2019. szeptember 22. vasárnap Móric

Hírek - Agrárpénzek

Bárki ellenőrizheti, mire költik adományait

Elindult az iszapkatasztrófa áldozatainak adományokat gyűjtő alap honlapja: bárki nyomon követheti, hogy mire fordítják a pénzt.
 
 
Feliratkozom az Agrárszektor hírlevélre
 Elmúltam 16 éves
 Az adatvédelmi tájékoztatót elolvastam, megértettem, és hozzájárulok ahhoz, hogy megadott adataimat a szolgáltató mint adatkezelő a szabályzatban foglaltaknak megfelelően kezelje.

A Magyar Kármentő Alapot a kormány hozta létre a vörösiszap áldozatai és károsultjai számára befolyt adományok kezelésére. A katasztrófa után két hónappal, elindult az alap önálló honlapja is, ahol a közvélemény tájékozódhat, hogy milyen mértékű adományozások indultak meg, valamint hogy az összegyűlt pénzt hogyan, mire és miként használják föl.

December 6-áig 1 milliárd 549 millió 743 ezer forint gyűlt össze a Magyar Kármentő Alapba, amiből eddig 53 millió 400 ezer forintot fizettek ki. A jogszabályi hátterek, az elérhetőségek, számlaszámok fellelhetőek ezen a weblapon.

A honlap (www.karmentobizottsag.vpmegye.hu) elkészítése 80 ezer forintba került, amit a Veszprém Megyei Önkormányzat előlegezett meg.

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA

    A szakértő szemével

    Támogató:

    Agrárszektor Konferencia 2019

    Most még kedvezményes áron >>

    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu