Rózsa

A rózsa a világ legismertebb növénye, 200 fajt tartanak számon, ezeknek a többsége az északi félgömbre, főleg a mérsékelt égövre jellemző. Érdemes termeszteni is.

A rózsa jellemzői

Már évszázadok óta a kertek legfőbb ékei a rózsák. Ezt jól alátámasztja az, hogy már időszámításunk előtt 2000-ben is ültették Kínában a kertekbe. A nemesítése is igen korán elindult, így ma már világszerte több mint 30 000 rózsafajta létezik. A botanikai fajok hajtásai tüskések, szőrösek vagy ritkán kopaszak, illetve cserje vagy kúszónövény alkatúak. Magasságuk a 2-5 méter, de a kúszó fajoké akár a 20 métert is elérheti. Fajaik nagyon változékonyak, könnyen kereszteződnek egymással, ami nagyon megnehezíti elkülönítésüket. A rózsák többsége lombhullató, de néhány faj örökzöld vagy télizöld. Minden egyes virágszirom két könnyen felismerhető lebenyből áll, amelyek általában fehérek vagy rózsaszínűek, bár néhány faj esetén sárgák vagy pirosak is lehetnek.

A rózsa termesztése és ápolása

Rózsákat lehetőleg napos, szellős helyre telepítsünk, a rózsafajták többsége árnyékos helyen nem, vagy csak keveset fog virágozni, illetve a betegségekre érzékenyebb és gyengén fejlődő lesz, de legrosszabb esetben el is pusztulhat. Azonban a tűző napsütés sem tesz feltétlenül jót neki és az se, ha meg sem mozdul a levegő és nagy a szárazság. Ekkor ugyancsak legyengülhet, ami által megbetegszik a rózsa és kártevők is megjelenhetnek rajta, mint például a takácsatka. A rózsák számára a legmegfelelőbb talaj a középkötött, tápanyagban gazdag, jó vízgazdálkodású, enyhén savanyú talajtípus. Persze ettől eltérő viszonyok között is szépen fog fejlődni, ha igyekszünk a talaj típusát ebbe az irányba befolyásolni talajjavítással, öntözéssel. Laza, homokos talajokba rendszeresen dolgozzunk be szerves komposztot, amely jobban megtartja a nedvességet és tápanyagot biztosít a rózsáknak. Kötött, agyagos talajokba keverhetünk homokot is, hogy ezzel is segítsük a felesleges víz eltávozását. Erősen meszes talajokba érdemes tőzeget is rendszeresen bedolgozni a talajba. A talajelőkészítés nagyon fontos a rózsák esetében, ezek a talajmunkálatok a későbbi gondozást csökkenthetik, illetve a megfelelő fejlődést. A legfontosabb tennivaló a talaj fellazítása, porhanyósítása legalább egy, de inkább két ásónyomnyi mélységben. Ezt követően az évelő gyomok gyökereit távolítsuk el gondosan az ágyásból. Érdemes tehát erre a munkára elég időt fordítani, hiszen a szúrós rózsákkal beültetett ágyásokból a gyomok, például az Aprószulák folyamatos eltávolítása igen fájdalmas feladat és végeláthatatlan küzdelem, ami elveheti a kedvünket az egész kertészkedéstől is. Ha pedig egy kis extra löketet szeretnénk adni rózsáinknak, jó minőségű komposztot adjunk hozzá.

A rózsákat lehetőleg ültessük fák közvetlen közelébe. Nemcsak a túlzott árnyékhatásra kényesek, hanem a gyökereik sem szeretik, ha más növények gyökereivel kell versengeniük. Csak sekélyen és lazán gyökeresedő növények társaságába és tőlük tisztes távolságba valók fajtacsoportjuktól függetlenül. Különösen az ültetést követő 2-3 évben kényesek erre a gyökereik. Vegyes ágyásokban az egy-vagy kétnyári, illetve az évelő növények jó társaik, hiszen azok sekélyen gyökeresednek. A rózsákat egyébként legalább hármas csoportokba ajánlatos ültetni, ami az angol rózsákra is igaz, bár bokros, elágazódó, sűrűn leveles jellegükből adódóan önmagukban is megállják a helyüket. A csoportokba ültetett tövek idővel egyetlen nagy bokorrá nőnek össze. Metszéssel rá is segíthetünk erre: a csoport szélén levőket rövidebbre, a középső töveket pedig hosszabbra hagyjuk. A konténeres rózsákat az év bármely szakában ültethetjük, feltéve, ha gondoskodni tudunk folyamatos öntözésükről.

Vissza a fogalmak listájához

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Budapest Economic Forum 2024
Egész napos makrogazdasági konferencia
Fókuszban a KKV versenyképesség - Pécs
Ingyenes gazdasági fórum