Az őszi időszak beköszöntével, jellemzően október-november környékén seregélyek milliói vándorolnak Olaszországba, azon belül például Róma környékére, hogy körülbelül február végéig ott maradjanak és átvészeljék a telet. A nappalokat a várostól általában maximum 10 (de olykor akár 40-50) kilométerre fekvő zöldterületeken töltik, ahol főként rovarokat vagy növényi táplálékot keresnek. Alkonyatkor aztán hatalmas seregélyrajok alakulnak ki, majd a madarak lélegzetelállító repülési manőverek közepette együtt térnek vissza a Róma területén lévő éjszakázóhelyeikre.
Az alacsonyan látható seregélyfelhőkben általában több ezer, olykor több százezer madár repülhet együtt olyan megdöbbentő sebességgel, térbeli összetartással és szinkronicitással, amely már nemcsak a madarászok és a biológusok, hanem a fizikusok és matematikusok figyelmét is felkeltette.
Az ember szája szinte tátva marad, ahogyan a madarak együtt repülő csapatai lencsealakokat, ellipsziseket, egyenes vonalakat, háromszögeket vagy épp kígyószerű és repülőszőnyegre emlékeztető formákat alkotnak az égbolton, sőt az alábbi videó szerint nem ritka a halakra, bálnára emlékeztető alak sem. Talán nem túlzás azt mondani, hogy pusztán a képzelet szab határt annak, hogy ki milyen formákra asszociál a seregélyek örvénylő repülése láttán.
Ragadozó diktálja a koreográfiát?
A közös repülés (angolul murmuration) során látható formák látszólag spontán módon alakulnak és változnak, miközben a madarak egy földön kijelölhető viszonyítási ponthoz – azaz rendszerint a kiválasztott éjszakázóhelyhez – képest nagyjából helyben maradnak. A rajok kialakulását azonban ragadozó, például vándorsólyom közeledése is befolyásolja.
Utóbbit igazolja egy 53 téli napon át végzett római megfigyeléssorozat is, mely során olasz kutatók a Termini környéki és az Eur városnegyednél lévő pihenőhelyek környezetét figyelték részletesen. Az eredmények azt mutatják, hogy ahol több alkalommal jelent meg a vándorsólyom, ott a seregélyek is többször alkottak nagy, kompaktabb csapatokat, a kevesebb támadást megélt nyugalmasabb pihenőhelynél ugyanakkor kisebb csapatokban, sőt akár egyedül is repültek. Érdekesség, hogy a madarak mindkét pihenőhelynél változtattak a repülési formákon akkor, ha más csapatoknál látszott ragadozóellenes viselkedés, azaz a csapatok közötti információáramlás is segítheti a rajok döntéseit.
Kétségtelen, hogy ez a fajta viselkedés segítheti a madarak túlélését, hiszen minél nagyobb egy csapat, annál nagyobb az esélye annak, hogy támadás esetén valaki más lesz a ragadozó áldozata, főleg akkor, ha a madarak folyamatosan változtatják pozíciójukat a rajon belül is. Van azonban olyan elképzelés is, amely szerint az örvénylő repülés során megjelenő hullámok és a rajon belüli folyamatos szerkezetváltozások nemcsak a védekezést, hanem a ragadozók megtévesztését is szolgálhatják.
Bár ezek a hipotézisek logikusnak tűnnek, korántsem biztos, hogy önmagukban magyarázzák a seregélyek látványos repülését. Kérdéseket vet fel például az is, hogy hogyan válhatott egy olyan viselkedés a ragadozók elleni védekezés eszközévé, amely rendkívüli módon meghosszabbítja a pihenőhelyre érkezés előtti repülés időtartamát.
Tízmilliárdos kincsre bukkantak a szakértők: erre senki nem számított
A karmester láthatatlan
A miértéken túl persze nagy kérdés az is, hogy vajon hogyan jöhet létre ez a tökéletes szinkronicitás a seregélyek között? Egy ehhez kapcsolódó vizsgálatban a több ezres madárrajok háromdimenziós rekonstrukciója alapján azt már megállapították, hogy az egyedek közötti kölcsönhatás nem a fizikai távolságtól függ. A seregélyek ugyanis átlagosan hat-hét szomszédjuk mozgásához igazodnak, nem pedig minden olyan madárhoz, ami a közelükben repül.
Ez az elképzelés azonban csak egy adott formájú raj fenntartását magyarázza, a gyors fordulásokat viszont nem. Az irányváltások, fordulások ugyanis nem fokozatosan terjednek végig a csoporton, hanem gyorsak és helyi szinten szinte egyszerre jelentkeznek. Az eddigi kutatási eredmények szerint egyetlen madár mozdulata önmagában nem indíthatja el az irányváltást, hiszen az egyedek egyébként is folyamatosan mutatnak kisebb eltéréseket anélkül, hogy a raj egésze követné őket. De az sem magyarázat, hogy a madarak egyszerűen átlagolják szomszédaik mozgását, ugyanis az erre épülő modellek sem képesek reprodukálni a hirtelen, összehangolt fordulásokat.
Fentiek alapján úgy fest, hogy a seregélyek örvénylő repülése egyelőre több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol: miközben a mintázatok mögött már kirajzolódnak bizonyos szabályok, a valódi kiváltó okok és a tökéletes szinkronicitás pontos mechanizmusa egyelőre rejtve maradt.
Hatalmas károkat okoz ez az állat itthon: már a városokban is felbukkant
Ami befolyik, az rögtön kifolyik
Érdemes azonban arról is szót ejteni, hogy a seregélyek olaszországi telelése egybeesik az olívaszüret időszakával, a madarak pedig a rovarok mellett előszeretettel fogyasztják ezt a táplálékot is, különösen azután, hogy számuk november-december tájékán a többmilliós egyedszámot is meghaladja. Márpedig ennyi madár igen tetemes mennyiségű bogyót képes elfogyasztani: egy Liguria régióra vonatkozó kutatás szerint például az ott telelő 500 ezer seregély 80 napon keresztül napi 10 bogyót fogyasztott el, ami összesen 720 tonnát tett ki és 5 százalék terméskiesét jelentett. Puglia régióban – azaz a csizma sarkánál – telelő seregélycsapatok miatt pedig a bogyók fogyasztása évi 550 ezer eurós kiesést okozott.
Ami bemegy, az viszont ki is jön, a másik jelentős problémát pedig éppen ez okozza. A seregélyek jelenléte ugyanis igen komoly mennyiségű – 10 millió seregély esetében éjszakánként 7 tonna – olajos, ragacsos ürülékkel jár együtt, ami telente szó szerint vastagon borítja az utakat, járdákat, autókat és motorokat. Ennek fényében tehát egyáltalán nem meglepő, hogy védőruhába bugyolált emberek a seregélyek riasztóhangját lejátszva próbálják elüldözni a madarakat a sűrűn lakott és látogatott területekről.
Repülésük látványa azonban ennek tudatában is életreszóló élmény, így aki január-februárban Rómában jár, semmiképp ne hagyja ki megfigyelésüket naplemente előtt.
