Kaptunk egy előkészített anyagot a Fidesz részéről arra vonatkozólag, hogy mik azok a vészhelyzeti rendeletek, amiket ki fognak vezetni és amiket orvosolni kell. Az ukrán termékeket két rendelet szabályozta: ebből az egyik egy bejelentési kötelezettséget írt elő, a másik rendelet pedig a tiltólistát tartalmazta. És ebben az előkészített anyagban nem volt benne a tiltólistás, csak a bejelentési kötelezettséges. Nekem annyi a hibám, hogy én ezt nem szúrtam ki
- mondta el az Agrárszektornak Bóna Szabolcs, agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter, aki egyértelmű politikai csapdának nevezte a beadványt. Hozzátette: volt az előkészített anyagban más pont is, ilyen például a bérgarancia alap igénybevétele. A miniszter emlékeztetett: a rábapordányi agrárcége a száj- és és körömfájás károsultja volt. Az eredeti szabályozás szerint az április 4-ig elrendelt intézkedésekben részesülők juthattak hozzá a bérgarancia alaphoz, az előkészített anyag ezt módosította volna április 29-re.
Ebbe nem mentem bele, mert ebben az esetben azt mondták volna, hogy még el sem foglaltam a székemet, de már magamnak intéztem a kártalanítást. Ezt tehát észrevettük.
Hozzátette: az előkészített anyagban volt még egy pont, amelynek értelmében a Bászna Gabona ügy károsultjainak a felelősségét "visszatolták" volna teljes egészében azokra, akik megkapták a kártalanítást és a NAV visszaszedte volna tőlük ezeket a pénzeket. Holott az agrárkamara adta ki az igazolást arra vonatkozólag, hogy ki jogosult, viszont a kártalanítást kapóknak kellett volna igazolniuk újra a jogosultságot, és nem lett volna elég a kamarai igazolás. Ez a pont kikerült az anyagból.
A miniszter elismerte: a felelőssége abban áll, hogy nem vette észre az ukrán gabonára vonatkozó kitételt az előkészített anyagban.
Ez egy direkt készített politikai csapda volt, amibe én úgy gondolom, hogy belesétáltam. Viszont nem történt katasztrófa. A Nébihtől kértem egy azonnali jelentést, hogy mely ukrán termékeket hoztak be és kiderült, a tiltólistás termékek közül szinte semmit.
A tárcavezető hozzátette: május 16-án észrevették a hibát és előkészítettek egy jogszabály-tervezetet, amely újra megtiltja az ukrán áru behozatalát. Ezt a parlament a következő ülésén várhatóan elfogadja.
Ezt meg fogjuk tenni a lehető leggyorsabban, hogy a tiltás visszaálljon.
Bóna Szabolcs reagált arra is, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) felszólította arra, hogy újra tiltást vezessenek be - mint mondta, ezt már a NAK közleménye előtt megtették. Hozzátette: hosszabb távon úgy látja, hogy nem a direkt piaci beavatkozások lesznek majd a megoldások, hanem egy valós ellenőrzés és valós felügyeleti rendszer, amit meg fog alkotni a kormány.
Viszont azt is egyértelműen ki tudjuk jelenteni, hogy a végleges megoldásnak mi a minőségbiztosítást és a minőségellenőrzést gondoljuk.
A tárcavezető Facebook-posztban is írt a kérdésről.










