Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
A Portfolio Csoport az idén 12. alkalommal rendezi meg siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ágazat egyik legnagyobb és legjelentősebb szakmai eseményének számít. A december 4-5-i kétnapos rendezvényen immár 10. alkalommal adjuk át 9 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.
Nevezzen szeptember 15-ig!
Pénteken erősen felhős vagy borult lesz az ég, és már a Dunántúlon is előfordulhat gyenge eső, havas eső. A keleti, északkeleti megyékben további gyenge havazás valószínű. Az északnyugati szél a Dunántúlon megélénkül, olykor helyenként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet a keleti területeken 3 és 5, míg nyugat, délnyugat felé haladva 6 és 12 fok között alakul.
Szombaton nagyrészt borult lesz az ég, több helyen előfordulhat eső, záporeső, főleg a nap első felében, elsősorban az északkeleti harmadban és a hegyekben havas eső, havazás is előfordulhat. Csak helyenként élénkül meg az északkeleti szél. Hajnalban általában mínusz 3 és plusz 4, délután 5 és 11 fok közötti hőmérséklet valószínű.
Húsvétvasárnap nagyrészt erősen felhős vagy borult idő várható, csak elszórtan alakulhat ki zápor. Az északi szél a Dunántúlon megélénkül. Hajnalra mínusz 2 és plusz 4 fok közé hűl le, délután 9 és 14 fok közé melegszik fel a levegő.
Húsvéthétfőn felhőátvonulásokra kell számítani, általában többórás napsütéssel, de helyenként még előfordulhat zápor. Az északi, északnyugati szél többfelé megélénkül, helyenként megerősödik. A minimumhőmérséklet általában mínusz 1 és plusz 5, a maximum 12 és 17 fok között alakul.