Hangsúlyozta, a tárca nem kívánja figyelmen kívül hagyni a felmerülő szakmai aggályokat, ugyanakkor a végső döntés előtt a gazdatársadalom álláspontját is reprezentatív módon szeretnék megismerni. Bóna Szabolcs a videó elején arra hívta fel a figyelmet, hogy az idei aszály rendkívüli terhet ró a mezőgazdaságra, ezért a gazdálkodók most elsősorban segítséget és érdemi válaszokat várnak.
Látjuk, milyen súlyos helyzetet okoz az aszály. Amikor valaki hónapok munkáját, a családja megélhetését látja veszélyben, annak nem kioktatásra van szüksége, hanem válaszokra és arra, hogy meghallgassák.
Mint elmondta, az elmúlt időszakban egyre több kérdés érkezett a JÉGER-rendszer működésével kapcsolatban, ezért a héten a minisztériumban fogadták azoknak a civil szakértőknek a képviselőit, akik a rendszer működésével kapcsolatban fogalmaztak meg kritikákat. Bóna Szabolcs közölte, hogy a találkozón meteorológiai, vállalkozói, gazdálkodói és jogi területekről érkező szakemberek ismertették álláspontjukat. A csoport egy petíciót is átadott a minisztériumnak, amelyet tájékoztatásuk szerint mintegy 12 ezer ember írt alá a JÉGER-rendszer leállításának kezdeményezése érdekében. A miniszter szerint a megbeszélés konstruktív légkörben zajlott, és a tárca nyitottan fogadta az elhangzott érveket.
Hozzátette, hogy a JÉGER működésével kapcsolatban megfogalmazott szakmai állítások értékelésére független tudósokból és szakemberekből álló tudományos testület felállítását kezdeményezik. Ennek feladata az lesz, hogy átfogó szakmai vizsgálatot készítsen a rendszer működéséről és a felmerült kifogásokról. Bóna Szabolcs ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a petícióban szereplő 12 ezer aláírás fontos jelzés, ugyanakkor önmagában nem tekinthető reprezentatívnak. Elmondása szerint a petíciót nem kizárólag mezőgazdasági termelők írhatták alá, ezért a minisztérium szerint szükség van arra, hogy kifejezetten a gazdálkodók véleményét is felmérjék. Ennek érdekében felkérte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarát arra, hogy rövid határidőn belül készítsen reprezentatív felmérést a magyar gazdatársadalom körében arról, támogatják-e a JÉGER-rendszer további működését.
Arra kértem ezért a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarát, hogy jövő csütörtökig mérje fel a magyar gazdatársadalom véleményét a JÉGER további működtetéséről.
A politikus hangsúlyozta, hogy kizárólag olyan felmérést tart elfogadhatónak, amely szakmailag megalapozott, ellenőrizhető és reprezentatív eredményt ad. Mint fogalmazott, nem lehet szó olyan kutatásról, amelynek eredménye előre borítékolható vagy amelynek hitelessége később megkérdőjelezhető. Bóna Szabolcs azt is közölte, hogy a felmérés eredményeit megyei bontásban szeretné megismerni, és ezek alapján születhet majd döntés a rendszer jövőjéről. Kiemelte: amennyiben egy adott térségben a gazdák többsége úgy dönt, hogy nem tart igényt a JÉGER szolgáltatására, akkor – a szükséges jogi és műszaki feltételek biztosítása mellett – kezdeményezni fogják annak leállítását az adott területen.
Ahol a gazdák többsége azt mondja, hogy nem kéri a JÉGER szolgáltatását, ott a szükséges jogi és műszaki feltételek biztosításával le fogjuk állíttatni azt.
A politikus szerint ez jelenti a korrekt eljárást, hiszen előbb meghallgatták a rendszer ellenzőit és megvizsgálják a szakmai érveiket, ezt követően pedig azok véleményét is kikérik, akiknek az érdekében a rendszer működik. Bóna Szabolcs videója végén ismét hangsúlyozta, hogy a mezőgazdaságot érintő kérdésekben továbbra sem kívánnak a gazdálkodók megkérdezése nélkül dönteni.











