Sokan megrendülnek vagy felháborodnak, amikor a fehér gólya szülő kidob egy, vagy akár több fiókát a fészekből, ez a viselkedés azonban egyáltalán nem rendkívüli jelenség a madárvilágban. Mint azt Csörgő Tibor, az ELTE Biológiai Intézet nyugalmazott egyetemi oktatója az Agrárszektornak elmondta, az adott madárnak az a legfontosabb, hogy a lehető leghatékonyabban tudja átvinni a génjeit, az örökítőanyagát a következő generációba. Hogyha viszont mindegyik fióka gyenge maradna, akkor előbb-utóbb vagy mindegyik elpusztulna, vagy ha ez nem is következik be, akkor a gyengeség miatt jó eséllyel hátrányba kerülne későbbi élete során.
Ha egy-egy fiókát feláldoznak, az a többiek javát szolgálja, hiszen nekik így arányosan több táplálék jut és sikeresen fel fognak nőni. Ez tehát számukra egy ésszerű döntés, még ha emberi nézőpontból nem is túl szimpatikus. Azoknál a fajoknál nyilván sokkal könnyebben észrevehető egy-egy ilyen eset, amelyek bent fészkelnek a falvakban, városokban, de attól még ez kinn a természetben is elég sok fajnál megtörténik
– mutatott rá Csörgő Tibor, majd hozzátette: hogy a madárpár mennyi fiókát dob ki, az alapvetően attól függ, hogy mennyi a rendelkezésre álló táplálék, itt pedig egyértelműen bejön a képbe az időjárás, a most hazánkban tapasztalható aszály.
A gólya és a fecske táplálékbázisát alapvetően a vizes élőhelyek adják: a gólya elsősorban békákat, halakat vagy különféle vízi gerincteleneket, a fecske pedig legyeket, szúnyogokat fogyaszt. Aszályos időszakban a gond abból fakad, hogy a vizes élőhelyek visszahúzódásával, kiszáradásával kevesebb lesz az ilyen típusú táplálék
– magyarázta Csörgő Tibor, aki arról is beszélt, hogy a fiókák nem egyszerre kelnek ki, ami pedig azt is eredményezi, hogy a fészekben fejlődő fiókák mérete is nagyban eltérhet.
Ahol ilyen aszinkron kelés van, ott nyilván a legkisebb fióka lesz hátrányban. Azt a többiek is elnyomják a táplálékkérésnél, sőt a szülő is úgy van vele, hogy mindig a legnagyobbnak, a legjobban tátogónak, a legmagasabbra felnyúló csőrűnek adja az élelmet, vizet, mert hát az a legéletrevalóbb, neki pedig az az érdeke, hogy az biztonságosan kirepüljön. Szigorú törvények, amelyek az ember számára nyilván nehezen értelmezhetők, de a természetben ez így működik.
Végeredményben tehát a szülő két dolgot tehet: vagy meghozza azt a döntést, hogy inkább maradjon kevesebb fióka, az viszont biztosan repüljön is ki és/vagy megpróbál a fiókáinak alternatív táplálékforrást találni, ami a gólya esetében jobb esetben pocok, rosszabb esetben szeméttelepről származó, ételnek látszó műanyag lesz.
Az aszinkron kelésnek ugyanakkor van egy másik velejárója is: ahogy telnek a napok, a legnagyobb fiókák egyre jobban habzsolnak, azaz egyre nagyobb méretű táplálékot lesznek képesek magukhoz venni. Míg a legkisebb fióka számára még a kicsi, puha földigiliszta lenne az ideális táplálék, a szülők a legnagyobbak étvágyához igazodva már inkább gyíkokat vagy siklókat hoznak a fészekbe. Ezekkel viszont a kicsi nem tud boldogulni, így még ha étvágya lenne is, még jobban lemarad a többihez képest. A folyamat ugyanoda vezet: repül a fészekből.
Tehetünk-e valamit a kidobott fiókáért?
Néhányan úgy gondolják, hogy ha a gólyafészek környékén sétálva vagy egy élő közvetítést figyelve észlelik a fióka kidobását, akkor nincs semmi teendőjük, mondván: ez a természetes szelekció része. Ezen a ponton azonban fontos tisztázni, hogy az a szerencsétlenül járt, kiebrudalt fióka ugyanúgy egy védett fajhoz tartozik, így már csak ezért is illik segíteni neki.
És ez már csak azért is igaz, mert a pórul járt kis tollas a közhiedelemmel ellentétben genetikailag egyáltalán nem gyengébb a többinél, az ő kidobásának egyedüli oka a táplálékhiány. Így tehát ha valaki eteti és felneveli, teljes értékű, szaporodni képes gólya válhat belőle – mutatott rá Csörgő Tibor.
A táplálás mellett azonban általában kisebb-nagyobb sérülések ellátása is szükségessé válhat, a zuhanás következtében ugyanis kisebb korban belső vérzés, májrepedés, később pedig már láb- és szárnytörés is előfordulhat a fiókáknál, amiről már Lehoczky Krisztián, a Mályi Természetvédelmi Egyesület elnöke osztotta meg tapasztalatait.
A fióka tíz méteres magasságból zuhanva rendszerint kisebb-nagyobb sérüléseket szed össze, de ez azért annak is a függvénye, hogy mekkora és hova esik. Ha még pici, akkor rövid lábai és szárnyai vannak, és belsőleg jól ki van párnázva, így ha nem betonra esik, akkor a rövid végtagok miatt túléli. Ha már nagy, hosszú lábai vannak, de még nem tud felállni, illetve nagy, hosszú szárnyai vannak, amin még nincsen toll, akkor a zuhanás miatt a lába és a szárnya is törhet. Ha egy betonárokba esik, ahol élek vannak, akkor súlyosabb sérüléseket szedhet össze, de ha egy 40 centis sűrű gazba esik, az azért sokat fog rajta
– magyarázta az Agrárszektornak Lehoczky Krisztán, aki csak a tavalyi évben harminckét fiókát nevelt fel, összesen pedig már nagyjából hétszáz gólyán igyekezett legjobb tudása szerint segíteni a Mályi Madármentő Állomáson.
Bár ez a szám egészen lenyűgöző, a számok mögött a fészekből kidobott fiókákon túl bőven akadnak más drámai, megrázó események is. Megdöbbentő például, hogy még mindig akad olyan, aki képes kilőni egy gólyát a fészekből, de sokszor előfordulnak áramütések, mérgezések és cserbenhagyásos gázolások is.
Arra is volt példa, hogy Mezőcsáton, a városon belül, ahol negyven-ötvennel szoktak közlekedni az emberek, valaki elgázolt egy gólyát. A szemtanúk szerint megállt, kicsit nézelődött, aztán továbbment, de eszébe sem jutott, hogy megnézze, van-e valami baja a madárnak
– emlékezett vissza, majd hozzátette: igazából a gólya mindenütt rengeteg veszélynek van kitéve, Libanonban lelövik, rövidzárlat okozta áramütést kap, szeméttelepeken eszik, sőt a fiókáinak is gumi- és szilikondarabokat visz be a fészekbe.
Szerencsétlen madárnak még a költőhelye is egy mesterséges betonoszlop tetején, egy ember által épített vasdarabon van, körülötte 30 ezer volt, alatta autóforgalom, minden kertben kutya és macska. A természetes szelekció, amire sok fészekből kidobott fiókánál hivatkoznak, egy ilyen természetellenes közegben hogyan valósulhat meg?
– kérdezte Lehoczky Krisztián. Mint mondta, egy-egy sérülés, áramütés, gázolás esetében ráadásul nemcsak az érintett madarat kell ellátniuk, hiszen ha a gólya éppen tojásokon kotlik vagy fiókákat nevel, akkor a teljes fészekalj veszélybe kerülhet. A gólyapárok ugyanis közösen vesznek részt a költésben és a fiókák etetésében, és ha az egyik szülő kiesik, a másik jó eséllyel nem tudja egyedül felnevelni az utódokat.
Épp ezért ha a természetvédelmi szakemberek sérült vagy elpusztult gólyáról szereznek tudomást, a következő lépés az, hogy megpróbálják beazonosítani a madár fészkét, majd egy szigorúan meghatározott eljárásrend szerint – egy kb. hatórás folyamatos megfigyelés után – a területileg illetékes nemzeti park munkatársai döntenek arról, hogy a tojásokat vagy a fiókákat ki kell-e venni onnan. Ha úgy ítélik meg, hogy valóban a szülőpár egyik tagja sérült meg vagy pusztult el, akkor tojások vagy a fiókák egy madármentő állomásra kerülhetnek, ahol szakszerű körülmények között, gondos felügyelet mellett nevelik fel, majd engedik el őket.
Mint azt Lehoczky Krisztián az Agrárszektornak felidézte, számukra az egyik legkülönlegesebb ilyen eset talán az volt, amikor a hozzájuk került gólyatojások 28 napig voltak a keltetőben, majd sikeresen kikeltek, felnevelték őket és végül el is repültek. Hozzátette: az állatvédelem, természetvédelem és az etikai normák szempontjain túl tapasztalható egyfajta társadalmi elvárás is, ami cselekvésre készteti őket.
Amikor egy bekamerázott fészeknél látják a nézők, hogy bálamadzag akadt a fészekbe, vagy az egyik fióka növekedésben láthatóan elmarad a többiektől vagy a szülő már ki is dobta az egyik fiókát, akkor elvárják, hogy azt valaki, mentőszervezet, nemzeti park szedje össze. Bizonyos helyeken ez szokott is működni. Vannak viszont olyan megnyilvánulások is, hogy ez a természetes szelekció meg a természet rendje, hagyni kell őket pusztulni. Kíváncsi volnék annak a lelki világára, aki tud arról, hogy XY település XY utcájában ott van egy kisgólya a földön és csak azért nem fog neki segíteni, mert ez a természetes szelekció része
– tette hozzá Lehoczky Krisztián. Szóval, ha észleljük, hogy akár egy fióka, akár egy felnőtt gólya, vagy bármilyen más védett madár bajba került, kérjünk segítséget, túlélésük ugyanis egyre inkább rajtunk is múlik. Ugyanakkor sajnos az sem mindegy, hogy kihez fordulunk. Krisztián tapasztalatai ugyanis sajnos azt mutatják, hogy akadnak olyan állami és civil szervezetek, akik oktató jelleggel a használt olaj gyűjtése, a macskák és a kutyák ivartalanítása vagy például a madarak etetése és itatása mellett érvelnek, amikor azonban információt kapnak arról, hogy egy fokozottan védett faj egyede bajba került és a tettek mezejére kellene lépni, mégsem tesznek semmit...
