Ez durva: nem is gondolnád, milyen állatot lőttek ki Magyarországon
Az úgynevezett babos disznók régebben gyakoribbak voltak, de még most is fel-felbukkannak a hazai állományban.
Az úgynevezett babos disznók régebben gyakoribbak voltak, de még most is fel-felbukkannak a hazai állományban.
Nagy István szerint az állatorvosok szerepe nélkülözhetetlen a hazai agráriumban.
A dán mezőgazdasági termelés visszaesésével járhat az ágazat által kibocsátott szén-dioxidra kivetendő adó.
Közelebb léptek a britek az állatok szükségtelen utaztatásának megszüntetéséhez, célba érhet a javaslat.
Egyre nehezebb jó minőségű sertéshúshoz jutni, pedig úgy tűnik, hogy nagyon is lenne rá igény.
Kijev határozott választ vár az EU-tól a gazdatüntetések miatti ukrán-lengyel határzárra.
A reggeli felhősebb időt követően a nagyrészt gomolyfelhős időben legalább néhány órára kisüt a nap, emellett egy széteső front felhőzete is átvonul felettünk
Bizony a következő hetekben és hónapokban emelkedésre kell számítani a sertéshús esetében.
Nyugodt hónapok elé néz a hazai takarmánygyártás és az állattenyésztés, rég voltak ennyire jól tervezhetők a költségek.
Hatalmas fejlesztés történt a Békés vármegyei Dombegyházán az Agrosztár Kft.-nél.
A lengyel agrárkamara hasonló intézkedéseket vár, mint amilyeneket az előző kormány hozott.
Az ezredforduló óta nem látott, rossz eredmények várhatók az ágazat májusi mérlegeinek közlésekor.
A szakértők elemzése szerint nyugodtabb évre számíthat idén a magyar agrár- és élelmiszeripar.
Tavasszal pályázati dömping várható, melyek között több is érinti és minden bizonnyal nagyon érdekli az állattenyésztőket.
2024 elejére csökkent a gabona, az ipari- és a takarmánynövények, valamint számos zöldség ára.
Az összefüggőbb felhőzet keletebbre helyeződik, mögötte gomolyfelhő-képződésre számíthatunk több-kevesebb napsütéssel
Nyugat felől mindenütt felszakad a felhőzet, és az északkeleti részeken is megszűnik a gyenge eső
Többnyire erősen felhős lesz az ég, de helyenként hosszabb időre is elvékonyodhat, csökkenhet a felhőzet
Délelőtt nagyrészt szakadozik, a nap második felében már döntően fátyolfelhős, napos idő valószínű, viszont északon, északkeleten maradhatnak vastagabb felhőkkel borított tájak
2023 sokkal pozitívabban zárult a magyarországi sertéstartók számára, de sok termelő jövedelmezősége most is veszélyben van.

Mit tehetünk a jobb vízgazdálkodás érdekében azért, hogy kertünk növényei a legoptimálisabb ellátást kapják az éltető vízből?
Növényi olajakat nagy mennyiségben inkább a kisebb kozmetikai gyártók használnak, ők azonban komoly kockázatot is vállalnak ezzel.
A kormánybiztos szerint a 600 oldalas stratégiát három mondatban össze kell tudni foglalni ahhoz, hogy a fő célokat ne tévesszük szem elől.
Az elmúlt időszak eseményei miatt egyre erősödnek a félelmek a magyar gazdákban.
Magyarországon az elmúlt években egyre gyakrabban merül fel az olajfa-termesztés lehetősége.
Jelenleg a termelők súlyos nehézségekkel néznek szembe a tápanyaggazdálkodás területén.
Mi dönti el ma a termésszintet? Egyre inkább a gyökérzóna és a növényélettani folyamatok
A KUHN modern, megbízható és hatékony megoldásokat kínál a takarmánykeveréstől az almozásig, gyors szervizháttérrel és biztos alkatrész‑ellátással.