Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!
Jelentkezzen vagy jelölje kollégáját, barátját, ismerősét a Portfolio Agrárdíjaira!
A decemberi Agrárszektor konferencián immár 11. alkalommal adjuk át 10 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.
Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!
Az első állandó jelleggel működő külföldi üzlet várhatóan 2012 első felében nyílik Berlinben, a leginkább frekventált, közkedvelt területeken, a helyi igényeknek megfelelően. Fodor szerint az év eleji Párizsban tartott mezőgazdasági kiállítás volt a bizonyíték, miszerint külföldön is van igény a minőségi hazai élelmiszerekre, azonban eddig a nemzetközi kiállításokon kívül nem volt alkalma a magyar termelőknek, hogy termékeiket értékesíteni tudják Európa-szerte - számol be az élelmiszer.hu.
Az év eleji, SIAL elnevezésű párizsi mezőgazdasági kiállítás kapcsán a magyar megjelenéshez a Vidékfejlesztési Minisztérium irányításával működő Agrármarketing Centrum (AMC) 50 millió forintos támogatást nyújtott, a CBA pedig a költségekhez 70 millió forinttal járult hozzá - közölte Simon Péter, az AMC igazgatója.
A CBA célja, hogy széles választékú, folyamatos termék-szortimentet nyújtson a külföldi vevőknek, valamint ismertetőivel és kiváló termékeivel meghozza a kedvet a magyarországi turisztikai látogatásokhoz.