2019. szeptember 22. vasárnap Móric

Hírek - Növény

Esővel és széllel búcsúzik az április: ilyen idő várható a következő napokban

Hétfőn az ország legnagyobb részén erősen felhős lesz majd az ég, és többfelé várható eső, illetve zápor. Kedden is borult lesz majd az ég, a legmagasabb hőmérséklet azonban mindössze 17 fok lesz, a hétfői 20 fokkal szemben. Szerdán is felhős lesz az ég, csapadék azonban már egyre kevesebb helyen várható majd. A szél minhárom nap megélénkül, van ahol pedig viharossá is fokozódhat.
 
 
Feliratkozom az Agrárszektor hírlevélre
 Elmúltam 16 éves
 Az adatvédelmi tájékoztatót elolvastam, megértettem, és hozzájárulok ahhoz, hogy megadott adataimat a szolgáltató mint adatkezelő a szabályzatban foglaltaknak megfelelően kezelje.

Hétfőn többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, de átmenetileg akár nagyobb területen is elvékonyodhat, csökkenhet majd a felhőzet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzéséből. Többfelé valószínű eső, zápor, legkisebb eséllyel a Balaton tágabb környezetében. Az északi szél megélénkül, a Dunántúlon és középen pedig meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 15 és 20 fok között alakul, de az északi megyékben kissé hűvösebb is lehet.

Kedden erősen felhős vagy borult lesz az ég, de előfordulhat némi napsütés elsősorban az északi határszélen. Többfelé lesz eső, zápor, nagyobb területen és mennyiségben a keleti megyékben. Az északnyugati szél megélénkül, a Dunántúl északi felén meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul.

Szerdán eleinte többnyire erősen, majd változóan felhős idő várható. Főként az ország keleti felén valószínű eső, zápor, de délutántól ott is egyre kevesebb helyen lehet csapadék. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharossá is fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul. 

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA

    A szakértő szemével

    Támogató:

    Agrárszektor Konferencia 2019

    Most még kedvezményes áron >>

    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu