Piac nyílik a Kossuth téren június 29-én

agrarszektor.hu
Termelői piac nyílik a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) épületének árkádjai alatt június 29-én, pénteken - közölte az agrártárca az MTI-vel.

Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!

A Portfolio Csoport az idén 13. alkalommal rendezi meg siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ágazat egyik legnagyobb és legjelentősebb szakmai eseményének számít. A decemberi rendezvényen immár 11. alkalommal adjuk át tíz kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!

A Vidék Mustra nevet viselő piac a tervek szerint késő őszig péntekenként reggel nyolctól délután hatig tart nyitva, és az ország minden területéről érkeznek majd ide a kiváló minőségű termékeket árusító kistermelők. Az árkádok alatt egyszerre több mint 50 termelő kínálhatja portékáit, a vásárlás előtt a vevők meg is kóstolhatják majd a kiszemelt termékeket. A közlemény szerint a rendezvénysorozat célja, hogy a vidék ételeit, értékeit folyamatosan bemutassa Budapesten a fővárosiaknak és az ide látogató turistáknak.

A Vidék Mustrát a vidékfejlesztési tárca mellett a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége (FATOSZ), a G-Mentor Kft. és a Média-Center szervezi.

A közleményben emlékeztetnek arra, hogy a magyar agrárgazdaság számára a legfontosabb a helyi és a hazai piac. A Nemzeti Vidékstratégiában fontos célként fogalmazta meg a tárca a helyi élelmiszer-feldolgozás és -értékesítés támogatását, azért, hogy a magyar fogyasztók asztalára jó minőségű, megbízható eredetű, változatos, friss élelmiszerek kerüljenek.

Az elmúlt időszakban több jogszabályváltozás is segítette a helyi piacok fellendítését, például a kistermelői rendelet, a közbeszerzési törvény módosítása vagy a helyi piacok élelmiszer-biztonsági előírásainak könnyítése - emlékeztet a VM.

 

forrás: MTI/Vidékfejlesztési Minisztérium

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
EZT OLVASTAD MÁR?