Kemény kijelentést tett Bóna Szabolcs az ukrán gabona ügyében

Kemény kijelentést tett Bóna Szabolcs az ukrán gabona ügyében

MTI
Aszályos időszakban valós veszélyt jelent az ukrán gabona árletörő hatása, ezért korlátozni kell - írta Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter pénteken Facebook oldalán. A jelenlegi árszinteken az ukrán gabona nem kalkulál a magyar piacra. Az import Lengyelországból és Szlovákiából érkezik - fogalmazott.

Hangsúlyozta, figyelembe kell venni a magyar takarmánygyártás és állattenyésztők érdekeit is a döntéseknél. A legfontosabb cél, az élelmiszer biztonság fenntartása. A biztonság, az egészségügyi biztonságot kiemelten jelenti az ellátásbiztonság mellet. Magyarországra 2025 szeptembere és 2026 márciusa között 405 ezer tonna import kukorica érkezett, ami a becsült teljes éves felhasználás több mint 11 százaléka, a behozatal dinamikájából és a kukorica idei vetésterületében bekövetkezett visszaesésből kiindulva nem kizárt, hogy az import a teljes, szeptember-augusztusi időszakban eléri, illetve meghaladja majd a 700 ezer tonnát.

EZ IS ÉRDEKELHET

A szeptember-március között behozott kukorica 50 százaléka Lengyelországból, 36 százaléka Szlovákiából származott. Lengyelország és Szlovákia jelenleg is tiltja az ukrán kukorica közvetlen importját, csak a tranzit engedélyezett - jegyezte meg. Szerinte Magyarország a klímaváltozás következtében hosszabb távon kukoricából valószínűsíthetően legfeljebb önellátásra lesz képes, emiatt takarmányipara, állattenyésztése, valamint keményítő-, izocukor- és etanolgyártása a termény tonnáján nagyságrendileg 30-40 euró árelőnyt veszít el, amit részben a versenyképesebb áron elérhető importtal igyekszik kompenzálni. Ukrajnában a géntechnológiailag módosított növények termesztése már tiltott, e téren az európai uniós jogharmonizáció teljes mértékben 2026 szeptemberétől valósul meg - hívta fel a figyelmet a miniszter a Facebookon közzétett bejegyzésében.

Csütörtökön Bóna Szabolcs arról írt közösségi oldalán, hogy a Tisza-kormány az Ukrajnából érkező áruk tiltását a lehető leggyorsabban visszaállítja. Az agrártárca haladéktalanul áttekinti a kialakult helyzetet, és megteszi a szükséges jogi lépéseket annak érdekében, hogy a magyar piac védelme ismét egyértelmű és kikényszeríthető legyen. A miniszter később azt is közölte csütörtökön a közösségi oldalán, hogy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tájékoztatása szerint a tiltás feloldása után május 18. és 20. között Ukrajnából összesen 6 szállítmány tervezett behozatalát jelentették be. Ebből négy szállítmány fehér cukrot (91 tonna) jelentettek be, ami nem szerepelt a behozatalt tiltó listán; két szállítmány pedig hántolt, lapított, pelyhesített vagy darát gabona, gabonacsíra - tette hozzá.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Ha öntözünk, tegyük tudatosan! (x)

A sikeres gazdálkodó ismérve, hogy tudatosan hozza meg döntéseit. A tudatos döntéshozáshoz elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű és minőségű adat, valamint az adatokból képzett információ.

Támogatott tartalom

Aktualitások a Kramer portfóliójában (x)

A Kramernél soha nem állnak meg a fejlesztések, az újdonságok és a portfólió optimalizálása. 2025-ben Hannoverben több új rakodót mutattak be a nagyközönségnek, mely immáron elérhető és rendelhető a piacon.

EZT OLVASTAD MÁR?