Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!!
A Portfolio Csoport idén 14. alkalommal rendezi meg az Agrárszektor Konferenciát, amelynek keretében immár 12. alkalommal adjuk át rangos agrárdíjainkat.
Tizenegy kategóriában várjuk a pályázatokat és jelöléseket, köztük az idén először meghirdetett Portfolio agrároktatásért díjra is. A díjakkal a hazai agrárium kiemelkedő szakmai teljesítményeit, innovációit és életműveit ismerjük el, a nyertesekről rangos szakmai zsűri dönt. Jelentkezési határidő: 2026. szeptember 15.
Vasárnap egy horgász figyelt fel a kábult, vergődő halakra, majd azonnal értesítette a helyi egyesületet. A szervezet beszámolója szerint a pusztulás mértéke rendkívül jelentős. A folyó sodrása rengeteg tetemet vitt magával, az apró keszegektől kezdve a méretes domolykókon át egészen a másfél kilós süllőkig. Az egyesület vezetősége haladéktalanul a helyszínre érkezett. A vízterület ellenőrzése után megállapították, hogy a szennyeződés a gunarasi befolyó és Döbrököz közötti szakaszon kerülhetett a vízbe - írta meg a Sokszínű Vidék.
A nyomok alapján egyértelmű, hogy lokális környezetszennyezés, vagy a vízen levonuló méreganyag okozta a kárt. A horgászegyesület arra kéri a lakosságot, hogy aki érdemi információval rendelkezik a szennyezés forrásáról vagy az elkövetőről, jelentkezzen náluk, esetleg a helyi rendőrkapitányságon. Egyúttal arra intenek mindenkit, hogy a folyó védelme érdekében legyenek fokozottan éberek. Azt kérik, haladéktalanul jelezze, aki a jövőben gyanús tevékenységet vagy újabb halpusztulást tapasztal a Kapos mentén.











