Nem érdemes kimaradni a többmilliárdos állami támogatásból

Nem érdemes kimaradni a többmilliárdos állami támogatásból

agrarszektor.hu
2020-ban a legnagyobb károkat a mezőgazdaságban a jégeső mellett a tavaszi fagyok okozták - derül ki a Groupama Biztosító statisztikáiból. A magyar gazdák viszont egyre tudatosabbak, a vagyoni jellegű károk biztosítása is egyre elterjedtebb körükben. Idén a 7 milliárd forintra emelt állami mezőgazdasági biztosítási díjtámogatás keretből az utóbbi évekhez képest kiemelkedő mértékű, 64%-os díjvisszatérítést kapnak a gazdák a legelterjedtebb "A" típusú növénybiztosítások esetében. Baranyi Szabolcs, a Groupama mezőgazdasági üzleti igazgatója szerint fontos tudni a gazdáknak a saját területeikre jellemző kockázatokat, és a növénybiztosítások mellett érdemes figyelni a vagyon- és felelősségbiztosításokra is.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

A Groupama Biztosító éves összesítése szerint továbbra is a növényállományokat érintik leginkább a károk: kárbejelentéseinek 87%-a ehhez kapcsolódott 2020-ban is. Az idei évben a jégeső mellett a tavaszi fagy okozott nagy gondot, az április eleji mínuszok elvitték szinte az összes kajszi- és az őszibarack termést és sok helyen a szilvát is az országban. A több mint egymilliárdos növénybiztosítási károkon belül így a legtöbb kifizetést is a jégesőhöz (60%) és a tavaszi fagykárokhoz (27%) kapcsolódóan teljesítette a biztosítótársaság.

Különösen két megye volt kitéve a hektikus, kiszámíthatatlan időjárás következményeinek. A biztosító szolgáltatásainak jelentős része, a mezőgazdasági kárkifizetések 40%-a Szabolcs-Szatmár-Bereg, illetve a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei gazdák kárait enyhítette. A biztosítótársaság legnagyobb összegű kárkifizetései is ezekhez a megyékhez kapcsolódnak: Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 68 millió forintos fagykárra, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében pedig 30 milliós jégkárra is teljesített kifizetést ügyfelei számára.

A mezőgazdaság az egyik legkiszolgáltatottabb területe a gazdaságnak, ezért kiemelten fontos a gazdák számára a megfelelő biztosítás kötése - mondta el az Agrárszektornak Baranyi Szabolcs a Groupama Biztosító mezőgazdasági üzleti igazgatója. A klimatikus helyzet változása, az időjárás egyre kiszámíthatatlanabbá válása miatt mindkét fél (tehát a termelők és a biztosítók) érdeke is az, hogy 3-5 éves ciklusokban gondolkodjanak, mert ezen az időtávon mindkét félnek kiszámítható eredményt hoz a biztonság, a biztosítottság.

Magyarországon folyamatosan nő a díjtámogatott mezőgazdasági biztosításokat kötők aránya, a szakember szerint ez egyrészt a gazdák tudatosságának köszönhető, de a díjtámogatás és ennek mértéke hatalmas szerepet játszik a növekedésben: 

A közvetítők szerepe is nagyon fontos, mivel az információkat ők szállítják. Egyre több agrárrendezvényen esik szó a mezőgazdasági biztosításokról, és folyamatosan növekszik azok aránya is, akik az A csomagra váltanak így kilenc kockázatra kötnek növénybiztosítást. Ezzel a biztosítási díj is nő, de nagyobb biztonságban érezhetik magukat a gazdák, és a támogatás mértéke is nagyobb 

- tette hozzá. 

Persze azt sem érdemes elfelejteni, hogy a hitelezés igen nagymértékű az agráriumban, és a bankok kérik a biztosítási fedezetek meglétét. Baranyi Szabolcs szerint ezért is, és a tudatosság miatt is növekszik a hajlandóság a szektorban: 

Mindenkinek a saját vagyonának védelme a legfontosabb, de a növényeknél a támogatások miatt mindenképpen megéri biztosítást kötni. A szántóföldi növénytermesztés rendelkezik a legnagyobb területekkel, de talán a zöldség, és gyümölcstermesztés a legkockázatosabb ágazat

 - mondta. 

Baranyi Szabolcs

Milyen szempontok alapján érdemes mezőgazdasági biztosítást választani? 

Mindenképpen ismerniük kell a gazdáknak a saját területeikre jellemző kockázatokat, és fontos, hogy figyelembe vegyék azt, hogy a jégeső és a tavaszi fagy mellett egyre többször a vihar is gondokat okoz. Ebben az esetben már a "C" típus helyett érdemes "A" csomagra váltani, amennyiben olyan növényről van szó, amit a jogszabály enged ebbe a csomagba tenni - véli a szakember. Ugyancsak fontosnak tartja, hogy a díj mellett az ajánlatok részleteit is megvizsgálják a gazdák, megismerjék például az önrészek, limitek, kármentességi kedvezmények mértékét. Tapasztalatai szerint egyre több gazda van ezzel tisztában és egyre jobban átnézik az ajánlataikat. 

A mezőgazdaságban a vagyon- és felelősségbiztosításoknak legalább akkora a jelentősége, mint a növénybiztosításoknak. Itt a Groupama Biztosító még inkább ragaszkodik a mezőgazdasági szegmenshez köthető szakmaiságokhoz: A mezőgazdaságban nevesített kockázatokat adunk és csak azt. A termelőkre specializált vagyonbiztosításokkal az általános vagyontárgyak mellett a mezőgazdasági ingatlanokat (tárolók, szárítók, istállók stb.), mezőgazdasági gépeket és berendezéseket (pl. öntözőberendezéseket), növényi termékeket (pl. szénát, szalmát, vetőmagkészletet) lehet biztosítási védelem alá helyezni. A tapasztalatunk az, hogy tetszik a gazdáknak, szívesen veszik a vagyonbiztosítás részletezését, így folyamatosan nő az érdeklődés és a biztosításkötések száma - tette hozzá az igazgató.

A gépek, berendezések, épületek biztosítása szinte minden termelőnél jellemző - ha másért nem, a hitelek miatt. A legnagyobb probléma ebben a szegmensben az alulbiztosítottság. Ez, amíg nincs káresemény, nem jelentkezik problémaként, viszont, ha bekövetkezik a baj, jelentős gondot okozhat. A vagyonbiztosítás alapjában az elemi károkra terjed ki, ez azonban kiegészíthető különböző kockázatokkal, úgy mint üvegtörés, betöréses lopás, géptörés, elektromos berendezések kárai stb.

Hogy működik a növénybiztosítások díjtámogatása? Mire érdemes figyelni? 

Leegyszerűsítve: az jogosult a díjtámogatásra, aki a föld alapú támogatást kapja. Nagyon fontos, hogy a területek nagyságát két tizedes pontossággal kell megadni a biztosítóknak, mert ez összevezetésre kerül a Magyar Államkincstárnál az egységes kérelemben leadott területekkel. Fontos még a növények pontos megnevezése is.

Alapvetően "A" és "B" és "C" típusú díjtámogatott növénybiztosításokat különböztetünk meg. Jogszabály határozza meg, hogy melyik típusban milyen növényre és milyen kockázatra köthetünk biztosítást. Kilenc támogatott kockázatról beszélhetünk: tűz, jégeső, vihar, őszi, téli, tavaszi fagy, felhőszakadás, aszály, mezőgazdasági árvíz. 2020-ban a biztosítási díjtámogatás az "A" csomagra 64%, a "B" és a "C" típusnál pedig a befizetett díj 40%-a. A termelőknek érdemes figyelni arra, hogy a növények hozamát, árát és a hektárokat is megfelelően határozzák meg, mert ezek szorzata adja a biztosítási összeget, ami a díj és a kárkifizetés alapja is. 

Támogatott tartalom

A cikk megjelenését a Groupama Biztosító támogatta.

Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?