Erdeifenyő

Az erdeifenyő az északi flórabirodalomban honos, de Magyarországon is jelentős, hiszen hazánk legelterjedtebb fenyőfaja, erdeink 8%-át alkotja.

Az erdeifenyő elterjedése és jelentősége

Az erdeifenyő nemzetségének legelterjedtebb faja és vélhetőleg Kelet-Ázsiai eredetű. A földtörténeti harmadidőszakban meghódította Európát: elterjedési területe a jégkorszakban a felmelegedések és lehűlések hatására többször is jelentősen eltolódott északnak, illetve délnek. Mindamellett, hogy a legelterjedtebb fenyőnk, pionír faj, jelentős szerepe van a lepusztult, nyers talajú területek beerdősülésében, valamint a romtalajok megkötésében. A Nyugat-Dunántúlon egyébként őshonosnak tekintik, de a mesterségesen létesített állományai az árterek kivételével az országban szinte mindenhol megtalálhatók. Igen értékes faanyag, amit széleskörűen felhasználnak, többek között az asztalosiparban, faforgácslap gyártásban, bútorgyártásban is, de faroslemezt is készítenek belőle.

Az erdeifenyő jellemzői

Az erdeifenyő a termőhelyi szélsőségeket jól tűri, valamint a hideget, meleget, szárazságot is jól viseli. A savanyú és meszes talajon, alacsony tápanyagtartalom mellett is megél, de a savanyú talajok megfelelőbbek számára. Mindezek mellett nagyon fényigényes, kedvező körülmények között akár 20-35 méter magasra is megnőhet, de nem ritka az sem, hogy megfelelő erdőben 40 méter. Törzse egyenes, ágai örvökben nőnek, idősebb korában ágtisztán felkopaszodik. A koronája ritka, fiatalon kúpos, később ellaposodik, ernyőszerűvé válik. Az erdeifenyő kérge jellegzetes, a talajhoz közel vastag, mélyen barázdált, szürkésbarna, a magasabb részeken vékonyabb, vöröses, esetenként narancsos színű.