Fazekas újabb botrányt szimatol a kettős élelmiszerminőség miatt

MTI
A német konzervekben több a sertéshús, az osztrák pizzákon gazdagabb a mozzarella-feltét a magyar agrárminiszter szerint. A kormányzat tovább keresi a bizonyítékokat a "kettős mércéjű" élelmiszerekre.

Újabb botrányos esetekre derült fény az élelmiszerminőség terén, ami bizonyítja, hogy a nagy multicégek ugyanazt a csomagolású élelmiszert más-más minőségben hozzák forgalomba Európa keleti és nyugati országaiban - mondta a földművelésügyi miniszter az M1 csatornán. Fazekas Sándor konzerveket említett, amelyekben Németországban sertéshús van, Közép-Európában pedig húsnyesedék. De ez a kettősség megfigyelhető például a pizzáknál is, mivel Ausztriában több az adott pizzán a mozzarella sajt, mint a Magyarországon vagy Csehországban vásárolt ugyanolyan terméken.

A tárcavezető azt követően beszélt az élelmiszerek "kettős mércéjéről", hogy az ügy ismét szóba került a V4-ek megbeszélésén. A visegrádi országok folyamatosasan vizsgálják ezt a területet, és most éppen Csehországban mértek be néhány újabb terméket. Az EU Bizottsága már tanulmányozza a kérdést, a multik kénytelenek lesznek a szóban forgó gyakorlatot felszámolni - mondta Fazekas Sándor.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Ha öntözünk, tegyük tudatosan! (x)

A sikeres gazdálkodó ismérve, hogy tudatosan hozza meg döntéseit. A tudatos döntéshozáshoz elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű és minőségű adat, valamint az adatokból képzett információ.

Támogatott tartalom

Aktualitások a Kramer portfóliójában (x)

A Kramernél soha nem állnak meg a fejlesztések, az újdonságok és a portfólió optimalizálása. 2025-ben Hannoverben több új rakodót mutattak be a nagyközönségnek, mely immáron elérhető és rendelhető a piacon.

FIZETETT TARTALOM
EZT OLVASTAD MÁR?