Szürke farkas

A szürke farkas a kutyafélék családjába tartozó ragadozó faj, a ma ismert házi kutya őse. A farkas falkában él és vadászik.

A szürke farkas vagy csak egyszerűen farkas (Canis lupus) az emlősök osztályának ragadozók rendjébe, ezen belül a kutyafélék családjába tartozó faj. A kutya (Canis lupus familiaris) és a dingó (Canis lupus dingo) is ennek alfaja, bár önálló fajként is említik ezeket. A farkas Magyarországon fokozottan védett, természetvédelmi értéke 250 ezer forint.

A farkas életmódja

A farkas főleg rendkívül szervezett szociális csoportokban, úgynevezett falkákban él. A falka kommunikációjának elhíresült módja az úgynevezett farkasüvöltés, de testbeszédében nagy szerepet kap a hosszú, bozontos farok is.

A falkák olyan egységek, amelyben az egyedek együttműködve, közösen szerzik meg a táplálékot, és közösen nevelik a kölyköket, nemcsak a szülők, de a falka minden tagja, különösen a fiatalabbak. A falka létszáma az élőhely adottságaitól függően 2-36 egyed is lehet, a legáltalánosabb az 5-9 példányból álló farkasfalka. A falkában szigorú a hierarchia: az abszolút úr az alfa-hím, őt követi az alfa-nőstény. A vezérhímet legyengülése esetén a béta-hím váltja fel. A falkák időnként feloszlanak, majd - átmenetileg vagy véglegesen - újraalakulhatnak, illetve más falkákkal egyesülhetnek is. A régi falka feloszlásával létrejött új falkák egymással barátságosan viselkednek.

A farkas előfordulása

A farkas az ember után a legnagyobb területen elterjedt emlősök egyike. Észak-Amerika és Eurázsia északi területeinek meghatározó csúcsragadozója, de megtalálható Közép- és Észak-Afrikában, valamint Dél-Ázsiában is. Az egykor összefüggő, hatalmas területen a túlzott vadászat következtében ma már csak elszigetelt csoportjai maradtak fenn. A farkas napjainkra teljesen eltűnt Észak-Afrika szavanna övezetéből, Japánból és jószerével az Arab-félszigetről is. Természetes élőhelyét nehéz meghatározni, hiszen (az ember kivételével) a farkas a különböző biomokhoz leginkább alkalmazkodott emlős: a félsivatagtól a tundrán át a trópusi esőerdőig mindenhol képes megélni. Jelenleg a legtöbb élőhelyén védett; több alfaja szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) vörös listáján. Európában csak szigetszerű populációi élnek: Skandináviában, Kelet-Európában, Olaszországban, az Ibériai-félszigeten és a Kárpátokban.

Magyarországon 1993 óta védett, 2001 óta pedig fokozottan védett faj. Hazánkban az I. világháború után pusztult ki és az 1980-as években jelent meg újra. Magyarországon a kutatók szerint nagyjából 15 példány élhet.

A farkas táplálkozása

Más kutyafélékhez hasonlóan a farkas húst, csontot és növényeket is eszik. Falkában vadászva önmagánál jóval nagyobb termetű növényevőket zsákmányol (ide értve az olyan nagy patásokat, mint a jávorszarvas és pézsmatulok); a falkából kivert egyedek többnyire rágcsálókat és más, kisebb állatokat. A falka kitartóan, hosszú kilométereken át üldözi a kiszemelt vadat, majd amikor beéri, sorozatosan a farába, lágyékába és marjába marva terítik le. A legnagyobb sikerre törekedve elsősorban az eleve hátránnyal induló: legyengült, beteg vagy öreg vadakat szemelik ki, ezzel fontos szerepet töltenek be a préda populáció létszámának szabályozásában.

A táplálékszerző magatartás egy különleges módja a kiszemelt préda csordájának követése. A farkasok ilyenkor hosszú ideig követik és időnként meghajtják a nagy testű növényevők csordáját. Ha ilyenkor leszakadó (gyenge, idős vagy sebesült) állatot vesznek észre, azt megrohanják és felfalják. A zsákmányállatot körülvevő farkasok igyekeznek egymástól nagyjából azonos távolságot tartani. A támadást mindig az alfa-hím indítja meg, a tagok azonban önállóan, de egymásra mindvégig figyelve vesznek részt benne: a farkasfalka vadászata ettől nagyon hatékony. A farkas a dögöt sem veti meg: a farkas gyakran megpróbálja elkergetni friss zsákmánya mellől a többi farkast, a medvéket és a pumákat. A települések szeméttelepein is megjelenik; hajdan valószínűleg az ősi emberi közösségeket így kerülgető farkasokból háziasíthatták a kutyákat.

A farkas fajtái

Alfajainak számát máig vitatják. A változatok megkülönböztetésében különösen az amerikai kutatók jeleskednek. A vélt és valós alfajok száma a 40-et is elérheti. Ezek egy része mostanra már kihalt, vagy feltételezhetően kihalt.

A farka szaporodása

A hím sokáig, gyakran egy évnél is tovább udvarol a nősténynek, az ezután kialakuló kapcsolat azonban több évre szól; a két fél erősen kötődik egymáshoz. A szaporodás a domináns alfa-pár előjoga, vagyis a farkasokra a monogámia jellemző úgy, hogy a kieső alfa-egyed helyét a rangsorban következő veszi át. Az alfa-nőstény az alacsonyabb rangúak szaporodását agresszióval akadályozza: előfordulhat, hogy kölykeiket elpusztítja.

A szaporodási időszak január és április között van, az északi farkasoké később, mint a délebbre élőké. A nőstény évente egyszer ivarzik, ez 5-14 napig tart. A párzás után a szuka egy odút ás, amelynek bejárata először lejt, majd emelkedik a vízbefolyás gátlására. Az átlagosan 63 napos vemhesség után vakon és süketen születő kölyköket 3 hétig csak az anya neveli. A számuk változatos, általában 7, de akár 14 is lehet. 5-10 nap alatt állnak talpra, a kezdetben kék szemük 10-15 nap múlva nyílik ki. A farkaskölykök 7-9 hétig szopnak. A kölykök nevelésében a csapat összes tagja részt vesz, így visszahányt eledellel táplálják is őket. A szülőodút 8-10 hetes korukban hagyják el. Játékaikkal ekkor már elkezdik kialakítani saját hierarchiájukat. A gyorsan fejlődő fiatalok 10 hónapos korukban kezdenek el a csapattal vadászni. Ivaréretté a szukák 2 éves, a hímek 3 éves korukban válnak. Ekkor többnyire elhagyják a falkát, és megpróbálnak másikhoz csatlakozni, illetve újat alakítani. A vadászat és a dominanciaharcok közben szerzett sérülések a leggyakoribb halálokok. Állatkertben közel 15 évig is élhetnek.