Kína bekeményített: ez az intézkedés az egész világra hatással lehet
Vizsgálatot indít a kínai kereskedelmi minisztérium a marhahús importjával kapcsolatban.
Vizsgálatot indít a kínai kereskedelmi minisztérium a marhahús importjával kapcsolatban.
Csendes, ködös és jellemzően borult idő várható az év utolsó hétvégéjén Magyarországon.
A meleg lakásban gyorsan hullani kezdenek a karácsonyfa tűlevelei, nem érdemes elpazarolni.
Szinte egész Magyarországon fagypont alá süllyedt a hőmérséklet december 26-án éjszaka.
Többnyire derült lesz az ég, csak az északkeleti, keleti országrészben fordulhatnak elő felhősebb tájak
Csendes, nyugodt idő jön, de az év utolsó napjaiban érkezik a fordulat Magyarországon.
A klímaváltozás új kihívások elé állítja a karácsonyfatermesztőket az Egyesült Államokban.
Mindenhol jóval hidegebb volt, mint egy nappal korábban, köszönhetően annak, hogy kiderült az ég és leállt a szél.
Csupán kevés fátyolfelhőzet érkezik, amely napközben nem fogja érdemben szűrni a napsütést
2024-ben is számtalan nagy interjút készített az Agrárszektor és rengeteg neves szakemberekkel beszélgettünk.
Hazánkban is több helyen kapható béka, fürj vagy galambhús, melyeknek megkérik az árát, de mégis van rájuk kereslet.
Hagyományosan Vízkeresztkor, január 6-án bontjuk le a karácsonyfát, bár vannak, akik ennél tovább őrzik az ünnepi díszt.
A hagyományok szerint a fehér fagyöngy nemcsak a szerelmet hozza el, remek gyógyír is.
Észak, északkelet felől tovább csökken a felhőzet és fordul derültre vagy gyengén felhősre az idő
Elképesztően eseménydús volt a 2024-es év a magyar agráriumban, az Agrárszektor pedig idén is minden témáról beszámolt.
A fenyő nem csak karácsonyi jelkép, hiszen gyógynövény, emellett étel-, ital alapanyag is lehet.
A kórokozók gyérüléséhez szükség lenne komolyabb fagyokra, tartós hidegre, erre azonban egyelőre nincsen kilátás.
Nem csak a fenyő örökzöld, hanem a vita is, hogy a műfenyő vagy az igazi fa a jobb választás.
Most már egyre jobban körvonalazódik, hol lesz fehér a karácsony Magyarországon.
A vaj ára az elmúlt időszakban jelentősen megemelkedett Lengyelországban, ezért stratégiai készleteket szabadítanak fel.

A hazánkban termesztett sütőtökök jelentős része az óriástök fajtái közé tartozik.
Az ősz nemcsak a lehulló levelek és a hűvösebb napok időszaka, hanem a gyepápolás egyik legfontosabb szezonja is.
Táplálkozási szempontból nincs olyan, hogy „legegészségesebb hús”, mindnek van olyan tulajdonsága, amely miatt értékes lehet az étrendben.
A Dunántúlon már bíztató mennyiségű eső esett, az Alföldön még korai fellélegezni - az ősz folyamán sokkal több csapadék kellene még.
Eddig se volt indokolt eszköz az élelmiszerinfláció ellen, de a legfrissebb adatok fényében végképp nem szól érv a kivezetése ellen.