A sás a perjevirágúak rendjébe, a palkafélék családjába tartozó növénynemzetség. Fűszerű megjelenése miatt kiválóan mutat díszkertekbe, de kerti tavak mellé is ültethetjük.
A sás jellemzői
Rokonaitól, a perjeféléktől (Poaceae) jól megkülönbözteti a sást az, hogy nincs üreges szalmája: szárát mindig bél tölti ki. Virágai külön termőszáron fejlődnek, külön a sárga, porzós és külön a termős füzérvirágok. Utóbbiak eleve termésre emlékeztető, tömlőcske alakúak, a felfújt tömlőből csak a bibeszál áll ki. A legtöbb sásfaj mocsarakban, lápokban, egyéb vizes élőhelyeken nő, ezekben gyakran dominálnak - több fajuk azonban erdők aljnövényzetében, illetve sziklákon alkot összefüggő gyepeket.
Csekély ásványi tápanyagigénye miatt a legtöbb sásfaj érzékeny a műtrágyákra, a meszet is beleértve. Műtrágyázás hatására populációik gyorsan csökkennek, mert a tápanyagigényesebb fajok elnyomják őket. A sás Japánból származik, így a melegen kívül alig igényel bármit, szobanövényként is tartható. A jó minőségű általános virágföld megfelelő. A sásnak melegre és jó szellőzésre van szüksége.
Tudatos kertészeti praktikákkal, és a megfelelő gondoskodással jelentősen meghosszabbíthatjuk mind a dísz, mind a haszonnövényeink életét.
Ezek a jelenségek legtöbbször nem betegségek következményei, hanem a növényeket érő stressz, tápanyaghiány vagy helytelen termesztési technológia eredményei.
A kaprot általában nem termesztjük, az csak bejön a kertbe és akkor ott is hagyjuk.
A Magyar Közlönyben jelent meg a vonatkozó rendelet részletes szabályairól szóló módosítás.
Megszüntette az agrárminisztériumot és a sertéstenyésztést is jelentősen átalakítaná a dán kormány.
