Ezekhez a százmilliárdokhoz még nem nyúlhatnak Orbánék

agrarszektor.hu
A második félévtől folyhatnak be a költségvetésbe azok a bevételek, amelyek az állami termőföldek tavalyi értékesítéséből származnak, míg az idei árverések utáni összegek az év végén, illetve 2017-ben jelentkezhetnek. A földeladások bevételei a központi költségvetés központosított bevételének minősülnek, vagyis nem a területeket értékesítő nemzeti földalapkezelő szervezethez (NFA) folynak be. Egyszerű kormánydöntés is elegendő azonban ahhoz, hogy az NFA az eladásokból származó bevételeket - amelyek csak újabb földvásárlásokra, illetve birtokpolitikai célokra fordíthatók - felhasználhassa. Az idén a földalap 2,5 milliárd forintból vehet földeket, ha azonban az állami földeladások bevételei befolynak, több százmilliárd forintja lesz erre.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Nagyrészt az idei második félévtől jelentkeznek majd azok a bevételek, amelyek a 2015 év végén lebonyolított állami földértékesítésekből származnak - tájékoztatta az agrárszektor.hu-t az NFA. A most márciusban zajló újabb árverésekből várható összegek pedig még később, az év vége felé, illetve 2017-ben folyhatnak be.

A nyilvános hirdetéseken és árveréseken nyertes vevők fizetésére azért kell várni, mert be kell tartani a földforgalmi törvény, illetve az értékesítési szabályozás előírásait. A megkötött szerződéseket az elővásárlási jog gyakorlása miatt eleve hatvan napra ki kell függeszteni (nyilvánossá kell tenni), az elárverezett földeknél pedig az erdők miatti megosztás, illetve a hitelfelvételek kilencven napos ügyintézési ideje tovább nyújthatja az adásvételi folyamatot.

Bár az egyes árveréseken értékesített földekhez tartozó egyedi számlákat az NFA nyitotta meg, az azokon keletkező bevételek nem a földalapkezelőhöz folynak be. Ezek az összegek ugyanis a központi költségvetés központosított bevételeinek minősülnek, vagyis nem a "Nemzeti Földalappal kapcsolatos bevételek és kiadások" nevű költségvetési fejezetben jelennek meg.

Az Alkotmánybíróság (Ab) - a Nemzeti Földalapról szóló törvényre hivatkozva - nemrég egyértelműsítette, hogy az állami földeladásokból származó források csak földvásárlásokra, illetve a birtokpolitikai irányelvek érvényesítésére fordíthatók. A kormány a bevételekből eredetileg fejlesztési alapot hozott volna létre, így végeredményben ezt az elképzelést írta felül az Ab.

MTI-fotó: Krizsán Csaba

Az állam az első helyen szerepel a földek úgynevezett elővásárlási rangsorában, és e jogot az NFA gyakorolja. Ahhoz azonban, hogy a befolyt bevételeket a földalapkezelő felhasználhassa, azoknak át kell kerülniük a szervezet "termőföld-vásárlási kiadási előirányzatára". Felvetődik, hogy ehhez esetleg szükség lehet a költségvetési törvény módosítására is, de az NFA az agrárszektor.hu-t arról tájékoztatta, hogy a kormány döntése is elegendő ahhoz, hogy a termőföld-vásárlásra szánt előirányzatot megemelje.

A költségvetés az NFA számára az idén földvásárlásokra 2,5 milliárd forintot különített el, amely független az állami földeladási bevételektől. Utóbbiak azonban a mostanihoz képest ugrásszerűen, várhatóan több mint százszorosára növelik a szervezet földvásárlási lehetőségeit. Az NFA összesítései szerint a tavaly árveréseken eladott 121 171 hektárból csaknem 172 milliárd forint folyhat be, az idén meghirdetett 142 ezer hektár pedig tovább növelheti a bevételeket, amelyek korábbi kormányzati nyilatkozatok szerint összességében elérhetik a 300 milliárd forintot is.

Az NFA egyelőre nem közölt részleteket arról, hogy ezt az óriási összeget milyen földvásárlásokra és birtokpolitikai célokra kívánja majd fordítani. mint az agrárszektor.hu beszámolt róla, a szervezetnek bizonyos földeket - például a végrehajtási árveréseknél - szakmai szempontok mérlegelése nélkül is meg kell vennie, mégpedig sokszor irreálisan magas árakon is. Korábban felmerült az is, hogy a földeladási bevételeket részben ipari parkok kialakítására költené a kormány.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?