2020. január 22. szerda Vince, Artúr

Hírek - Növény

Van jövője a magyar kukoricának (x)

Az izocukor, keményítő és bioetanol előállítása során - az éves terméstől függően - a hazai éves takarmánykukorica termés 15-28 százalékát dolgozza fel a magyar élelmiszeripar egyik meghatározó vállalata, a Hungrana Kft. A cég éves szinten közel 1, 2 millió GMO mentes kukoricát vásárol fel részben a gazdáktól közvetlenül, részben pedig kereskedőházaktól. A komoly szakmai múlttal rendelkező cég az elmúlt évben kihívásokkal nézett szemben, ahogyan a többi cukorgyár is Európában, hiszen a piaci és szabályozási változások minden szereplő számára kiszámíthatatlan környezetet teremtettek.

Beszélgetés Reng Zoltán vezérigazgatóval

Köztudott, hogy a Hungrana Kft. igazoltan GMO mentes alapanyagból állítja elő termékeit, mely az előállított termékek esetében előnyt jelent a világpiacon. A cukorpiac jelentős változáson ment és megy keresztül, ehhez minden szereplőnek alkalmazkodnia kell, a cukor árával együtt mozog az izocukor ára is, mely a túltermelés miatt alacsonyabb a megszokottnál. Sok cukoripari cég került az elmúlt időszakban nehéz helyzetbe, vált veszteségessé és várhatóan a kisebbek hamarosan bezárásra kényszerülnek. Cégünk elmondhatja, hogy idén is pozitívban zárja az évet, jobb évünk lett, mint amit vártunk, és továbbra is stabil szereplői vagyunk az izocukor piacnak. Véleményem szerint a jövő év még több változást hoz a cukorpiacon a fent említett okok miatt, a szereplők változni fognak, de 2021-re várhatóan konszolidálódik a piac. – mondja a vezető.

Változások várhatóak a bioetanol piacán is…..

Évek óta párbeszéd folyik a szakma és a döntéshozók között a bekeverési arány növeléséről, ami hazánkban is bevezetésre kerül jövő év elejétől. A nyáron született kormányrendelet értelmében az üzemanyagok bio-részarányát 8,2%-ban határozza meg, míg a 95-ös oktánszámú benzin esetében a bioetanol részarány 6,1 % lesz. Hazánk Európában az első, világviszonylatban pedig a 3. legnagyobb bioetanol előállító az USA és Brazília után (/fő alapon). Évente csaknem 700 millió liter bioetanolt és ennek társtermékeként csaknem 600 ezer tonna GMO-mentes takarmányt állít elő hazánk két nagy gyártója, amelyhez mintegy 2,2 millió tonna, hazai takarmánykukoricát vásárolnak és dolgoznak fel éves szinten.

A bio-részarány növelésével hozzájárulhatunk a klímapolitikai célkitűzések megvalósításához, a gyártás során keletkező GMO-mentes melléktermékekkel számottevően mérsékelhető lenne az importált génmódosított szójától való függőség, nem utolsó sorban pedig csökkenthető lenne a régió olajszükséglete, mondta Reng Zoltán, aki szerint ez a döntés kiemelt fontosságú, hiszen a magyar takarmánykukoricából előállított bio-etanol a jövőben nagyobb mennyiségben kerül hazai felhasználásra, csökkentve az export mennyiségét. Így a hazai kukoricából hozzáadott értékkel előállított termékek a magyar lakosság számára képeznek valós értéket. Természetesen környezetvédelmi szempontból is jelentős változás érhető el a bioüzemanyagok szélesebb felhasználásával, de a gazdálkodók által megtermelt mintegy 7-8 millió tonna tengerinek is szilárd és állandó piacot biztosít ez a lépés. Az etanol előállítása során társtermékként magas fehérje tartalmú, GMO-mentes takarmány keletkezik, mely szintén a hazai állattenyésztést támogatja. És nem utolsó sorban fontos megemlíteni, hogy Magyarország jelenleg is bioetanol-nagyhatalomnak számít, most pedig lehetőség nyílik megőrizni, megerősíteni a nagyhatalmi státuszunkat, az ország gazdasági növekedéséhez hozzájárulva.

Reng Zoltán szerint az idei év a tengeriből mind mennyiségben, mind minőségben kiválónak mondható, ugyanez sajnos a búzahozamról hazánkban nem mondható el 2019-ben.

Az idei év időjárása a búzának nem kedvezett, a megtermelt mennyiség elmaradt a tavalyitól, de a hazai malmok keresletét ez a mennyiség fedezi. Kukorica fronton másképp alakult a hozam, bár rekordévet idén sem könyvelhetünk el, de az elmondható, hogy nagyon jó évet zár a kukoricatermelő szektor. A Hungrana Kft. Európa meghatározó kukoricafeldolgozó üzemeként a kukorica betakarításának kezdetétől vásárolja fel a gazdáktól a nedves gabonát, főleg a környékbeli gazdálkodók, akik nem rendelkeznek raktárkapacitással. Ezek a partnerek évek óta egyenesen a szabadegyházán található gyárba szállítják a földekről a kukoricát. Az eddigi tapasztalatok alapján azt mondhatom, hogy az üzembe érkező tengeri minősége jó, eddig nem tapasztaltunk semmilyen problémát. Idén is jó a termésátlag van kilátásban, valószínűleg el fogjuk érni a 8 millió tonnás termést, ami a tavalyi évhez képest kicsivel marad el – mondja Reng Zoltán. Emellett nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy még áthúzódó készlettel is rendelkezünk, ennek mennyiségét pontosan nem tudni, körülbelül másfél-két millió tonna várakozhat még a raktárakban. Hozzáteszi, hogy világszerte árubőség van, ami természetesen a kukorica felvásárlási árára is hatással van. A környező országok, mint Románia vagy Ukrajna ismét rekord vagy rekordközeli termésre számítanak, nagyon magas termésátlaggal számolnak. Franciaországban picit kevesebb termett, de mindenhol jó a hozam. Összességében elmondható, hogy mind Kelet-, mind Nyugat-Európában az előjelzéseknek megfelelően alakult a tengeri mennyisége. Bőségesen lesz a kereskedelmi gabonapiacokon az áru, ezért érdemes meggondolni, hogy mikor adjunk túl a megtermelt gabonán, illetve meddig érdemes kivárni vele. A Hungrana vezetője fontosnak tartja elmondani, hogy az idei évben az időjárás tökéletesen kedvező volt a kukoricának, a májusi sok eső a legjobbkor jött, és a nyári meleg sem okozott semmi nehézséget, hiszen légköri aszály nem volt. Tehát a körülmények adottak voltak egy jó évhez. Az elmúlt években a kukorica terméshozama folyamatosan emelkedő tendenciát mutat, ehhez az időjárás mellett a technológia fejlődése is hozzájárult, valamint a gazdák nyitása a precíziós gazdálkodás irányába. Természetesen a termésátlagot lehetne még növelni, például az öntözés ennek az egyik alappillére lehetne. A kukoricában továbbra is potenciált lát a szakember, hazánk éghajlata továbbra is kedvező, de a klímaváltozás hatásait szükséges lesz mérsékelni. A termelőknek is érdemes 5-10 évre előre tervezni, a beruházásokat is eszerint alakítani, és átgondolni, hogy milyen szántóföldi növénykultúrával foglalkozzanak az elkövetkező időszakban, hogy sikeresek maradjanak a hazai agráriumban.

A magyar kukorica jövője

A vezető szerint az elmúlt évtizedben nagyon átalakult az export piaca a hazai kukoricának, míg a kétezres évek közepe felé a legnagyobb felvásárlóerő Olaszország, Görög- és Spanyolország, Hollandia, Szlovénia és Németország volt, addig mostanra három fő célországra csökkent mindez. Olaszország továbbra is a legnagyobb partnerünk maradt (44%), Németország tartja magát (13%), és új szereplőként jelent meg Ausztria (19%) a kukorica exportpiacán.* Hazai viszonylatban a földterület nagysága csökkent, de az emelkedő (lassan ugyan, de emelkedő) termésátlagok miatt az összes megtermelt mennyiség nagyjából változatlan az elmúlt 15 évben. A termésátlagot van még hova növelnünk, ami a precíziós gazdálkodással, a beruházásokkal és az öntözéssel valósítható meg.

A kukoricában hazai viszonylatban továbbra is nagy potenciált látok, hiszen a népesség növekedésével egyre több élelmiszerre, fehérjeforrásra lesz szükségünk. Emellett a környezetvédelmi szempontokat figyelembe véve a bio alapanyagú, lebomló műanyagok iránti igény fellendülése várható. A zöldítésben a kukoricának, mint alapanyagnak nagy szerepe lesz, akár a bio üzemanyagok, akár a bio alapanyagok, vagy a bioaktív anyagok terén – zárja sorait a vezető.

* 2016-2018 átlag adatai alapján

 

 

 

 

(x)


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.

    A szakértő szemével

    Támogató:
    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu