Itt a vége: durva fordulatot vett a Bászna Gabona Zrt. ügye
A Fővárosi Törvényszék június elsejei hatállyal elrendelte a jelentős adósságot felhalmozó Bászna Gabona Zrt. felszámolását.
A Fővárosi Törvényszék június elsejei hatállyal elrendelte a jelentős adósságot felhalmozó Bászna Gabona Zrt. felszámolását.
Az Agrár- és Élelmiszergazdasági Minisztérium felül fogja vizsgálja a rendszert.
Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter az Agrárszektornak elmondta: hibázott és napokon belül jogszabállyal tiltják ki az ukrán árut Magyarországról.
A kockázatvállalást helyre kell tenni, tehát olyan kockázatkezelési és kockázatvállalási rendszert kell kialakítani, amiben mindenki vállalja a saját felelősségét.
Át kell gondolni a termékpályákat és a gazdák felelősségét is - az új miniszter az Agrárszektornak adta az első nagy interjút.
Az új tárcavezető szerint a következő évek egyik legfontosabb feladata egy hosszú távú agrárstratégia kialakítása lesz.
Óriási kihívások előtt áll a magyar mezőgazdaság, mostanra kulcskérdéssé vált az alkalmazkodás és az együttműködés.
A földtörvény megváltoztatása, illetve a zöldségek- és gyümölcsök áfájának csökkentése is szerepel Bóna Szabolcs tervei között.
Bóna Szabolcs szerint hallgatni kell a szakmára a jövőben - nagy változások jöhetnek az áfában, a földtulajdonban, az aszálykezelésben és az ellátási láncokban is.
Erős szövetséget kívánnak kiépíteni a vitatott szabadkereskedelmi egyezmény elleni peres eljáráshoz.
Japán feloldotta a ragadós száj- és körömfájás miatt a magyarországi hús- és tejtermékek importjára bevezetett korlátozásait.
Magyar Péter hét minisztere nevét közölte hétfői sajtótájékoztatóján.
Milliárdos támogatás jut a tanyák infrastrukturális fejlesztésére Magyarországon.
Nagy István: a kormány célja, hogy tovább erősítse a magyar agrárium versenyképességét, és biztos alapokra helyezze a hazai mezőgazdaság jövőjét
A generációváltás támogatásának harmadik pillére is azokat a fiatal gazdákat támogatja, akik nem meglévő gazdaságot vesznek át.
A kormány stratégiai ágazatként tekint a magyar élelmiszeriparra, ezért az elmúlt évtizedben jelentős forrásokat biztosított annak fejlesztésére.
Brazília súlyos műtrágya-ellátási zavarokkal nézhet szembe, ha a közel-keleti konfliktus belátható időn belül nem enyhül.
Nagy István videoüzenetben bejelentette, hogy mintegy 7 milliárd forintos intézkedéssel segítik a hazai tejtermelőket.
Több helyszínen személyesen vagy telefonon keresték meg a termelőket, és egyetlen kérdést tettek fel nekik.
Nagy István felhívta a figyelmet, hogy számunkra, akik a magyar agrárium szolgálatában állunk, 1848 nemcsak a nemzeti szabadság kivívását jelenti.

A klímaváltozás és az egyre gyakoribb aszályos időszakok alapjaiban alakították át a magyar gazdálkodók szemléletét az öntözésről.
Az ágazat legfontosabb érdeke most az újabb ASP-kitörés megakadályozása.
A hőség felgyorsíthatja a gabonák érését, ami a termés mennyiségére és minőségére is hatással lehet.
A miniszterelnök a mai kormányinfón reagált a baromfióriás megszólalására - szerinte a cég komoly állami támogatásokat kapott és magas a profitja.
Minden területen komoly gondok vannak az agráriumban, az állattenyésztéás helyzete tragikus - mondta el Kulik Zoltán, a Vitafort vezérigazgatója.
A kullancsok jelenléte ma már nemcsak az erdőkben, hanem kertekben, parkokban és játszótereken is veszélyt jelenthet.