A szakemberek összesen 16 vetőmagtételt vizsgáltak, amelyek nagyobb áruházláncok, kertészeti szaküzletek és egyéb kereskedelmi egységek kínálatából származtak. A minták között klasszikus narancssárga és színkeverékes körömvirágok, valamint hagyományos és nemesített változatok is szerepeltek. A vizsgálatban 11 hazai és 5 külföldi termék kapott helyet - írja közleményében a Nébih.
A laboratóriumi vizsgálatok kiterjedtek a csírázóképességre, a tisztaságra, az idegenmag-tartalomra, valamint a csomagoláson feltüntetett tömeg és magdarabszám ellenőrzésére. Az eredmények alapján négy termék esetében volt szükség hatósági intézkedésre. Három vetőmagtétel csírázóképessége nem érte el a vonatkozó rendeletben előírt 65%-os minimális értéket, míg egy további termék tisztasága elmaradt a 92%-os határértéktől. Az érintett forgalmazókkal szemben eljárás indult, valamint a hatósági felügyelők elrendelték a kifogásolt tételek forgalomból történő kivonását. Pozitív eredmény, hogy a csomagoláson feltüntetett mennyiségi adatokat is ellenőrizték a laboratóriumban, mely alapján elmondható, hogy minden esetben elérték a vállalt értékeket.
A Nébih szakemberei elvégezték a vetőmagok jelölésének ellenőrzését is, a dísznövény szaporítóanyagok előállításáról és forgalomba hozataláról szóló rendelet alapján. Többek között vizsgálták az alapvető termékinformáció meglétét, így például a növényfaj és a fajta nevének, a tételazonosítónak és a csomagoló vagy forgalmazó adatainak a feltüntetését. A minőséget megóvó és zárt csomagolást szintén ellenőrizték, ahogyan az egyéb, a tasakon feltüntetett információknak való megfelelést is. A tesztelt termékek valamennyi előírásnak megfeleltek.
A Szupermenta termékteszt kedveltségi vizsgálata sem maradt el, ahol a termékeket vásárlói szempontok alapján pontozták. A végső rangsor a kedveltségi és a hatósági vizsgálatok összesített eredményei alapján született meg. A dobogó legfelső fokára a Kertimag RÉDE Körömvirág (LOT: NL-197380.95) került, második helyezést ért el a Budapesti Kertimag Ball's féle magas színkeverék körömvirág, a harmadik helyen pedig a Kertimag RÉDE Körömvirág (LOT: NL-200588.21) végzett. A termékteszt folytatásaként a tesztelt magokat már elvetették a Nébih tordasi fajtakísérleti állomásán, ahol a szakemberek jelenleg is nyomonkövetik a növények fejlődését. A gyakorlati tapasztalatokról a Szupermenta csapata hamarosan részletesen beszámol.

Gyakran eszel mandulát, diót? Jobb, ha tudod, mi derült ki róluk
Az aszalt gyümölcsök és az olajos magvak ma már az egészségtudatos táplálkozás szimbólumaivá váltak.










