Bujtatott agrártámogatás: multikkal finanszíroztatnák

agrarszektor.hu
A készülő agrárkamarai törvény kötelező tagságot írna elő az egész élelmiszer-ágazatnak, nem csak a termelőknek és feldolgozóknak, de a kereskedőknek is.

Idén először 3 napos az Agrárszektor 2024 konferencia!

A Portfolio Csoport év végi Agrárszektor Konferenciája ma már az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény a hazai agrárgazdaságban. A rendezvény exkluzivitását és különlegességét az adja, hogy egyedülállóan átfogó és részletes módon jeleníti meg a mező- és élelmiszergazdaságot érintő legaktuálisabb témákat. A rendezvényre idén először konferencia előesttel is készülünk!

Ne maradjon le az év egyik legjelentősebb agrárszakmai eseményéről!

A Népszabadság a birtokába került dokumentumra hivatkozva azt állítja, hogy az évi bruttó egymilliárd forintot meghaladó árbevételű cégeknek a bevételük két ezrelékét kellene kamarai tagdíjként befizetni. Ez a 2009. évi bevételek alapján a lap kalkulációja szerint hárommilliárd forint körül lenne.

A Vidékfejlesztési Minisztérium közlése szerint ez még csak egy formálódó, belső tervezet, a tárca által elfogadott, végleges javaslat csak április közepén kerül ki társadalmi egyeztetésre.

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint lényegében bujtatott agrártámogatásról van szó. Az élelmiszer-ágazatban keletkező jövedelem egy részét újraosztanák az ágazat kisebb szereplői között. Vámos György szerint azonban ez az elképzelés nemcsak a versenyképességi követelményekkel, hanem az uniós joggal is ellentétes lehet.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Budapest Economic Forum 2024
Egész napos makrogazdasági konferencia
Fókuszban a KKV versenyképesség - Pécs
Ingyenes gazdasági fórum
EZT OLVASTAD MÁR?