6 millió hektoliter sört vedelünk évente

agrarszektor.hu
A kánikulának köszönhetően nőtt a hazai sörfogyasztás. Ha kitart a hőség, akkor a tavalyinál milliókkal több korsó sör fogyhat ebben a negyedévben.

Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!

Jelentkezzen vagy jelölje kollégáját, barátját, ismerősét a Portfolio Agrárdíjaira!

A decemberi Agrárszektor konferencián immár 11. alkalommal adjuk át 10 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!

A hőségriadókkal teli 2015-ben 173 ezer hektoliterrel, mintegy 35 millió korsóval, 11 százalékkal több sör fogyott Magyarországon az év harmadik negyedévében, mint az azt megelőző évben. A tartós meleg mellett hasonló bővülésre számítanak idén is. 2013-ban negyedéves szinten mintegy 7 százalékkal volt több a belföldi sörfogyasztás, mint a hűvösebb 2014-es nyári szezonban. A sörgyárak termelése ilyenkor megnő, ráadásul szinte nincs olyan hét, amikor ne lenne zenei vagy éppen sörfesztivál valahol az országban - mondta Schillinger Attila a Magyar Sörgyártók Szövetségének (MSSZ) igazgatója az MTI-nek.

A Magyar Sörgyártók Szövetsége által közölt sörpiaci mutatók szerint 2016-ban 6,7 millió hektoliter sört értékesített a négy vezető hazai sörgyártó, a Borsodi Sörgyár Kft., a Dreher Sörgyárak Zrt., a Heineken Hungária Zrt., a Pécsi Sörfőzde Zrt, valamint a hazai piacon import sörökkel jelenlévő Carlsberg Hungary Kft. Ez 2,5 százalékos növekedés 2015-höz képest. A javulás kizárólag az exportnak tudható be, amely 40 százalékkal nőtt egy év alatt.

A belföldi sörfogyasztást 2015-ben a rendkívül forró nyár növelte. Tavaly ezzel szemben a tavaszi, második negyedéves időszak volt a legerősebb, ami a magyar labdarugó válogatott EB-s szereplésének volt köszönhető.

Összességében a teljes éves magyar sörfogyasztás 2016-ban nem változott, 6,1 millió hektoliter volt, csakúgy, mint 2015-ben, amely 88 müncheni Octoberfest fogyasztásának felel meg.

Több magas minőségű és drágább prémium sört ittak a magyar emberek tavaly. Mintegy 100 ezer hektoliterrel több fogyott a prémium és szuper prémium kategóriájú sörökből, amely mintegy 10 százalékos növekedés. A középkategóriás termékek forgalma alig valamivel volt kevesebb a 2015-ösnél. Tavaly hosszú idő óta az első olyan év volt, amikor csökkent az olcsó, gazdaságos árkategóriájú sörök forgalma. Itt 3,6 százalék volt a visszaesés. A magyarországi sörgyártók növekvő mértékben vették ki a részüket a közteherviselésből. Az iparág adó és járulékbefizetései meghaladták a 72,5 milliárd forintot - mondta Schillinger Attila.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Majd a mázsa megmondja! (x)

KWS repcehibridek: piacvezető stabilitás, modern genetika és kiemelkedő terméseredmények 2025-ben is.

EZT OLVASTAD MÁR?