Visszatért a fagy: rég nem látott hideg köszöntött be Magyarországon

Visszatért a fagy: rég nem látott hideg köszöntött be Magyarországon

agrarszektor.hu
Éjszakára veszített valamelyest az erejéből a légmozgás, de a délnyugati tájak kivételével napközben is sokfelé lesz élénk, erős az északnyugati szél. A hajnali órákban azonban sokfelé kiderült az ég, és elsősorban északkeleten, a hegyekben, valamint az agglomeráció keleti felén, illetve a keleti régiókban, ahol kevésbé fújt a szél, bizony már mára virradóra is megjelentek a reggeli fagyok.

A fagyzugokban volt a legrosszabb a helyzet, Zabaron például egészen -5,3 fokig csökkent a hőmérséklet. Ez a következő napokban sem lesz másképp, elsősorban északkeleten és a fagyzugos helyeken, pénteken és szombaton reggel pedig már másutt is egyre többfelé fordulhatnak majd elő hajnali fagyok. Érdemes lesz védekezni a gyümölcsösökben is, hiszen a legtöbb helyen még virágok vagy már apróbb termések vannak a fákon - írja az Időkép.

EZ IS ÉRDEKELHET

Ahhoz képest, hogy húsvéthétfő délutánján az ország északi területeit kivéve 20-25 fokos csúcshőmérsékleteket mértek, szép kis hőingást kell elviselnie szervezetünknek. Ilyen helyzetekben a legfontosabb a réteges öltözködés (hogy rugalmasan kövessük a hőmérsékletet) és a bőséges folyadékfogyasztás, ami segíti a vérkeringés stabilitását. A magnézium és a C-vitamin bevitele szintén támogathatja az idegrendszert és az ereket ebben a megterhelő időszakban.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Ha öntözünk, tegyük tudatosan! (x)

A sikeres gazdálkodó ismérve, hogy tudatosan hozza meg döntéseit. A tudatos döntéshozáshoz elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű és minőségű adat, valamint az adatokból képzett információ.

Támogatott tartalom

Aktualitások a Kramer portfóliójában (x)

A Kramernél soha nem állnak meg a fejlesztések, az újdonságok és a portfólió optimalizálása. 2025-ben Hannoverben több új rakodót mutattak be a nagyközönségnek, mely immáron elérhető és rendelhető a piacon.

EZT OLVASTAD MÁR?