Nőként a mezőgazdaságban: így csinálja a Bács-Kiskun megyei vállalkozás vezetője

agrarszektor.hu2022. december 28. 16:09

Több mint 30 éve működik a Bács-Kiskun megyei Újtelek településen az Agroszolg Trade Kft. A családi vállalkozás 500 hektár saját területen gazdálkodik, valamint a környékbeli őstermelőkkel, gazdaságokkal dolgozik együtt. A Portfolio Csoport idén is díjazta a legsikeresebb és legkiemelkedőbb agrárgazdasági szereplőket, 2022-ben a Zsűri különdíját Kákonyi Károlyné, az Agroszolg Trade Kft. ügyvezető igazgatója kapta.

Az Agroszolg Trade Kft. mindkét telephelye Újteleken található, a cég a család saját, 500 hektáros területén gazdálkodik, illetve a falu és a környező települések őstermelőivel, családi gazdaságaival dolgoznak együtt - mondta az Agrárszektornak Kákonyi Károlyné, az Agroszolg Trade Kft. ügyvezető igazgatója. Kiemelte, büszke arra, hogy már 31 éves a cég, 2021-ben 1,3 milliárd forintos árbevétellel rendelkeztek.

Sosem gondoltam volna, hogy a mezőgazdaságban fogok dolgozni, és eléggé meg kellett azért küzdenem, hogy a férfi kollégáim elfogadjanak, de szerintem ez nagyon jól sikerült. Én nagyon szeretem ezt csinálni, sosem tudni mit hoz a holnap, mi várható az évben, vagy a következőben, de mindig meg kell küzdeni valamivel, és új kihívások vannak, én pedig szeretem a kihívásokat.

A Portfolio Csoport idén is díjazta a legsikeresebb és legkiemelkedőbb agrárgazdasági szereplőket, 2022-ben a Zsűri különdíját Kákonyi Károlyné, az Agroszolg Trade Kft. ügyvezető igazgatója kapta. A többi díjazottról itt találhatóak bővebb információk:

Címlapkép forrása: Agrárszektor

Címkék:
mezőgazdaság, agrárium, agrárszektor, családi-gazdaság, portfolio-csoport, különdíj, zsűri, agrárszektor.hu, portfolio-agrárdíjak-2022,