Szőlő

A szőlő a szőlőfélék családjának egyik sok fajt és azon belül sok alfajt magába foglaló nemzetsége. Magyarország területén több mint ezer éve termesztenek bortermő szőlőt.

A szőlő jellemzői és magyarországi helyzete

Minden ide tartozó növény közös jellemzője, hogy fás szárúak, terméseik fürtökben helyezkednek el és levelük általában tenyeresen összetett. Magyarországon a honfoglaló magyarok az akkori Dunántúlon már virágzó szőlőművelést találtak. A szőlő hazánkban szinte mindenütt megterem, telepíteni elsősorban ott érdemes, ahol sok a napfény, a meleg és tápanyagban gazdag a talaj. A bogyós gyümölcsűek családjába tartozó szőlő Kis-Ázsiából származik, de a Kárpát-medencében korán meghonosodott, a legrégebben termesztett gyümölcseink közé tartozik. A szőlőtermelés végigkíséri az emberiség történelmét és kultúráját a homéroszi időktől kezdve. Számtalan színű és ízű, bogyónagyságú fajtája ismert, az apró szemű, szinte fekete félvad fajtától az ujjbegynyi sárga "kecskecsöcsű" nemesített csemegeszőlőig. Megkülönböztetünk bor és csemegeszőlő fajtákat, de sok fajta úgynevezett kettős hasznosítású - ilyen például az Oporto, Chasselas és az Irsai Oliver is).

A szőlő felhasználása és jótékony hatásai

A szőlő természetesen nemcsak egészséges, bőtermő, frissítő, könnyen emészthető gyümölcsként, hanem a borászat legfontosabb alapanyagaként is fontos szerepet tölt be évszázadok óta. Jó minőségű, tiszta, valódi szőlőborból napi egy pohárnyi (2-3 dl) egészségére válhat mindenkinek. Arról viszont kevesebb szó esik, hogy gyermekeknek, a terhes vagy szoptatós kismamáknak, a fokozottan érzékeny májúaknak, bizonyos gyógyszerek fogyasztóinak és természetesen a gépkocsit vezetőknek. A mértékkel, helyes táplálkozás mellett elfogyasztott nemes borok szívvédő, roboráló, étvágyjavító, egészségmegőrző hatása ma már bizonyított. Bár szőlős nemzet vagyunk, nem túl széleskörűen használjuk fel, de azért a fekete vagy kék színű, húsos bogyójú szőlőből egyes vidékeken lekvárt is készítettek, kelt tésztába, fánkba, rétesbe használták. Az Alföldön a szőlőbefőtt, a megmosott, musttal leöntött majd dunsztolással tartósított csemege is népszerű volt. Alkoholmentes, üdítő ital volt a "konty alá való" édesbor vagy fojtott must, amely készítésénél forralással tartósították a mustot megakadályozva az erjedését.