Házilúd

A házilúd az egyik legrégebben háziasított baromfi. A hasznosítás jellege szerint van húslúd, pecsenyelúd, toll-lúd, és májalapanyagként használt lúd. A házilúd másik ismert neve a liba.

A házilúd az egyik legrégebben háziasított baromfi. Az európai fajtákat (Anser anser domestica) a nyári lúd (Anser anser), az ázsiaiakat és amerikaiakat a bütykös lúd (Anser cygnoides, Cygnopsis cygnoides) háziasításával hozták létre. A lúd szinonimája a közismert liba elnevezés. A lúd igen sokoldalú hasznosítású állatfaj. Hasznosítás jellege szerin megkülönböztethető pecsenyelúd, húslúd, toll-lúd és májtermelő képessége is miatt tenyésztett lúd. Étkezési tojást - a szalmonellával való fertőződés veszélye miatt - a lúddal nem lehet termelni.

A házilúd életmódja

Teste jól alkalmazkodik a vízi életmódhoz, ennek ellenére nem túl jól úszik, nem szeret hosszabb ideig a mély vízben maradni. Feje és a lába a kacsáéhoz hasonló, de csőre nem olyan lapos, mint a kacsáé, így kevésbé tudja kiszűrni a vízből a természetes táplálékot. Lábujjait úszóhártya köti össze. Csőrén az alsó és a felső káva vége is éles, hogy tőben le tudja csípni a legelő füvét.

A házilúd előfordulása

A különböző lúdfajták a Föld legtöbb pontján megtalálhatóak, az Antarktisz kivételével. A háziludak Észak-Amerikában, Közép-Amerikában, Dél-Amerikában, Eurázsiában, Ausztráliában, Afrikában és még sok más helyen őshonosak.

A házilúd táplálkozása

A baromfifajok között a lúd a takarmányozás szempontjából különleges helyet foglal el. A többi baromfifajtól eltérően a libának nincs begye, csupán a nyelőcső alsó része öblösebb egy kissé. Így a takarmány a nyelőcsőből szinte előkészítés nélkül jut a mirigyes gyomorba, onnan fokozatosan adagolva a zúzógyomorba. Bár a lúd vízi szárnyas, a vizet csak fürdésre és ivásra használja. A ludak táplálkozásának másik sajátossága, hogy a gazdasági baromfifajok közül a neki tetsző édes fűfélék közül a legtöbbet képes elfogyasztani. Erőteljes felépítésű éles csőrkörömmel ellátott csőrével a legkisebb füvet is le tudja csipkedni. Így az apró füvű legelőn is - ha az egyébként elegendő zöldet szolgáltat - naponta 1-2 kg zöldet is megeszik. A legelés azonban még bőséges füvet szolgáltató legelőn is csak korlátozott takarmányozásnak tekinthető.

A házilúd fajtái

Sok országnak megvan a maga parlagi lúdja, amit a tenyésztők más- és másképpen igyekeznek javítani, nemesíteni. A magyar parlagi lúd elég nagy testű, fehér vagy szürke tollú madár. A szürke változat egyre ritkább, mert a fehér toll értékesebb.

A francia toulouse-i lúd jól tojó, tarka tollú madár, amely Dél-Franciaország kedvező klímája alatt igen nagyra nőtt meg: a tojó többnyire 8-10 kg, a gúnár 10-12 kg. Tolla szürke, teste zömök, lábai aránylag rövidek, nagy haslebenye szinte a földet éri, és ettől mozgása nehézkes. Ezt a fajtát használták az emdeni lúd kitenyésztésére. Kiváló májtermelő: nem ritkák az 1 kg-osnál nagyobb májak. A landeszi ludat úgy állították elő, hogy a toulouse-i ludak közül kiválogatták a világos tollúakat. Lehet fehér vagy szürke. Nagy testű: a tojók 6-7, a gúnárok 7-8 kg-osak. Jellemző rá a kisebb toroklebeny, a mély tojóhas és haslebeny. Csőre és a lába palaszürke, a szeme barna. Az teszi értékessé, hogy jól hízik és nagy a mája.

A nagy testű, fehér emdeni ludat az Emden vidékén élt, különlegesen nagy parlagi lúdfajta és a toulouse-i lúd keresztezésével tenyésztették ki. Ennek haslebenye is kettős, nagy, de nem annyira, hogy megnehezítse a lúd járását és a legelést. A gúnár testtömege 14-15 kg, a tojóé 10-12 kg. Az emdeni ludat általánosan használták más parlagi fajták javítására, egyrészt mert nem olyan nehézkes, mint a toulouse-i, másrészt mert edzettebb és könnyebben akklimatizálódik. A magyar parlagi ludak nemesítésére is szép eredménnyel használták. Ugyancsak Németországban tenyésztették ki a pomerániai ludat Mecklenburg környékén a helybéli parlagi fajta és az emdeni lúd keresztezésével. Ez a lúd még inkább a hústermelés szolgálatában áll fő erénye a kiváló húsforma, a fejlett mellizomzat. Színe jellegzetesen tarka. A rajnai lúd a Felső-Rajna vidékén honos lúd és az emdeni lúd keresztezésének terméke. Szervezete szilárd, az intenzív tartást, takarmányozást meghálálja, ugyanakkor a külterjes tartáshoz is jól alkalmazkodik

A házilúd szaporodása

A lúd az intenzíven kotló baromfik közé tartozik, évente 50 tojást is képes lerakni. 10-12 db tojás lerakása után, amikor sokáig ül a fészkén vagy a tollát tépi, nagy a valószínűsége annak, hogy kotlani fog. 1 gúnárra 5-6 tojót lehet számítani, a tenyésztésre a 2-4 éves gúnárok a legjobbak. A liba párzása víz nélkül is eredményes lehet, de vizes kifutóval sokkal intenzívebb a párzási inger, a tojások pedig termékenyebbek lesznek. Keltetésre legjobbak a 2-5 év közötti ludak tojásai, a keltethetőség a tavaszi hónapokban a legjobb. A tojók megszokott fészkükhöz ragaszkodnak, számukra fontos ilyenkor a teljes nyugalom, a keltetés ideje 28-30 nap. Némelyik lúd évente többször is kotlik: kora tavasszal, nyáron, esetleg ősszel is.