2021. szeptember 29. szerda Mihály

Hírek - Növény

Már biztos: ez lehet a megoldás a magyar agrárium legsúlyosabb problémájára

A magyar mezőgazdaság számára a legnagyobb csapást évről évre a vízhiány okozza, és habár az öntözésfejlesztés már hosszú ideje a középpontban van, a szakemberek szerint a magyar vízgazdálkodás jövője a különböző vízmegőrzési technológiák elősegítésében rejlik - hangzott el az Agrár-Hungarikum Konferencián Kalocsán. Kiemelték, ma a lehullott csapadék nagy része nincs felhasználva Magyarországon, pedig a jövő megoldása ezen vizek megmentése és alkalmazása lehet.
 
 

A természeti csapások sokszínűek, a legnagyobb kérdés azonban évről évre a víz, hiszen, ha túl sok van, az a baj, ha túl kevés, akkor pedig az - mondta Font Sándor, az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának elnöke az Agrár-Hungarikum Konferencián Kalocsán. Hozzátette, a vízkérdés mellett komoly problémákat okoznak a kora tavaszi fagyok is, amelyek rendre hatalmas pusztításokat okoznak. A fagyok elhárítására jellemzően nagyon költséges technológiák állnak rendelkezésre, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) azonban elindított egy kezdeményezést arra vonatkozóan, hogy kerüljön be a Vidékfejlesztési Programba az úgynevezett szélgenerátoros kora tavaszi fagyok elleni küzdelem.

Szőlőtermelőként szerencsénk volt, mert idén minden fenológiai fázis elcsúszott, így a 16 napos csúszás miatt a fagyok sem tudtak kárt tenni az ültetvényekben. Ugyanakkor hiába bírjuk még a mostani szélsőséges időjárást, a vízzel komoly gondok lesznek a jövőben.

Gáspár Ferenc a NAK Bács-Kiskun megyei elnöke arról beszélt, hogy habár a tavaly év végi koronavírus-járvány okozta nehézségeket jól vették a gazdák, az idei már szinte minden ágazatban okozott gondokat. Ezt követően jöttek a tavaszi fagyok, de a legnagyobb csapást évről évre a vízhiány okozza - emelte ki.

Ahhoz, hogy fejlesszünk, és elinduljunk a precíziós gazdálkodás eszközeinek használatában, muszáj megtörténnie a generációváltásnak.

Nagy István agrárminiszter szerint a vízmegőrzési technológiákat kell elősegíteni, a magyar vízgazdálkodás jövője ugyanis a tározó tavak létrehozásában rejlik. Az ugyanis, hogy Magyarországon van bőven ivóvíz, egy kánaáni állapot - hangsúlyozta. 

Azt a kérdést, hogy ki kapja a vízjogi létesítési engedélyt, nem egyénileg kell megoldani, öntözési közösségek létesítésében és felállításában kell gondolkodni.

Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem (MATE) rektora kiemelte, habár valóban lehetne sokkal több öntözött terület Magyarországon, nem mindenhol lesz megoldott ugyanaz a technológia, így ezekre a területekre más megoldásokat kell majd kitalálni. Ma a lehullott csapadék nagy részét elpazaroljuk, és jellemzően akkor kezd el mindenki víztakarékos technologiák alkalmazásán gondolkozni, amikor éppen nincs csapadék, holott ezeket a megoldásokat csapadékos időszakban kell leginkább használni - hívta fel a figyelmet. 

Az a generáció, aki most végez a MATE-n, annak teljesen természetes az, hogy ezeket a technológiákat alkalmazni kell, összekötve a precíziós gazdálkodással, illetve a különböző digitális megoldásokkal.

Címlapkép: Getty Images

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.
    Mind a négyet bepipálom
    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu