2020. október 24. szombat Salamon

Hírek - Élelmiszer

Megszólalt a szakember: nem az idei lesz a magyar dinnyetermesztők legjobb éve

Keresztülhúzta a hazai görögdinnye-termelők számításait az időjárás, a szélsőséges körülmények hatására kialakult minőségi problémák miatt jelentős mennyiséget kellett a földeken hagyniuk. Bár a belföldi árháború az idén elmaradt, az exportpiacokon nagyon nyomott áron kínálta a terményt a konkurencia, így a külpiacokra szállító termelők önköltségi szint alatt értékesíthették portékájukat.
 
 

Hektikus szezont tudhatnak maguk mögött a magyar görögdinnye-termelők: míg a szerencsésebb gazdák nyereséggel zárhatják az évet, olyanok is vannak, akik kénytelenek lesznek veszteséget elkönyvelni. Bár az idény még nem ért véget, hiszen az áruházakban és piacokon még mindig megtalálható a magyar görögdinnye, azonban már Gö­cző Mátyás, a Magyar Dinnyetermelők Egyesületének társelnöke szerint is bizonyos, hogy nem ez volt a legjobb éve az ágazatnak. A szakember a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy az idén az időjárás minden eddiginél nagyobb kihívás elé állította a termelőket.

December 3-4-én rendezi meg a Portfolio Csoport kétnapos siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ország egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárrendezvényének számít. Az esemény egyedülálló módon nyújt átfogó információkat az agrárgazdaság helyzetéről, és ad prognózisokat a támogatási, a finanszírozási, a piaci és az üzleti lehetőségekről. A konferencia napirendre veszi az ágazati szereplőit érintő legforróbb témákat és legfontosabb szabályozási változásokat is. A rendezvény az agrárium minden résztvevőjének – így valamennyi méretű gazdálkodónak, élelmiszeripari cégnek, inputgyártónak, gépforgalmazónak, termékkereskedőnek, illetve államigazgatási és érdekképviseleti szakértőnek – hasznos és naprakész információkat nyújt, illetve lehetőséget biztosít a networkingre és a kapcsolatépítésre is. Ne hagyja ki a siófoki Agrárszektor Konferenciát december 3-4-én!

Sokan nem tudták megvalósítani a korai ültetést, a gazdálkodók az éjszakai hidegek miatt csak április 10-e környékén tudták megkezdeni a munkálatokat. Ezután több alkalommal is országos faggyal kellett szembesülniük, amely komoly károkat okozott az ültetvényekben. A legtöbb helyen újraültetéssel próbálták megmenteni a helyzetet. A hűvös tavaszt később esős nyár követte, a júniusban lehullott özönvízszerű csapadék sok helyen kárt tett az ültetvényekben. Göcző Mátyás szerint a szélsőséges időjárás miatt – főként Békés megye déli részében – komoly minőségbeli problémák adódtak a terméssel, ezért a gazdáknak jelentős mennyiséget a földeken kellett hagyniuk.

Ennek ellenére azok a gazdálkodók, akik jó időben, jó fajtát ültettek, s így a korai időszakban jó minőségű áruval tudtak piacra lépni, nyereséget tudtak elérni. Azok a termelők azonban, akik a szélsőséges időjárásra érzékenyebb fajtával próbálkoztak, már annak is örülhetnek, ha a költségeiket visszahozza a szezon.

Nagyon sokan keserű szájízzel kénytelenek zárni az évet, sokan vannak, akik nem tettek szert bevételre

– mondta Göcző Mátyás.

A szakember szerint az idei nehézségeket nem lehetett kivédeni, az időjárás ellen ugyanis a leggondosabb gazda sem tud mit tenni. Ha egy termelő ­mindent elkövet azért, hogy jó minőségű áruval rukkoljon elő a szezon kezdetekor, az ideihez hasonló szélsőséges időjárás akkor is keresztülhúzhatja a számításait, jegyezte meg Göcző Mátyás.

A kereslet szempontjából sem alakult túl fényesen az év. A tavaszhoz hasonlóan a nyár is sokféle arcát megmutatta, a hosszú ideig tartó kánikula elkerülte hazánkat. Bár a belföldi értékesítéssel szerencsére így sem volt baj, ugyanakkor forróbb nyár esetén még több dinnyét lehetett volna eladni. Az árak alakulására az idén – más évekkel ellentétben – nem nyomta rá a bélyegét az áruházak versengése. Mivel az üzletláncok nem mentek bele az esztelen akciózásokba, ezért a belföldi piacon sikerült a termelőknek is kedvező árat megtartaniuk. A szakember kiemelte, hogy a korszerű technológiával előállított magyar görögdinnye nem lehet olcsó portéka. Ugyanakkor, míg a hazai piac megfizette a növekvő termelési költségeket, az exportra kerülő áruért jóval alacsonyabb árat kínáltak a felvásárlók.

Az exportpiacainkon nagyon nyomott áron van jelen az ukrán, a román és még az olasz görögdinnye is. A dél-békési felvásárlók pedig olyan alacsony árat kínálnak a terményért, ami a termelési költségeket sem fedezi

– jegyezte meg Göcző Mátyás.

A szakember hozzátette, hogy le kell vonni a szezon tanulsá­gait. Göcző Mátyás mégis bízik abban, hogy a magyar termelők kedvét nem szegte az év, és az ágazat az idei­hez hasonló területen tud majd termelni jövőre is. Magyarországon 4000-4100 hektáron termesztenek görögdinnyét. Bár a szezonnak még nincs vége, ezért pontos adatok sincsenek a betakarított mennyiségről, az egyesület becslése szerint 160–180 ezer tonna kerülhetett le az ültetvényekről.

Címlapkép: Getty Images

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.

    Agrárszektor Konferencia 2020

    Most még a legkedvezményesebb áron

    Öngondoskodás 2020

    Befektetés, vagyon, megtakarítás

    Portfolio Private Health Forum 2020

    Koronavírus és a magánegészségügy

    Budapest Economic Forum 2020

    A magyar gazdasági csúcstalálkozó

    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu