Farkas Alexandra • 2026. március 2. 05:57
Nem csupán gazdasági lehetőségeket teremtenek, hanem stratégiai jelentőségű lépésként jelentősen erősítik az Európai Unió nemzetközi befolyását a Mercosur-országokkal és Indiával kötött szabadkereskedelmi szerződések. De vajon miért éppen most kaptak zöld lámpát ezek a megállapodások és mit nyerhetnek vagy épp mit veszíthetnek ezzel az európai gazdák? A téma kapcsán Byrappa Ramachandra, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója nyilatkozott az Agrárszektornak.
Milyen körülmények között született meg az EU két kiemelt jelentőségű szabadkereskedelmi megállapodása a Mercosur-országokkal és Indiával?
Ami azt illeti, még a jóindulatú elemzők is hajlamosak voltak leírni az Európai Uniót, miután a turnberry-i golfrezidencián, Ursula von der Leyen és Donald Trump július 27-i skóciai találkozóján az EU meglehetősen megalázó bánásmódban részesült. Ezt követően azonban az EU egy zseniális húzással idén január 17-én szabadkereskedelmi megállapodást kötött a hat európai gyökerű és kulturális örökségű latin-amerikai országot tömörítő gazdasági blokkal, azaz a Mercosurral. Ezután hamar India felé fordította figyelmét, amellyel immár 17 éve – vagy még régebb óta – folytatott tárgyalásokat, és sokak, de különösen Washington meglepetésére január 27-én meg is kötötték velük az újabb megállapodást.
A sikeres megállapodások adta lendület birtokában Európa határozottan szembeszállt az elszánt amerikai elnökkel, aki azzal fenyegetőzött, hogy további vámokat vet ki, ha ellenzik Grönland annektálását.
A két kiemelt jelentőségű kereskedelmi egyezménnyel felvértezve tehát Európa lényegében arra késztette Trumpot, hogy mérlegelje az annexió gazdasági és globális következményeit. És mivel Trump elnök racionális és felelősségteljes vezető, felismerte azt, hogy ezzel a két megállapodással Európa visszanyerte erejét, és – ami talán még fontosabb – nincs egyedül.
Miért éppen most kaptak zöld lámpát ezek a megállapodások?
A kiélezett geopolitikai helyzet és a sürgető gazdasági kényszer együttes hatása emelte ezeket a figyelem középpontjába. A tét valóban nagy volt: a háborút folytató Oroszország, a kritikus fontosságú ásványkincsek és ritkaföldfémek terén közel monopolhelyzetben lévő, az európai iparra jelentős nyomást gyakorló Kína, valamint a barát és ellenfél között egyre kevésbé különbséget tevő Egyesült Államok mellett Európa azzal a kockázattal szembesült, hogy stratégiai értelemben perifériára szorul.
Részben a két szóban forgó kereskedelmi megállapodásnak köszönhetően azonban végül egy több mint kétmilliárd főt magában foglaló gazdasági övezetet hozott létre, amelynek együttes GDP-je elérte vagy még meg is haladja az Egyesült Államokét; ezzel pedig képes volt visszatérni egy stabil pályára.
Ezek szerint Trump vámháborúja és egyéb követelései adtak új lendületet a tárgyalásoknak?
Száz százalék, hogy ez volt a tárgyalások felgyorsulásának egyik motorja. De az is tény, hogy Trump „helyre tette” Európát, ami nélkül elképzelhető, hogy nem szállt volna le a magas lóról, hogy végül együttműködőbb legyen a tárgyalások során. Az igazsághoz viszont az is hozzátartozik, hogy Németország határozott akarata és Friedrich Merz kancellár január 12-13-i indiai látogatása adott döntő lendületet a tárgyalások lezárásához. Ebben az is benne van, hogy Németország világképe gyorsan változik, így Dél-Amerikát és Indiát is más színben látja már, mint korábban. Mostmár ezeket a gazdasági térségeket potenciális válasznak tekinti az elmúlt évek gazdasági és geopolitikai kihívásaira.
Szóval én azt mondanám, hogy Trump vámjai pániküzemmódba kapcsolták az EU-t, a szabadkereskedelmi megállapodások megszületésének végső mozgatórugója viszont Friedrich Merz személye volt.
Ha a számok nyelvén nézzük, pontosan mit nyer a mostani megállapodással az Európai Unió és mit nyer India?
Sokkal többet, mint kereskedelmi lehetőségeket. Igaz, hogy a kereskedelem volumene a 2024-25-ös 136,5 milliárd dollárról várhatóan fokozatosan növekedni fog, 2030-ig egészen közel 200 milliárd dollárra, ami nagyjából 45 százalékos növekedést jelent. Ez azonban még így is messze elmarad az EU és az Egyesült Államok közötti kereskedelemtől, amelynek értéke 2024-ben 867 milliárd eurót tett ki, illetve elmarad az EU és Kína közötti áruforgalomtól is, amely 2024-ben 732 milliárd euróra rúgott.
Azt is fontos látni, hogy míg a Mercosur-egyezmény körülbelül 700 millió fogyasztót tömörítő piacot hoz létre, az EU-India megállapodás egy 2 milliárdos piacot integrál, emellett összekapcsolja az Indiai-óceáni régiót a Nagy-Mediterráneummal és a Fekete-tenger régiójával. További térségek bevonódását követően ráadásul ez a piac akár 2,5 milliárd fogyasztóra is megnőhet.
Emellett az indiai oldalon 96,6 százalékos, az EU oldalon pedig 99 százalékos vámcsökkentésekkel az EU-India megállapodás révén de facto a világ valaha volt legnagyobb integrált, zavartalan gazdasági övezete jött létre. Ha pedig közelebbről is megvizsgáljuk a megállapodások mellékleteit, India és az EU biztonsági és védelmi partnerséget is aláírt, amely a békét és a stabilitást kívánja biztonsítani az Európától Indiáig terjedő hatalmas földterületen. Az Egyesült Államok és Kína között zajló nagyhatalmi versengésben Európának és Indiának nincs más alternatívája kulturális örökségének és nemzetközi befolyásának védelmére.
Miközben az Mercosur-egyezmény ellen hónapokon át tüntettek az európai gazdák, az EU és India közti megállapodás napokkal később, gyakorlatilag teljes csendben született meg. Mi okozhatta a két döntés eltérő megítélését?
Bár a Mercosur-országokkal és Indiával kötött megállapodások egyaránt szabadkereskedelmi egyezmények, jellegük és hangsúlyuk mégis nagyon eltérő. A Mercosur-egyezmény értelmében Európa kész iparcikkeket exportál a Mercosur-országokba, miközben ők cserébe nyersanyagokat és mezőgazdasági termékeket – kiemelten marhát és baromfit – szállítanak az EU-ba.
Szerkezetileg úgy tűnik, mintha az EU a már amúgy is nehéz helyzetben lévő európai mezőgazdasági szektort „áldozta volna fel” azért, hogy nagyobb piacot biztosítson ipara, különösen járműipara számára, amelyben a Mercosur-országok jelentősége egyébként elhanyagolható.
Ez az ágazatok közötti mérlegelés stratégiai lépésként jelenik meg, ugyanakkor fájdalmas az európai gazdák számára, akiknek nincs lehetőségük egyik napról a másikra versenyképesebbé válni. Ez jogos alapot szolgáltat tiltakozásaikhoz és elégedetlenségük kifejezéséhez. Ezzel szemben az EU-India megállapodás esetében az európai gazdák nem érzik úgy, hogy elárulták volna őket. Korábbi hibáikból és tévedéseikből okulva az EU kereskedelmi tárgyalói megállapodtak indiai partnerükkel, hogy a tej- és állattenyésztési ágazatot kizárják a legutóbbi egyezményből. Ami a többi szektort, például a búzatermelést illeti, ezen a téren az indiai helyi gazdák nem képesek kielégíteni a belső keresletet. Bár India a világ második legnagyobb termelője, 2021 és 2025 között a búzaexportot betiltották, mert nem volt elég a hazai piac kiszolgálására. Ha pedig mégis többlet termett, az indiai búzaexport elsősorban a Közel-Keletre és Észak-Afrikába irányult.
Az Indiával kötött megállapodás tehát nem sérti az európai gazdák érdekeit, sőt épp ellenkezőleg, kézzelfogható lehetőségek nyílhatnak előttük, tekintettel az indiai piac méretére és a növekvő középosztály európai termékek iránti keresletére.
Mik ezek a kézzelfogható lehetőségek, amelyek az Indiával kötött megállapodás révén nyílnak meg az európai gazdák előtt?
India mezőgazdaságának nagy része önellátó gazdálkodás, az átlagos farmméret pedig nagyon kicsi ahhoz, hogy egy átlagos indiai gazda igazán hatékonyan tudjon gazdálkodni. Ezt igazolja az is, hogy a több mint 45 évvel ezelőtti első mezőgazdasági népszámlálás óta az indiai gazdaságok száma több mint a duplájára nőtt, így 1970-71-ben 71 millió, 2015-16-ban viszont már 145 millió gazdaságot regisztráltak. Az átlagos farmméret viszont ugyanebben az időszakban több mint a felére, 2,28 hektárról 1,08 hektárra csökkent, miközben az EU-ban egy mezőgazdasági birtok átlagos mérete 2020-ban 17,4 hektár volt.
Mivel India ipara egyre inkább fejlődik, egyre több földterületet és vízkészletet fog nem mezőgazdasági célokra felhasználni. Ilyen körülmények között – növekvő népesség és emelkedő életszínvonal mellett – India hatalmas mennyiségű élelmiszer-alapanyagot lesz kénytelen importálni. Az EU-India szabadkereskedelmi megállapodás révén az európaiak részesülhetnek először India gazdasági növekedéséből. Az itteni, egyébként nagyon racionális gazdák maguk is rájönnek majd, hogy óriási piac nyílik termékeik és szaktudásuk előtt. Itt a jó előrelátásra, nem pedig a félelemre van szükség.
A Mercosur esetében gyakran merült fel az, hogy a dél-amerikai és az európai termelési, élelmiszerbiztonsági szabályozások nincsenek egy súlycsoportban, ami az európai termelők számára piaci hátrányt jelent. Mi a helyzet az indiai szabályozásokkal?
Tény, hogy India nagyon komolyan veszi az élelmiszerbiztonságot és a környezetvédelmet, ugyanakkor el kell ismerni, hogy a szabványok betartatásában kapacitásproblémák adódhatnak. Az is igaz, hogy a hatóságok csak akkor tudnak fellépni, ha szabálytalanságokat vagy visszaéléseket jelentenek. A bürokratikus közöny miatt viszont az emberek nem szívesen jelentenek a gazdák vagy élelmiszerkereskedők által elkövetett szabálytalanságokat. A külső nyomás és a középosztály elégedetlensége mégis arra ösztönzi a hatóságokat, hogy jobban felkészüljenek a meglévő élelmiszerbiztonsági törvények és előírások érvényesítésére.
A szabványok, irányelvek és eljárások adottak, de szigorúbb ellenőrzésre és betartatásra van szükség. Európa viszont a legmagasabb szintű élelmiszerbiztonsági szabványokat állapítja meg, amelyekhez az indiai partnereknek is alkalmazkodniuk kell, különben megtagadják tőlük a piacra jutást mindenféle termék esetében.
A jövőben hogyan terjeszthető ki az EU-India közti szabadkereskedelmi megállapodás az agráriumot, élelmiszeripart, feldolgozott élelmiszereket illetően?
Úgy érzem, a kereskedelmi megállapodás a már említett geopolitikai okok miatt kissé sietve született meg, és nem volt elegendő idő arra, hogy részletes terveket készítsenek az ágazat teljes körű összehangolására. Biztos vagyok benne, hogy megvitattak különböző lehetőségeket, de komoly, kidolgozott ütemtervek még nem születtek. Mivel mindkét fél nagyon komolyan veszi a „minden kereskedelmi megállapodás anyját”, a következő hetekben minden energiát és erőforrást mozgósítanak majd a részletes tervek és irányelvek kidolgozására.
Annak is oka van, hogy a felek úgy döntöttek, hogy az agráriumról szóló fejezetet félreteszik. Ez egy erősen szabályozott terület, túl sok érdekcsoport érintett benne, a konvergencia pedig időt igényel. Úgy vélem, a feldolgozott élelmiszereket és az élelmiszeripari termékeket fokozatosan engedélyezik majd mindkét irányban. Az ütemtervet viszont a szakértők és a terepi ellenőrzések határozzák majd meg, nem pedig a politikai akarat.
Fotó: Magyar Külügyi Intézet