
Sokkoló számok láttak napvilágot: drámai változás előtt áll a takarmányipar
A klímaváltozás, az aszály, az alacsony felvásárlási árak és a nemzetközi piaci bizonytalanságok egyszerre helyeznek nyomást a hazai takarmányiparra.
Az intenzív színekben és dúsan virágzó szarkaláb a kertészkedők egyik kedvenc nyári évelője a szarkaláb. Fogyasztása tilos, szerepel az OGYÉI tiltólistáján is.
A szarkaláb termesztése és ápolása
A szarkaláb a vízigényes növények közé tartozik, így nyáron a nagy meleg és szárasság idején érdemes rendszeresen öntözni, mert a szárasság hatására a tő legyengül és elmarad a virágzás is. De a túl sok nedvesség is káros lehet, mert ekkor a gyökerek könnyen kirothadnak, tehát csapadékos időben gondoskodni kell a vízelvezetésről. A tövek köré érdemes tavasszal komposztot vagy istállótrágyát kiszórni, de ha nyáron kap egy kis tápoldatos vizet, biztosak lehetünk a nyári virágzásban. Júliustól nyílnak, de akár még szeptemberben is virágba borulhatnak. Ennek érdekében az első virágokat a magok beérése előtt vágjuk ki, így szeptemberben újabb virágzást csodálhatunk meg. Ilyenkor még egy adag komposzttal is érdemes megszórni a töveket.
Azért, hogy a tő ne öregedjen ki, két vagy háromévente tőosztással fiatalítsuk meg a szarkalábat, tehát két-három részre osztva ültessük szét őket. A szarkalábat olyan helyre érdemes ültetni, ahol sok napfény éri. Ugyan megél árnyékos helyen is, de itt kisebb és kevesebb virágot fog hozni a növény. Vannak olyan tövek, amelyek tavasszal akár 20 hajtást is képesek növeszteni, így a növénynek kevesebb energiája és tápanyag marad a virágok növesztésére. Tavasszal lehetőleg vágjunk ki néhány mellékhajtást, a gyengébb hajtásokat pedig tőből vágjuk le, így szép nagy virágok fognak fejlődni az anyatövön.
Ami a kártevőket illeti, a csigák nagyon kedvelik a szarkalábakat, ezért számoljunk velük. A szárasság hatására, ha nem öntözzük rendszeresen a növényt, a lisztharmat is megtámadhatja, ezért fontos a rendszeresen locsolás a meleg száraz időben. Ha a szirmokon rágás nyomokat látunk, akkor azt a fülbemászók tették – ám ezt is meg tudjuk előzni. Mégpedig úgy, ha egy szalmával bélelt cserepet lefordítunk, amibe a bogarak bemásznak. Ezután már csak időnként ki kell üríteni.

A klímaváltozás, az aszály, az alacsony felvásárlási árak és a nemzetközi piaci bizonytalanságok egyszerre helyeznek nyomást a hazai takarmányiparra.
Sokan vágnak bele az ökológiai gazdálkodásba a támogatások hatására, de sokan fel is adják.
Az aszályt hónapokkal előre jelezték a műholdas adatok, a döntéshozatal mégis reaktív maradt.
Sokan rettegnek tőle, pedig szinte veszélytelen - a rákosi vipera megmentését célzó program eddigi legnagyobb visszatelepítése történt.
Óriási különbségek vannak az egyes növényfajok között abban, hogy mennyi vizet igényelnek, és milyen jól képesek átvészelni a száraz időszakokat.
KWS repcehibridek: piacvezető stabilitás, modern genetika és kiemelkedő terméseredmények 2026-ban is.
Reng Zoltán: hosszú távú gondolkodás nélkül nincs versenyképes agrárium
Mesterséges intelligencia (MI) a mezőgazdaságban: a siker kulcsa nem a technológia, hanem az ember.