Idén először 3 napos az Agrárszektor 2024 konferencia!
A Portfolio Csoport év végi Agrárszektor Konferenciája ma már az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény a hazai agrárgazdaságban. A rendezvény exkluzivitását és különlegességét az adja, hogy egyedülállóan átfogó és részletes módon jeleníti meg a mező- és élelmiszergazdaságot érintő legaktuálisabb témákat. A rendezvényre idén először konferencia előesttel is készülünk!
Regisztráljon most még EARLY BIRD áron!
Kedden éjjel kezdte el birtokba venni a Duna a budai és pesti alsó rakpartot, melyen aznap délután még sok látogató, turista nézte meg az áradó folyót.
Mára a rakpartok egyöntetűen víz alatt állnak, de komoly területet vett el a víz a Hajógyári-szigeten és a Római-parton is.
Jövő hét közepén hagyhatja el Magyarország területét az árhullám tetőzése, Budapesten pedig szombaton éjjel várható a legmagasabb vízszint - mondta a miniszterelnök sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten. Orbán Viktor közölte: a vízügy korábbi, a vízszint tetőzésével kapcsolatos előrejelzéseit továbbra is mérvadónak tekinthetik, a korrekciók néhány centiméteren belül vannak. Továbbra is úgy gondoljuk, hogy a jövő hét közepén hagyja el az országot a tetőzés déli irányba, és továbbra is azt várjuk, hogy a budapesti vízszint tetőzése valószínűleg szombat éjjel következik be - ismertette.
A szerdaihoz képest mára 1436 fővel növelték meg a védekezésben részt vevő hivatásos állomány számát, így már 5828-an dolgoznak a gátakon, valamint szerdán 4012 önkéntes vett részt a munkákban, és van 15 353 nyilvántartásba vett önkéntes is.
Az Országos Polgárőr Szövetség közölte: Pest vármegyében mintegy 200, Győr-Moson-Sopronban 140, Budapesten pedig 150 polgárőr vett részt az eddigi védekezési munkákban. A fővárosban és a Budapest feletti szakaszokon jelenleg jelző- és figyelőszolgálatot látnak el a polgárőrök, míg a főváros alatti területeken részt vesznek a gátak építésében és megerősítésében - tették hozzá.
Mint arra az Időkép felhívta a figyelmet, az Országos Vízjelző Szolgálat reggeli előrejelzése szerint a vízállás-előrejelzés alapján a vártnál némileg alacsonyabban,
- Gönyűnél ma este 825 centiméterrel
- Komáromnál péntek reggel 790 centiméterrel
- Lábatlannál péntek este 838 centiméterrel
- Esztergomnál szintén péntek este 758 centiméterrel
- Nagymarosnál szombat hajnalban 694 centiméterrel
- Vácott szombaton napközben 752 centiméterrel 52 centiméterrel a valaha mért legmagasabb vízállás alatt
- Budapesten szintén szombaton napközben 840 centiméterrel, 51 centiméterrel a 2013-as árvíz szintje alatt várják a tetőzést.
Az előző napokban becsültnél így várhatóan 10-20 centivel alacsonyabban tetőzik majd a folyó.