A legkeményebb edző a vevő az élelmiszeriparban is

agrarszektor.hu2023. december 6. 11:07

Hosszú évek óta tart a beszállítói kapcsolat a McDonald's és a Mater Good csoport között, ráadásul úgy, hogy a két cég között nincs szerződés, és gyakorlatilag csak pénzügyi keretmegállapodással rendelkeznek, a fél éves árakat egy emailben igazolják le oda-vissza - hangzott el az Agrárszektor 2023 Konferencián Siófokon. A sikeres beszállítói kapcsolatról szóló kerekasztal-beszélgetésen szó volt többek között arról is, hogy ahhoz, hogy egy vállalat be tudjon lépni egy nagy vevőhöz, fontos egy olyan szakértő megtalálása, aki rendszerszinten egy átfogó diagnózissal rávilágít a hiányosságokra és a lehetőségekre, emellett keresni kell egy a nemzetközi porondon egy olyan mintát, modellt, amit el lehet kezdeni másolni.

Már 16 éve tart a Master Good és az OSI Food Solutions Hungary Kft. közötti beszállítói kapcsolat, amelyben a kezdetektől mindkét fél azon dolgozott, hogy sikeres, mérethatékony és versenyképes céggé fejlődjünk. Ez egy olyan kapcsolat, mint amilyen az edző és a sportoló között van, ám a jó edzőnek nemcsak korbács, hanem szaloncukor is van a kezében, így ösztönzött minket a növekedésre az OSI is, így lett az évek során egyre több csirkénk és telepünk. 2008-tól kezdtük el komolyan venni magunkat, és 7 év alatt képesek voltunk felkerülni a nemzetközi térképre is

 - mondta Bárány László, a Master Good Kft. alapító-tulajdonosa. Kiemelte, az OSI már az együttműködés első vagy második évében eldöntötte, hogy felépíti a Master Goodot, hiszen szimpatikus volt számukra, hogy egy baromfis háttérrel rendelkező családi vállalatról van szó. Hozzátette, nincs szerződés a két cég között, úgy szállítanak heti 350-400 tonna terméket, hogy gyakorlatilag csak pénzügyi keretmegállapodással rendelkeznek, a fél éves árakat egy emailben igazolják le oda-vissza.

Mindenki tegye a szívére a kezét. Magyarországon az integrációban nincs tudástranszfer, nemcsak azért mert az eredendő oldalról nem érkezik használható tudás, de a fogadó oldalon is nagy baj van. Nálunk az integrációnak az volt a célja, hogy a lehető legteljesebb körbe zárjuk a saját rendszerünket, mert ez az, amit a vevő és a vásárló is nagyra értékel

- hangsúlyozta Bárány László.

A McDonald's csirkés termékkategóriája globálisan a legjobban szabályozott, ami azt jelenti, hogy a kész termékeken kívül a teljes integrációra rendelkezünk szabványokkal, legyen szó a takarmánykeverőkről, broiler telepekről, transzportról, vágásról. Ezeket mind harmadik által végzett tanúsító szervezetek auditálják

- tudatta Cselényi Tibor, a Progress Étteremhálózat Kft. senior minőségügyi és termékfejlesztési vezetője. Kiemelte, minden együttműködésük arra épül, hogy ha a beszállítónak segítségre van szüksége, akár anyagi, akár más téren, akkor kommunikáljon a vevővel, a beszállítókra ugyanis hosszú távon számítanak. 

Azzal kapcsolatban, hol van az a pont, ahol el tud bukni a beszállító elmondta, ha európai viszonylatban nézzük, minden standard terméküket több üzem gyártja, így tudnak olyan szinten finomhangolást végezni, hogy ha valamiért nem elégedettek egy partnerrel, akkor a volumenekből más allokációval tudnak csökkenteni, máshol pedig emelni. Hozzátette, így lehet kicsit jutalmazni vagy a gyengébb partnert serkenteni. 

Olyan nincs, hogy holnap azért megyünk át egy másik partnerhez, mert 10 fillérrel olcsóbban adja a termékét

- hangsúlyozta.

Zsidi Sándor, az OSI Food Solutions Hungary Kft. ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy a McDonald's beszállítói rendszere egy olyan magas léc, amit mindig átugranak, de folyamatosan feljebb és feljebb kerül, ami ösztözni a beszállítót arra, hogy fejlődjön és még többet tudjon nyújtani. Kiemelte, ahhoz, hogy valaki beszállítóvá váljon, fontos a fogadókészség is ebbe az irányba, ennek megfelelően a vásárlók minden segítséget és tudást megadnak ahhoz, hogy a feltételeket a beszállító teljesíteni tudja. 

A Master Good feldolgozói üzemében tavaly és idén is átültettünk McDonald's termékeket, és segítettünk az újonnan létrehozott feldolgozó-üzemükben tényleg McDonald's minőségű termékeket létrehozni. Az étteremben senki sem vette észre, hogy az egyik nap még Bábolnán készült a termék, másnap pedig már Petneházán.

Hogyan tud egy cég belépni egy nagy vevőhöz?

Bárány László szerint fontos, hogy a vállalat első lépésként keressen egy olyan szakértőt, aki rendszerszinten egy átfogó diagnózissal rávilágít a hiányosságokra és a lehetőségekre. Emellett keresni találni kell a nemzetközi porondon egy olyan mintát, modellt, amit el lehet kezdeni másolni. Mint mondta, aki ilyen módszerek alapján növekszik, fejlődik, az sikeres lesz. Cselényi Tibor úgy látja, az OSI példája is azt mutatta a Master Gooddal, hogy egy jó vezető akkor válik sikeressé, ha a jövőbe lát és tud élni a flexibilis vonallal. Zsidi Sándor azt tanácsolta, hogy az átláthatóságot és a transzparenciát érdemes szem előtt tartani, illetve az egymásban való megbízhatóságot. Kiemelte, ahogy a Master Good és az OSI között sincs szerződés, úgy ők sem rendelkeznek szerződéssel a McDonald's-cal, fél éves árképzések és volumen-megállapodások mentén dolgoznak.

A Portfolio Agrárszektor 2023 konferenciáról eddig megjelent cikkeink:

Képek forrása: Agrárszektor

Címkék:
baromfi, agrárium, konferencia, baromfihús, agrárszektor, beszállító, portfolio-csoport, agrárszektor.hu, beszállítás, agrárszektor-2023-konferencia,