Hal

A halak (Pisces) a gerinchúrosok (Chordata) törzsének egy nem rendszertani csoportja. Napjainkra több mint 31 000 fajuk ismert és rendszerezett, ebből a recens fajok száma 28 000.

A hal jellemzői és felépítésük

Régebben egységes osztályként tartották számon, mára azonban az elsődlegesen vízi gerinces állatok (tehát nem a másodlagosan vízi életmódúvá vált szárazföldiek, pl. a cetek) gyűjtőnevévé vált. A négylábúakon (Tetrapoda) kívül a koponyások (Craniata) kládjába tartozó összes élőlény hal.

A halak tehát nem egységes rendszertani kategória (taxon, illetve klád), mert parafiletikus csoportot alkotnak, mivel nincs olyan közös levezetett (apomorf) jellemzőjük, ami valamennyiükre érvényes volna és semmilyen más gerinces állatra nem volna érvényes. A csoporton kívül egyébként még néhány olyan élőlénycsoport neve is tartalmazza a hal szót, amik rendszertanilag valójában nem tartoznak a halak közé. Ilyenek például a puhatestűek közé tartozó tintahalak (Sepiida), illetve a lándzsahalaknak nevezett apró fejgerinchúrosok.

A békák vízben élő lárvája az ebihal, ám ezek szintén nem halak, ahogyan a többi kétéltű vízben élő, halszerű alakja sem. Mára már több mint 31 000 fajuk ismert és rendszerezett, ebből a recens fajok száma 28 000. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös Listája mintegy 1200 veszélyeztetett fajt sorol fel, de a vizsgálat kevesebb mint 3000 halfajra terjedt ki, így a veszélyeztetett halfajok száma ennél jóval nagyobb.

A halak teste három testtájra tagolható: fejre, törzsre és farokra. A testalak változatos, ami igen jól tükrözi a különböző halfajok életmódját. A halak bőre egymástól világosan megkülönböztethető két rétegből áll: a többrétegű, el nem szarusodó hámból és a vastag irhából. A hámban sok a nyálkát termelő sejtcsoport. Valamivel a száj fölött helyezkedik el a fejen található egy vagy két orrnyílás, amik a szaglógödörben (orrüregben) folytatódnak.

Ezeknek a szaglógödröknek a belsejében található meg a szaglóhám, aminek olyan az elrendezése, hogy átáramlik rajtuk úszás közben a víz. A fejlettebb halak pedig ezt az áramlást bizonyos izmaikkal még képesek szabályozni is. Ami a szaglást és az ízlelést illeti, a vízi életmódjuk miatt a halak mondhatni, hogy különleges helyzetben vannak, hiszen ízlelni - szagolni is tudják az ízeket - tulajdonképpen csak a négy főcsoportot képesek: az édes, savanyú, sós és keserű ízt. Ezt a négyféle ízcsoportot azonban olyan hígításban is megérzik, amire az ember ízlelőszervei messze nem képesek reagálni.

Érdemes megemlíteni a látásukat is, a nyálkahalak látószerveit egy bőrréteg fedi, náluk viszont még nem jelent meg a szemlencse és a szivárványhártya sem, ezért képlátásra nem képesek. Kültakarójuk tartalmaz fényérzékeny receptorokat. Az ingoláktól kezdve a fejlettebb halak páros és általában nagy, oldalállású fejlett hólyagszemekkel rendelkeznek, amik segítségével ők képesek a képlátásra. Térlátásuk azonban nincs, hiszen szemeik a fej két oldalán helyezkednek el, így a látótereik alig vagy egyáltalán nem fedik egymást. Szemeiket külön-külön is tudják mozgatni. A halak a tapintóérzékük segítségével képesek a hőmérsékletkülönbséget, fájdalmat, érintést, a vízáramlást, a saját, illetve az idegen testektől eredő mozgást érzékelni.

A halak csontváza 3 részre tagolható, melyek az alábbiak: koponyaváz, tengelyváz, farokúszó váza. Emellett a koponya agykoponyára és arckoponyára oszlik. Az agykoponya az agyvelőt és az érzékszerveket védi, az arckoponya a garat, a szájüreg és a kopoltyúk csontozatát alkotja. A koponya legtöbbször szilárdan kapcsolódik a gerincoszlophoz és nem lehet mozgatni. Ami pedig a táplálkozást illeti, a ragadozó halak szájüregében fogakkal találkozhatunk, melyek a táplálék megragadására szolgálnak. A növény- és mindenevő halak szájüregében azonban nincsenek fogak. Gyomor csak a húsevő halak tápcsatornájában találhatók, a legtöbb hal esetében elmondható, hogy bélcsatornájuk kloákában végződik.