Lengyelország több ukrán gabonát vár szárazföldi úton

agrarszektor.hu2023. július 18. 17:52

Lengyelország hajlandó segíteni, hogy több ukrán gabona haladjon át az országon, miután a fekete-tengeri gabonaegyezménynek vége szakadt azt követően, hogy Oroszország hétfőn közölte: kilép a megállapodásból. Ehhez ugyanakkor időre van szükség, és az Európai Uniónak is segítenie kell - mondta a mezőgazdasági miniszter kedden a Reuters szerint.

Robert Telus lengyel mezőgazdasági miniszter kedden azzal vádolta Oroszországot, hogy "a gabonát fegyverként használja", és kijelentette:

Az EU segítségét kérik

Azt is elmondta, hogy Lengyelországban még csak most kezdődött az aratás, és a további tranzit nem fog azonnal megérkezni.

Rá kell kényszerítenünk az EU-t, hogy segítsen az infrastruktúra javításában

- mondta.

Az EU tisztviselői kedden közölték, hogy az általuk szolidaritási sávnak nevezett, vagyis az Ukrajna szomszédain keresztül vezető közúti és vasúti összeköttetések nagyobb mértékű kihasználására törekszenek.

Agrárminiszterek találkozója szerdán

Az Ukrajnával határos más nemzetek mezőgazdasági termelőinek tiltakozása, valamint Lengyelországé, ahol mindez különösen érzékeny kérdés a választások évében, arra késztette Brüsszelt, hogy májusban megállapodjon az ukrán gabona szárazföldi behozatalának korlátozásáról, és csak tranzitszállítmányokat engedélyezzen.

Krzysztof Ardanowski volt mezőgazdasági miniszter és elnöki tanácsadó a Reutersnek azt mondta, hogy a fekete-tengeri megállapodás összeomlása katasztrofális lenne Lengyelország számára, mivel a logisztika nem javult az elmúlt 12 hónapban. "A kikötők kapacitása nem változott, a vasúti és közúti kapcsolatok száma nem nőtt" - jelentette ki. "Az Ukrajnával határos országokra nyomás nehezedik majd, hogy nyissák meg a határokat, ugyanakkor az Európai Bizottságtól nem hallok új, a logisztikát érintő javaslatot".

Címkék:
gabona, ukrajna, orosz, oroszország, ukrán, gabonaár, fekete-tenger, gabonakereskedelem, orosz-ukrán-háború, gabonaárak,