2019. október 20. vasárnap Vendel

Hírek - Állat

Teljes Budát sertéspestissel fertőzött területté nyilvánították

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) frissítette Magyarország interaktív sertéspestis-térképét, és ez alapján Buda teljes területét, valamint Budapest agglomerációjának teljes dunántúli felét úgynevezett „szigorúan korlátozott területté” (SZKT) nyilvánították. Erre azért volt szükség, mert a napokban a Budakeszi vadaskertben több száz, az afrikai sertéspestis (ASP) miatt elhullott vaddisznót találtak.
 
 
Feliratkozom az Agrárszektor hírlevélre
 Elmúltam 16 éves
 Az adatvédelmi tájékoztatót elolvastam, megértettem, és hozzájárulok ahhoz, hogy megadott adataimat a szolgáltató mint adatkezelő a szabályzatban foglaltaknak megfelelően kezelje.

Frissítette Magyarország interaktív sertéspestis-térképét a Nébih, és eszerint a hatóság Buda teljes területét, illetve Budapest agglomerációjának teljes dunántúli felét úgynevezett „szigorúan korlátozott területté” (SZKT) nyilvánította - írja a Magasles vadászblogra hivatkozva a 444. A térképén ezeket a területeket lilával jelölték, a piros vonallal bekerített rész pedig az úgynevezett magterület, amely még ezen belül is kiemeltnek számít. 

Jön az év vége kihagyhatatlan agrárrendezvénye, a kétnapos siófoki Agrárszektor Konferencia! A december 4-5-i esemény egyedülálló módon foglalja össze és mutatja be az agrárgazdaság legnagyobb érdeklődésre számot tartó, legaktuálisabb témáit az államigazgatási szféra és az üzleti élet csúcsvezetőinek részvételével. A konferencián elhangzó információk segítséget nyújtanak abban, hogy az agrárium szereplői megalapozott gazdasági döntéseket hozhassanak, és még sikeresebbé tehessék gazdálkodásukat, üzleti tevékenységeiket. Regisztráljon most a december 4-5-i siófoki Agrárszektor Konferenciára!
Forrás: Nébih

A napokban robbant a hír, miszerint rengeteg elhullott vaddisznótetemet találtak Budakeszin, amelyekről a későbbi vizsgálatok alapján kiderült, hogy a sertéspestis végzett velük. Ennek következtében a budakeszi Disznóskert vaddisznóit mind le kell ölni, amelynek végrehajtása már el is kezdődött. A legutóbbi értesülések szerint biztos, hogy emberi közvetítéssel jutott be a vírus a vadaskertbe.

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA

    A szakértő szemével

    Támogató:

    Agrárszektor Konferencia 2019

    Most még kedvezményes áron >>

    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu