Veteménybab

A veteménybab Amerikában őshonos, az indiánok már kb. 5000 éve termesztik. Európába először az 1530-as években került, Franciaországban 1548-ban már említik. Nagyszerű tápértékkel bír.

A veteménybab jellemzői és felhasználása

A veteménybab az európaiak közvetítésével került át később Afrikába, Ázsiába, Ausztráliába. Levele tojásdad alakúak, termése tokban fejlődik ki. A veteménybab népies megnevezései az alábbiak lehetnek még: paszuly, paszulyka, fuszulyka. Táplálkozási értéke nagy, magvai 44-52% keményítő mellett feltűnően sok, 22-35% fehérjét tartalmaznak, és ezen főleg nitrogénben gazdag, kén- és foszfortartalmas anyagnak tulajdonítandó nagy tápláló erejük, melynél fogva emberi és állati táplálékul egyaránt alkalmazhatók. A veteménybabot levesekbe, főzelékbe, illetve pürésítve kocsonya adalékként széles körben használják.

Az őrölt bab lisztjét egyébként borogatásra is lehet használni gyulladások, kelések esetén. Érdekessége az is, hogy a fehérbab hajának (hüvelyrész) komoly gyógyhatása van. A víz- és vizelethajtó, vesetisztító hatása mellett például az inulintartalma is jelentős, ezért elsősorban a cukorbetegek részére ajánlott. A hatás fokozása érdekében szokták kukoricabajusszal, fekete ürömmel, kecskerutával, cickafarkkal, csalánlevéllel összekeverni és keverékként fogyasztani. A veteménybab termesztése során jelentős, hogy - más hüvelyesek is - mély gyökérzetükkel főleg az altalajból táplálkoznak, dús levélzetükkel a talajt sűrűn beárnyékolják, így azt gyommentesen hagyják vissza. A hüvelyesek, így köztük a veteménybab is a nitrogénszükségletüket a légkör szabad nitrogénjéből fedezik, így feltrágyázásukkor a nitrogéntartalmú műtrágya kihagyható. Mindezek mellett a babszalma is felhasználható takarmányként. A veteménybab termesztéskor figyelni kell arra, hogy több betegség is megtámadhatja a veteménybabot, mint például a ragya, a lisztharmat, a szürkepenészes rothadás vagy a rozsda.