Extra Early Bird jegyek az Agrárszektor 2025 konferenciára!
Szerezze meg jegyét most még Extra Early Bird áron a december 3-4. között megrendezésre kerülő siófoki Agrárszektor 2025 konferenciára, ahol kistermelők és fiatal gazdák most 64.900 Ft + áfa összegért vehetnek részt az év egyik legnagyobb és legrangosabb agráreseményén! A konferencia értékelést ad az agrárium helyzetéről, egyúttal pedig felvázolja az ágazat előtt álló rövid- és hosszú távú fejlesztési és kitörési lehetőségeket, illetve bemutatja a vállalkozások üzleti döntéseihez szükséges mértékadó prognózisokat.
Az elmúlt héten még száraz, egyre enyhébb időnk volt, majd délnyugatira fordult az áramlás térségünkben, mellyel több hullámban nedves levegő érkezett fölénk. Hétfőn még csak kis mennyiségben, majd kedden a délkeleti országrészben már nagyobb eső érkezett. Szerdán pedig a tavasz első zivatarai is kialakultak az északi országrészben erős villám- és csapadéktevékenységgel, néhol jéggel - írja a Hungaromet legfrissebb agrometeorológiai bejegyzésében. Összességében a hét első három napján az ország délkeleti csaknem felén többnyire 5-20 mm eső esett, északnyugaton azonban szinte semmi.

Az elmúlt 30 és 90 nap csapadéka még így is elmarad a sokéves átlagtól, tehát az esőre igen nagy szükség van. Csütörtökre újabb csapadékhullám érkezett, melyből további 3-10, északkeleten 10-25 mm eső esett.



A talaj felső 50 cm-es rétege csaknem országszerte kedvező nedvességtartalmú, északnyugaton maradtak még mindig szárazabb részek. A legtöbb esőre ugyanakkor az Alföldön van szükség, arrafelé a mélyebb talajrétegek még nem töltődtek föl. Ez a nedvességtartalék egy esetleges tavasz végi vagy nyári aszály során hiányozna nagyon.

A hőmérsékletet tekintve az elmúlt hét második felében igen erős volt a napi hőingás: a maximumok jellemzően 20 Celsius fok közelében alakultak, míg éjszakánként gyenge fagyok alakultak ki. Békéscsabán például a március 7-én, pénteken mért 22,1 fokos maximumról másnap reggelre -1,8 fokig csökkent a hőmérséklet. Ez a száraz, felhőtlen és szélcsendes idő mellett a hosszú éjszakák, valamint a még nagyon gyér zöld növényzet és a kiszáradt fölső 2-3 cm-es talajréteg miatt alakult így. A hétfőtől fölénk érkezett nedvesebb levegő hatására a héten már megszűntek a fagyok, de a maximumok csak a tartósan borult és esős részeken estek vissza. Az 5 cm-en mért talajhőmérésklet napi átlaga jelenleg már 10 fok közelében alakul.


A héten a folytatásban még kettő nagyobb csapadékhullám várható.
Pénteken és szombaton érkezik több eső, vasárnap inkább már csak délen eshet. Összességében nagy területen várható újabb 20-30 mm-t is meghaladó csapadék, ezúttal délkelet felé haladva várható a kisebb mennyiség. A talaj tehát tovább ázik, a feltöltődés folytatódik, sőt elsősorban az északi, északkeleti területeken átmeneti belvízfoltok is kialakulhatnak. A jövő héten már száraz és kezdetben hideg levegő érkezik térségünkbe. Így hétfőtől sok lesz a napsütés, de jelentősen csökken a hőmérséklet. Éjszakánként visszatérnek a fagyok, főleg hétfő és csütörtök között, de -5 fok körüli minimumok inkább csak a fagyzugos, szélvédett területeken lehetnek. A legfrissebb számítások szerint a jellemző inkább a -1, -4 fok közötti fagyok kialakulása. A maximumok már a hét végén jelentősen visszaesnek és a jövő héten a sok napsütés ellenére is csak 10 fok körül valószínű a csúcsérték. A jövő hét második felében melegszik majd lassan a levegő. A talaj hőmérséklete a jövő hétre 5 fok közelébe csökken.