az iskolában volt, amikor betért hozzá az AXIÁL egyik munkatársa, és megkérdezte tőlem, mit csinálok nyáron. Mondtam neki, hogy biciklizek, élvezem a szünetet, mire felajánlotta, hogy nem akarok-e inkább dolgozni: szüksége lenne valakire, aki füvet nyír a cégnél. Másnap reggel már ott voltam. Nagyon megszerettem a munkát. Először füvet nyírtam, később a szervizben takarítottam, söprögettem, majd fokozatosan a szerelők mellett is egyre több feladatot bíztak rám. Ott voltam a gépek között, láttam, hogyan működik a szerviz, és közben egyre többet tanultam. Egyetem mellett is visszajártam a céghez, és ott is ragadtam.
Ha visszatekint a pályájára, melyik döntése volt az, amely a leginkább meghatározta a karrierjét, és mi segített eljutni idáig?
Azt gondolom, hogy az egyik legfontosabb döntésem az volt, hogy már fiatalon elkezdtem dolgozni, és a tanulmányaim mellett is megmaradtam a gyakorlati életben. Tizennégy évesen még nyilván nem láttam előre, hová vezet majd ez az egész. Egyszerűen csak szerettem a gépeket, jól éreztem magam a munkahelyemen, és örültem annak, hogy számítanak rám. Közben viszont lépésről lépésre egyre többet tanultam, egyre több feladatot kaptam, és egyre jobban megismertem az ágazat működését.
Ha egy dolgot kellene kiemelnem, akkor azt mondanám, hogy a gyakorlati tapasztalat, a folyamatos tanulás és a másoktól kapott lehetőségek együtt határozták meg a pályámat. Nem egyetlen nagy döntés vitt előre, hanem az, hogy mindig igyekeztem élni az előttem megnyíló lehetőségekkel, és közben tovább képezni magam. Hiszek az élethosszig tartó tanulásban, a kutatásban és az együttműködésben. A mikrobiológiai területen is csak úgy lehet előre haladni, ha fejlesztünk, tanulunk és együtt dolgozunk. Szerintem a szakmai fejlődéshez nyitottságra, kitartásra és arra is szükség van, hogy az ember ne féljen új területeken kipróbálni magát.
Ősz óta a MATE kuratóriumi elnöki pozícióját is betölti. Milyen célokat tart a legfontosabbnak az egyetem jövőjével kapcsolatban?
A feladatunk jelenleg elsősorban az, hogy felkészüljünk az egyetem működését érintő következő időszakra. A kinevezésünkhöz kapcsolódó feladatok között szerepel az elmúlt öt év munkájának külső, jogi és pénzügyi átvilágítása, valamint az egyetem működésének biztosítása a 2027-es átmeneti időszakban. Valamint előkészíteni az alapítvány megszüntetését 2027. augusztus 1-ig. Az oktatás és a kutatás szakmai irányításába nem szólunk bele, hiszen ezek az egyetemi autonómia körébe tartoznak. A mi feladatunk a zavartalan működés feltételeinek megteremtése, a vagyonelemek felmérése és a szükséges döntések előkészítése. Az előttünk álló időszak egyik jelentős kérdése az egyetemi autonómia helyreállítása is, hogy a megfelelő átmenet után a szenátus ismét betölthesse meghatározó döntéshozói szerepét.
Ehhez először tisztázni kell a jogi, pénzügyi és vagyoni kérdéseket, miközben biztosítani kell az egyetem folyamatos működését. Nem lehet úgy átalakítani egy rendszert, hogy közben veszélybe kerüljön az oktatás vagy a hallgatók mindennapi élete. A fejlesztések szintén jelentős részét jelentik a terveinknek. A gödöllői campuson több épület, köztük a főépület, az aula és a szemináriumi épületek is felújításra szorulnak. Emellett a budai campuson és Kaposváron, Keszthelyen is tervezünk fejlesztéseket. A megvalósítás a szükséges engedélyektől és a fenntartóval folytatott egyeztetésektől függ. Célunk elérni, hogy az alapítvány tulajdonában lévő vagyon az egyetem dolgozóinak és hallgatóinak javát szolgálja a jövőben is. A terveinket továbbítottuk a minisztérium felé, és bízunk benne, hogy zöld lámpát kapnak, hiszen vannak kollégiumok és oktatási, kutatási épületek, melyek állapota olyan mértékben amortizálódott az elmúlt 30-40 évben, hogy annak felújítása nem tűr halasztást.
Köszönet illeti a korábbi kuratórium munkáját. Az átvilágítás még nem zajlott le, de az már látszik most, hogy döntéseik az egyetem érdekeit szolgálták és a mértékletesség elve alapján határoztak meg célokat. A jövőben az a legfontosabb, hogy az egyetem rendelkezésére álló erőforrásokat valóban az intézmény fejlődésére fordítsuk, és kiszámítható, megfelelően működő környezetet teremtsünk az oktatáshoz, a kutatáshoz és az egyetemi közösség mindennapjaihoz.
Mit gondol, mennyire készíti fel ma a magyar agrároktatás a fiatalokat a mezőgazdaság előtt álló kihívásokra?
Elindult egy pozitív folyamat, de még sok a tennivaló. A szakiskolákban és az egyetemeken a hagyományos technológiák mellett a korszerű megoldásokat is be kell mutatni. A hallgatóknak a gyakorlatban is meg kell ismerniük a napjainkban használt gépeket és technológiákat, és biztonságos környezetben kell lehetőséget kapniuk a tanulásra, akár a hibázásra is.
Egy kisebb tangazdaságban egy hibából még tanulni lehet, egy nagyüzemi állattartó telepen viszont ugyanaz a hiba komoly károkat okozhat. Éppen ezért nem feltétlenül szükséges, hogy minden oktatási intézmény minden modern technológiát saját tulajdonban tartson. A cégekkel való együttműködés, a bemutatógépek, a demonstrációs eszközök és a gyakorlati foglalkozások mind segíthetik a korszerű tudás átadását. Az iskoláknak, egyetemeknek korszerű infrastruktúrát kell biztosítani, ahol kiváló körülmények között tudják ezt megtenni.
Ebben a duális képzésnek komoly szerepe lehet, a vállalatok szakemberei gyakorlati tudást adhatnak át, a hallgatók pedig megismerhetik az iparág valós működését. A modern technológiáknak nem alkalmi vendégelőadásokon, hanem az oktatás szerves részeként kell megjelenniük. A képzés szerkezetében ugyanakkor vannak problémák. Az én szemszögemből a magyar agrár-szakképzés és felsőoktatás túlságosan széttagolt. Szükség lenne a képzési infrastruktúra átgondoltabb szervezésére és bizonyos területeken az erőforrások koncentrálására. Érdemes megvizsgálni a hallgatói létszámokat, az oktatói hátteret, a képzések eredményességét és az infrastruktúra kihasználtságát.
Hogyan lehetne vonzóbbá tenni az agrárpályát a fiatal generáció számára?
A fiatalok számára fontos, hogy ne csak elméletben találkozzanak a mezőgazdasággal, hanem lássák a gyakorlati oldalát és a benne rejlő lehetőségeket is. A saját történetemből is azt tudom mondani, hogy sokszor egy személyes élmény, egy munkahelyi tapasztalat vagy egy olyan szakember, aki lehetőséget ad a fiatalnak, meghatározó lehet a pályaválasztásban. Az oktatás és a vállalatok együttműködésével olyan gyakorlati lehetőségeket kell teremteni, amelyek révén a diákok megismerhetik a korszerű gépeket, technológiákat és a mezőgazdaságban zajló fejlesztéseket.
Nem reális elvárás, hogy minden intézmény önállóan rendelkezzen a legmodernebb eszközökkel, mert azok évről évre brutális ütemben fejlődnek, ezért a cégek bevonása és a duális képzés különösen fontos. A mezőgazdaság ma már jóval több, mint hagyományos termelési feladatok összessége, hiszen műszaki, technológiai, biológiai és gazdasági ismeretek egyaránt szükségesek hozzá. A fiataloknak azt is meg kell mutatni, hogy ezen a területen folyamatos tanulásra, innovációra és együttműködésre van lehetőség. Ehhez persze olyan oktatásra és gyakorlati környezetre van szükség, amely valóban felkészíti őket a szakma előtt álló kihívásokra.
Az agrároktatás mellett a talaj is kiemelt szerepet tölt be az életében és szakmai munkásságában. Miért tartja fontosnak a talaj szerepét a mezőgazdaságban? Milyen jelentősége van a termőtalaj minőségének a sikeres és fenntartható mezőgazdasági termelés szempontjából?”
A növénytermesztés alapja a talaj, ezért annak állapota hosszú távon meghatározza a gazdálkodás eredményességét. Magyarországon a mintegy 4,5 millió hektár szántóterület komoly erőforrás, amelynek állapotát meg kell őriznünk. Ha javítjuk a talaj szerkezetét, vízbefogadó és vízmegtartó képességét, azzal a szélsőséges időjárás mellett is növelhetjük a gazdálkodás biztonságát. A talaj állapotának javítása azonban nem egyetlen beavatkozáson múlik. A megfelelő művelés, a szerves anyagok visszapótlása, a komposztálás, a szerves trágyázás és a talajélet támogatása egyaránt lényeges. Nagyon nagy lehetőséget látok a komposztálási technológiákban, a mikrobiológiai megoldásokban és a szerves anyagok hasznosításában. Ezekhez nem feltétlenül kell teljesen új gépparkot vásárolni. Sok esetben a meglévő eszközök is átalakíthatók vagy más célra használhatók.
A talajmegőrzésnél ugyanakkor nincs egyetlen csodamegoldás. Nem lehet azt mondani, hogy mindenhol a no-till, vagyis a művelés nélküli technológia a legjobb, ahogyan azt sem, hogy minden problémát megold egy mikrobiológiai készítmény. A különböző módszereket a helyi adottságokhoz és az adott gazdaság igényeihez kell igazítani.
Melyek ma a magyar termőtalajok legnagyobb problémái, és mit tehetnek ezek ellen a gazdálkodók?
Az egyik kiemelt feladat a talajszerkezet és a talaj vízgazdálkodásának javítása. A gazdálkodásban gyakran a rövid távú eredmény kerül előtérbe, miközben a talaj állapotának romlása hosszabb távon a termelés biztonságát is veszélyezteti. A talajt nem lehet néhány hét alatt helyrehozni, ha évtizedeken keresztül nem megfelelő módon kezeltük. A javuláshoz következetességre, türelemre és több, egymást kiegészítő megoldásra van szükség.
Én mindig azt mondom, hogy nem no-tillernek, min-tillernek vagy eke szeretőnek, hanem smart-tillernek vallom magam. Minden kultúrának, termőhelynek és csapadékviszonynak megvan a maga létjogosultsága. Nem lehet egyetlen művelési technológiát mindenhol alkalmazhatónak tekinteni, különösen Magyarországon. Még ha vannak is olyanok, akik ezt hangosan harsogják, sokszor mások szavait, érveléseit végig sem hallgatva. A cél nem egyetlen technológia vagy növénykultúra erőltetése, hanem az alkalmazkodás.
A gazdálkodóknak ugyanakkor nem könnyű változtatni. Ha valaki húsz éve kukoricát termeszt, a gépparkját is erre alakította ki, akkor nehéz egyik napról a másikra más növényre átállnia. Ehhez új szakmai tudásra, sokszor más technológiai háttérre és jelentős beruházásra is szükség van. Ezért nem elég azt mondani, hogy alkalmazkodni kell: olyan feltételeket is teremteni kell, amelyek mellett a váltás valóban megvalósítható. A gazdálkodóknak tudásra, segítségre és megfelelő ösztönzőkre van szükségük. A komposztálás, a szerves trágyák hasznosítása és a mikrobiológiai megoldások sokat segíthetnek, de a talajmegőrzés nem korlátozódhat ezekre. Az Agro-ökológiai Program például egyes gazdálkodókat arra ösztönzött, hogy nyissanak a mikrobiológiai készítmények és a talajállapot javítását szolgáló megoldások felé. Ugyanakkor olyan termékek is megjelentek, amelyeket elsősorban azért választanak, mert olcsón biztosítják a szükséges pontokat. Ha már pénzt és energiát fordítunk valamire, érdemes megfelelő minőségű készítményt választani, és azt is megvizsgálni, hogy valóban hozzájárul-e a talaj állapotának javításához.
A beavatkozások megválasztásánál a körülményeket is figyelembe kell venni. Aszályos időszakban például nem feltétlenül célszerű olyan mélylazítást végezni, amely rengeteg energiát igényel, miközben a talaj állapotát sem javítja megfelelően. Mindig azt kell szem előtt tartani, hogy az adott beavatkozás valóban a föld javát szolgálja-e. A gazdálkodók tájékoztatása szintén kulcsfontosságú. Ma óriási információs zajban élnek, mindenki azt mondja, hogy az ő terméke, technológiája vagy gépe a legjobb. A konferenciák, a közösségi média, az internet és a szakmai előadások hasznosak lehetnek, de meg kell tanulni különbséget tenni a valóban működő megoldások és a téves információk között. A támogatáspolitikának pedig nemcsak a termelés fenntartását, hanem a talajok állapotának javítását is erősebben kellene szolgálnia.
A klímaváltozás és az aszály egyre nagyobb kihívást jelent gyakorlatilag minden termelő számára. Milyen szerepe lehet a talaj állapotának az alkalmazkodásban?
A talaj vízbefogadó és vízmegtartó képességének javítása az alkalmazkodás egyik elengedhetetlen eszköze. Ebben szerepet kap a megfelelő talajművelés, a szerves anyagok visszapótlása, a komposztálás, a szerves trágyázás és a talajélet támogatása. Ezeket nem egymástól függetlenül, hanem rendszerben kell kezelni. Szerintem sokszor túl könnyen keresünk egyetlen magyarázatot a problémáinkra, ahelyett, hogy összetetten vizsgálnánk a helyzetet. A mezőgazdaságban komoly szabályozás érvényesül, többek között a növényvédő szerek és az alkalmazható technológiák területén is. Az egészséges élelmiszer előállítása alapvető cél, ugyanakkor a szigorúbb előírások versenyhátrányt is jelenthetnek a gazdálkodóknak. A támogatásoknak ezért olyan megoldásokat is ösztönözniük kellene, amelyek hosszú távon javítják a talaj állapotát és növelik a termelés biztonságát.
Mindebből látszik, hogy sokrétű szakmai tevékenységet végez, és egyszerre több területen is komoly feladatokat lát el. Hogyan tudja összehangolni ezeket, és mit tart a legfontosabbnak ahhoz, hogy helyt tudjon állni?
Szerencsére mind a kuratóriumban, mind az azt támogató munkatársak között olyan szakmai csapat dolgozik, amelynek tagjai kiveszik a részüket a feladatokból. A döntéseket nem egyedül hozom, a kuratórium többi tagja, Ragoncza Ádám, Dr. Dobos Endre, Antal Gábor, Szommerné Egyed Linda és a felügyelőbizottság szakemberei, Dr. Molnár Adél, Vinczúrné Papp Katalin, Dr. Borbély Csaba is aktívan részt vesznek a munkában és a döntéshozatalban. Ez számomra is fejlődési lehetőség volt. A két terület között egyébként sok a közös pont, hiszen mindkettőben elengedhetetlen a folyamatos tanulás, a fejlesztés és az együttműködés. A mikrobiológiai munkában is csak akkor lehet előre haladni, ha új megoldásokat keresünk, tanulunk egymástól, és összehangoljuk a különböző szakterületek tudását. Ugyanezt tartom fontosnak az egyetem esetében is.
Az ember ne elégedjen meg azzal, amit már tud, hanem legyen nyitott az új területekre is. A kutatásban, a mikrobiológiában és az egyetemi munkában egyaránt szükség van fejlődésre, együttműködésre és arra, hogy mások tapasztalataiból is tanuljunk. Nem gondolom, hogy egyetlen nagy döntés vagy egyetlen képesség önmagában elég lenne. Sokkal inkább arról van szó, hogy az ember hosszú távon is igyekezzen jól és becsülettel élni a lehetőségeivel, képezze magát, és vállalja az új kihívásokat. Számomra ez jelenti a szakmai fejlődés egyik legfontosabb alapját, hiszen az elkövetkező évek rengeteg kihívás elé fognak állítani minket nemcsak a mezőgazdaság, hanem az élet több területén is.