Ribiszke

A ribiszke a kőtörőfű-virágúak rendjébe tartozó ribiszkefélék családjának egyetlen nemzetsége, kb. 100 fajt sorolnak ide. 1-1,5 méter magasságot elérő cserjék, ritkábban fák.

A ribiszke jellemzői Fajai az északi félgömb mérsékelt övi területein honosak. Egyes fajokat bogyótermésükért termesztik, de számos dísznövényként termesztett faja is van. 1-1,5 méter magasságot elérő cserjék, vagy ritkábban fák. Hajtásaikon gyakran tüskéket, mirigyszőröket viselnek. Alsó állású magházúak, a virágok rövid hajtásokon fejlődnek. A csészelevelek nagyobbak az egyszerű sziromleveleknél, maradványaik az álbogyótermésen is megfigyelhetők. A virágok lecsüngő fürtvirágzatot alkotnak.

A ribiszke gondozása és termesztése A ribiszke vagy más nevén ribizli laza vagy középkötött, jó vízgazdálkodású, enyhén savanyú, tápanyagban gazdag talajba ültetve fejlődik és terem a legszebben. A túl száraz, szikes, illetve a magas talajvízszintű, pangó vizes talajt nem bírja. A ribizli napos, világos, szellős helyre és mérsékelten árnyékot adó, nagyobb termetű gyümölcsfák alá is ültethető. Déli fekvésű, tartósan erős napsugárzásnak kitett területre, például déli lejtőre ne ültessük! A virágzási időben érzékenyebb az érkező tavaszi fagyokra. A piros ribiszke később virágzik, virágai fagytűrőbbek így kevésbé van kitéve az utófagyok károsításának. A ribiszke a megfelelő fejlődéshez és bőséges terméshez öntözést is igényel. Mindezek mellett ne hagyjuk ki a metszést sem! A ribiszke ültethető cserjecsoportként, ehető termésű sövényként, térhatárolóként, de akár dekoratív magas törzsre oltott csemetét is nevelhetünk a kertben.