Fontos tájékoztatás érkezett a gazdálkodási naplóról: ez minden gazdát érint
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal összefoglalta az eGN 2024. évi adatszolgáltatási eredményeit.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal összefoglalta az eGN 2024. évi adatszolgáltatási eredményeit.
Az élelmiszerek áfa-visszatérítéséről még nem ismertek a részletek, de feltehetően néhány ezer forintot jelent majd egy átlagos nyugdíjasnak.
Elsőfokú figyelmeztetést és riasztást is kiadott a HungaroMet hétfőre hazánkban.
A délelőtt folyamán a csapadék fokozatosan megszűnik, délután már csak néhol az északkeleti határ közelében lehet gyenge havas eső.
Hazánk keleti felén, harmadán nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, közben északnyugat felől egyre nagyobb területen elkezd szakadozni, főként az Észak-Dunántúlon csökkenni is a felhőzet
Egy kutatás szerint két hónap alatt több kilót fogyhattak azok, akik néhány egyszerű szabályt betartottak - ráadásul az egészségük és a közérzetük is javult.
20 ezer forint is lehet egy kiló galambhús, és egyelőre úgy tűnik, nem tudja meghódítani külföldet, pedig vannak rá próbálkozások.
A technológia beépített lehetőségei is bemutatkoznak a konyhákat bemutató szakkiállításon.
A Kárpát-medencébe érve teljesen szétesik a hidegfront, csapadékot csak kevés helyen okoz.
A zöldségekre, a gyümölcsökre és a tejtermékekre vonatkozik a visszatérítés – egy bizonyos összeghatárig.
A Kátai családban három generáció dolgozik össze a növénytermesztésben: a nagyapa, Tibor, a fia, Zsolt, valamint a lány unokája, Lora.
Felhősebb idő várható a jövő héten, enyhülnek az éjszakai fagyok is, némi eső is jöhet.
A saját hatáskörben megtermelhető élelmiszer szavatolja az európaiak biztonságát a francia elnök szerint.
Természetjárás során bárki találkozhat a fák tövében megbúvó, mesevilágot idéző apró víztestekkel.
Egy energiaitalban 9,5, a kólában 9, a „dobozos” tejeskávéban pedig több mint 7 kockacukornyi cukor van.
Nagyon sok évvel ezelőtt mi voltunk Európa éléskamrája. Eltelt néhány tíz–száz év, és mi lett ebből? – óriási mennyiségű élelmiszert importálunk.
A gleccserolvadás 18 milliméterrel növelte a tengerszint globális emelkedését 2000-2023 között.
Egyes kutatások szerint évente világviszonylatban mintegy 75 milliárd tonna termőtalaj fogy el, ez naponta 20–25 millió hektárt jelent.
Széleskörű lakossági tájékoztatási programot indít a Parkerdő egy budapesti erdőért.
Egy neves japán egyetem kutatásai azt tűzték ki célul, hogy 2040-re növénytermesztő farmot hozzanak létre a Holdon.

Róma a seregélyek téli fővárosa: a gigantikus madárfelhők örvénylő repülése minden este látványos jelenség.
Elfelejtett szempont segítheti a brazil agrártermékek beáramlását a szabadkereskedelmi szerződés kapcsán.
Sok éve nem volt ilyen tél hazánkban, hogy közel két hétig éjjel-nappal fagypont alatt legyen a hőmérséklet.
Baranya vármegyében újabb afrikai sertéspestis eseteket erősített meg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.
2023-ra több mint háromszorosára növekedtek az árak a 2010-es szinthez képest itthon.